Lakosságarányosan most Baranyában van a legtöbb új fertőzött, Budapest az utolsó előtti a listán

Másolás

Vágólapra másolva

Lakosságarányosan nézve Baranya, Somogy és Tolna megyében regisztrálták a legtöbb új fertőzöttet január elején. Százezer lakosra vetítve Baranya megyében 206, Tolnában 179, Somogyban pedig 175 új fertőzöttet mutatnak a statisztikák január 4-én.

A legkevesebb új fertőzött százezer lakosra vetítve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (86), Budapesten (94) és Győr-Moson-Sopron megyében (97) van most.

Az adatok nem minden esetben mutatják teljesen a valós képet: ahol kevesebben teszteltetik magukat, ott valószínűleg kevesebb új fertőzöttet is regisztrálnak.

Ha nem lakosságarányosan, csak nominálisan nézzük az adatokat, akkor január elején a legtöbb új fertőzöttet Budapesten (156), Pest megyében (143) és Fejér megyében (66) regisztrálták.

A koronavírus-járvány kitörése után hosszú ideig Budapesten volt a legtöbb fertőzött szám szerint és a lakosság arányában is. Ez a trend november 8-án fordult meg, amikor Győr-Moson-Sopron, majd Vas és Nógrád megyében kezdtek el emelkedni a számok. December közepére Budapest már csak a 4. helyen állt a lakosságszám szerinti fertőzöttek számát mutató listán.

Ezen az adatvizualizációnkon azt láthatja, hogyan alakultak az egyes megyék számai szeptember elsejétől mostanáig. Ez a grafikon nem a napi új fertőzötteket, hanem az összes eddig regisztrált fertőzöttet mutatja megyénként százezer lakosra vetítve. Az idősoros adatokat a bal oldalon alul található play gombbal indíthatja el, a csúszka mozgatásával adott időszakokban is megnézheti az arányokat.

2020 utolsó hetében a szennyvízminták átlagos koronavírus-koncentrációja a legtöbb vizsgált településen továbbra is stagnált. Növekvő tendenciát Debrecenben és Kaposváron mértek, a koncentráció Egerben, Győrben és Szombathelyen csökkent.

Ha a Telex legfrissebb híreit akarja látni, kattintson ide!

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!