Fertőzöttek miatt lezárták Hopej tartomány 11 milliós lakosú székhelyét, senki sem hagyhatja el a várost

2021. január 7. – 08:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A legfrissebb hírek a koronavírus-járványról egy helyen.

A legfrissebb hírek Magyarországról:

  • Előbbre sorolná az oltási sorrendben a bolti eladókat a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) – írta a Magyar Nemzet. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által közzétett hivatalos vakcinázási terv alapján a kiskereskedelemben dolgozók jelenleg a hatodikban vannak az oltási programban meghatározott hét társadalmi csoportból. A KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba szerint járványügyi szempontból fontos lenne, hogy a lakosságot kiszolgáló eladók ennél előbb kapjanak oltást.
  • A négy legnagyobb idősotthonban csütörtökön kezdődik ugyan az oltás, de a lakók és az ápolóknak csupán a fele igényelte azt – derült ki a 24.hu cikkéből. A fővárosi Pesti úti idősotthonban, az újpalotai Olajág otthonban, egy pécsi és egy miskolci idősotthonban összesen 447 fő dolgozó és 779 gondozott, összesen 1226 személy jelentkezett az oltásra, amit az intézményen belül végeznek el a mobil oltócsapatok. A négy otthonban azonban összesen 2555 lakó és dolgozó van, az 1226 igénylő alapján tehát kevesebb mint a fele vállalta az oltást. A lakók között az arány még kisebb: 1793-ból csak 779 kért a vakcinából.
  • Megkezdődött a vakcináció a 17. kerületi, Pesti úti idősotthonban csütörtök reggel, az oltást sokan vállalták. Gy. Németh Erzsébet főpolgármesterhelyettes azt írta, „a Népegészségügyi Központ szinte meglepetésszerűen érkező munkatársai talán még több oltást tudtak volna beadni, ha tervszerűbben működnek, és figyelembe veszik, hogy sok idős ember nem dönthet az oltás beadásáról a gyámja nélkül.” (Gy. Németh Erzsébet / Facebook)
  • A Pesti úti Idősotthon mellett a fővárosi Olajág Otthon Bánkút utcai épületében is elkezdték az oltásokat. Itt az otthon 400 lakója és a dolgozók 75 százaléka döntött úgy, hogy már az első körben beoltatja magát. Pécsen a Baptista Szolgálat Szeretetotthonában több mint 70 dolgozót és 23 idős lakót oltanak be, a miskolci Őszi Napsugár Otthonában pedig 27 dolgozó és 101 lakó kérte az oltást. (MTI)
  • A terhelt viszony ellenére azt kéri a kormánytól a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége, hogy vonják be az önkormányzatokat az oltási program szervezésébe, mert szerintük tudnának segíteni az oltással kapcsolatos közbizalom növelésében, az oltási program kidolgozásában és lebonyolításában. (Karácsony Gergely / Facebook)
  • Az operatív törzs azt javasolja, hogy január 11. után is maradjon a digitális oktatás a középiskolákban. Erről pénteken dönt majd a kormány. Az eddigi vizsgálatok szerint Magyarországon továbbra sincs jelen a vírus brit mutációja. Müller Cecília pedig elismerte, hogy a nagy érdeklődés miatt az egészségügyi dolgozók nehezen tudnak bejelentkezni az oltópontokra. (Bővebben erről itt)
  • Közösen tartott sajtótájékoztatót Böjte Csaba ferences szerzetes és Kásler Miklós Emmi-miniszter csütörtökön abból az alkalomból, hogy Böjte felggyógyult a koronavírusból. A dévai gyermekotthon alapítója itt elmondta, hogy novemberben nagyon köhögött. Kásler Miklós felhívta, és észlelte, hogy beteg, ezért intézkedett a magyarországi kezeléséről. A szerzetest a Szent László Kórházban ápolták november végéig. Böjte most azért látogatott el a miniszterhez, hogy személyesen is megköszönje neki a segítségét. Kásler Miklós felidézte, értesült arról, hogy a szerzetes beteg. Hallotta a telefonban, hogy komoly légzési nehézségekkel küzd. Böjte Csaba egyúttal arra kérte az embereket, vegyék komolyan a koronavírust. (MTI)

