Variálnak a britek az ajánlott oltási terven, nem mindenki örül

2020. december 31. – 22:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A brit vezető egészségügyi tisztségviselők megvédték szerdán hozott döntésüket, hogy a Pfizer és az Oxford vakcinák esetében is csak tizenkét hét különbséggel kapják meg az emberek a két dózist.

Ez jelentős eltérés az ajánlott három héthez képest, a Pfizer a szerdai döntés után közölte is, hogy a maguk részéről csak úgy tesztelték a vakcinát, hogy 21 nap telik el a két oltás között. „Nincs adatunk arra, hogy az első 21 nap letelte után is védelmet biztosít az első oltás” – mondta a cég szóvivője. Korábban azért voltak hírek arról, hogy már az első dózis után is erősnek mondható, 52 százalékos hatásosság alakul ki. A British Medical Association is kritizálta a tervet, szerintük tisztességtelen ez a döntés azokkal szemben, akik már regisztrálták magukat a második dózisra is.

A változtatást azzal indokolták, hogy így sokkal több ember kaphatja meg az első dózist, különös tekintettel a veszélyeztetett emberekre. „Figyelembe véve a veszélyeztetett csoportokat, egy olyan modell kidolgozása, amely által kétszer annyi embert beolthatunk a következő hónapokban, nyilvánvalóan kedvezőbb” – idézi a BBC Chris Whitty angol tiszti főorvost.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!