Pfizer/BioNTech: Nincs bizonyíték arra, hogy 21 napon túl fennmarad az első vakcina védelme

2021. január 4. – 20:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A BioNTech német biotechnológiai vállalat és amerikai partnere, a Pfizer gyógyszergyár közölte: nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus elleni vakcinájuk hatékony lesz, ha nem a kísérletek során alkalmazott időben, hanem később adják be a második adagot, írja az MTI.

„A vakcina biztonságát és hatékonyságát nem vizsgálták különböző adagolási határidők mellett, a kísérletben részt vevők többsége a tanulmányban meghatározott intervallumban kapta a második adag védőoltást” – áll a két cég közös közleményében, amelyben emlékeztetettek, hogy az első és második adag vakcina beadása között három hét telt el.

Nincs arra utaló adatunk, hogy a védelem az első adagot követő 21 napon túl fennmarad

– hangsúlyozta a közös nyilatkozat.

A teljes védettség érdekében be kell tartania a Pfizer/BioNTech vakcinája esetében a maximum 42 napos intervallumot – közölte a hétfőn a védőoltást december 21-én engedélyező Európai Gyógyszerügynökség (EMA). A vakcina hatékonysága olyan kutatáson alapszik, amelynél a két adagot 19 és 42 nap közötti intervallumban adták be, a teljes védelem a második oltás után hét nappal következik be. „Az ettől való bármilyen eltéréshez meg kell változtatni a forgalomba hozatali engedélyt is, és több klinikai adattal kell alátámasztani ezt változtatást, ellenkező esetben a felhasználása eltér a rendeltetésszerű használattól” – írja az EMA.

Németország hétfőn fontolóra vette, hogy a brit példát tanulmányozva késlelteti a második adag vakcina beadását, míg Dánia úgy döntött, hogy hat hétre terjeszti ki a két vakcina beadása közötti intervallumot.

A változtatást azzal indokolta Chris Whitty angol tiszti főorvos, hogy így sokkal több ember kaphatja meg az első dózist, különös tekintettel a veszélyeztetett emberekre. „Figyelembe véve a veszélyeztetett csoportokat, egy olyan modell kidolgozása, amely által kétszer annyi embert beolthatunk a következő hónapokban, nyilvánvalóan kedvezőbb” – mondta Whitty.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!