Koronavírus-hírek külföldről

  • A világban 87 161 708-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 882 643-ra a halálos áldozatok és 48 755 976-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nap alatt 14 222 halálos áldozatot regisztráltak, a gyógyultak száma csaknem 317 ezerrel nőtt – írta az MTI.
  • Továbbra is az Egyesült Államokat sújtja a leginkább a járvány: január 6-án csúcsot döntött a kórházban kezeltek száma 132 476-tal, ami egy nap alatt csaknem egyszázalékos növekedést jelent. Az országban 36 napja van százezer felett a kórházban kezeltek száma. A járvánnyal összefüggésben több mint 361 ezer ember halt meg az Egyesült Államokban – írta a CNN. Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) szerint azonban január végéig az amerikai áldozatok száma 438 ezerig is emelkedhet.
  • Fél év óta nem találtak annyi koronavírusos beteget Kínában, mint az elmúlt 24 órában – írta az MTI. A 63 eset az 1,3 milliárdos országban önmagában elenyésző, de jelzi, hogy a járvány bármikor erőre kaphat, két napja ugyanis csak 27 beteget tartottak számon, így most összesen 90 betegről tudnak, 144 tünetmentes fertőzött mellett, akiket külön számolnak a hatóságok. 51 beteget a Pekinget körülölelő, 75 milliós Hopej tartományban találtak, egy beteget Liaoningban. 11 ember pedig külföldről érkezett. A kínai nemzeti egészségügyi bizottság csütörtöki jelentése szerint az ország érintett területein emiatt szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezettek be.
  • Vészhelyzetet hirdetett Tokióban és három környékbeli prefektúrában a japán miniszterelnök, Szuga Josihide, miután szerdán Japánban az eddigi legnagyobb ugrást regisztrálták az új napi koronavírusos esetek számában. A vészhelyzet péntektől február 2-ig tart. (CNN)
  • A megyei közegészségügyi hatóságok ellenőrzése után visszavonta a korábbi felhívást a Dâmbovița megyei Găești-ben található kórház orvos-menedzsere, ezért mégsem oltották be Romániában az odaérkezőket a kimaradt Pfizer-vakcinákkal, ahogyan azt korábban meghirdette. A kórházmenedzser korábban maga írta ki a Facebookon, hogy bárkit beoltanak a kimaradt vakcinákkal esténként, mert nem szeretné, ha ki kellene dobni azokat. Noha az ottani egészségügyi dolgozóknak eddig csak a negyede kérte az oltást, egyelőre egyetlen adagot sem kellett kidobni. (Transindex / Digi24)
  • A cseh kormány január 22-ig meghosszabbította a szigorú járványügyi korlátozásokat, amiket január 10-én terveztek feloldani, amikor lejárna az egészségügyi rendkívüli helyzet hatálya. Szerdán az országban rekordot döntött az új koronavírus-fertőzöttek száma. (MTI)
  • Másfél millió adag AstraZeneca koronavírus elleni védőoltást kap Indiától a Dél-afrikai Köztársaság januárban és februárban. A vakcinával elsősorban a köz- és magánegészségügyben dolgozó 1,25 millió embert kívánják beoltani. A járvány által leginkább sújtott afrikai országban a második hullám idején, decemberben meghaladta az egymilliót az igazolt fertőzöttek száma, amire a kormány a korlátozások szigorításával reagált. (MTI)
  • Nem hagyhatják el a városukat a Hopej tartomány székhelyén, Sicsiacsuangban élők csütörtöktől, szerdán ugyanis több mint 100 új esetet azonosítottak a Peking szomszédáságban található tartományban. A várost senki sem hagyhatja el, kivételt képeznek ezalól a vészhelyzetek. A városból egyébként 50 igazolt fertőzöttet és 67 tünetmenteset jelentettek szerdán. Csütörtök délig az ott élő kb. 11 millió lakosból több mint 6 milliótól vettek mintát, hogy meggátolják a fertőzés terjedését. (CNN)
  • Ideiglenesen felfüggesztették Ljubljanában a kínai antigén gyorstesztek használatát csütörtökön, mert a szlovén gyógyszerügynökség szerint gyanú merült fel a tesztek megbízhatóságával kapcsolatban. Helyi lapok szerint több esetben is hamis pozitív eredményt mutattak a kínai gyorstesztek, melyeket a Majbert Pharm nevű Szlovéniában bejegyzett cég szerzett be, darabonként mindössze 1,9 eurós áron. (MTI)
  • Franciaországban egyelőre nem enyhítenek a korlátozásokon, azok legalább január végéig érvényben maradnak. Az éjszakai kijárási tilalom kezdetét várhatóan újabb tíz megyében előrébb hozzák – jelentette be csütörtökön Jean Castex miniszterelnök. Franciaorszégban a napi esetszám 15 ezer körül stagnál az általános karantén december 15-i feloldása óta. (MTI)
  • A jövő héttől naponta több százezren kaphatják meg a koronavírus elleni oltást az Egyesült Királyságban – mondta Boris Johnson miniszterelnök. A hét végére ezernél több körzeti orvosi rendelőben, 223 kórházban, hét hatalmas oltóközpontban és kétszáz gyógyszertárban lesz lehetőség a vakcinák beadására. A kormány célja az, hogy február 15-ig Angliában 12 millióan megkapják a koronavírus elleni vakcinát. (MTI)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!