Szijjártó: A magyarok többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva

2020. december 29. – 15:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-oldalán közzétett közleményben állt ki az orosz vakcina mellett kedden, nem sokkal azután, hogy egy 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot, amelyet hazánkban is országszerte érezni lehetett.

„Magyarország különböző fertőző betegségek elleni, nemzetközi viszonylatban is kimagasló átoltottsága legnagyobb részben orosz oltóanyagoknak köszönhető. A magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta ugyanis orosz vakcinákkal lett beoltva, hiszen korábban minden oltóanyagunk onnan származott” – írta posztjában a politikus.

Szijjártó bejegyzése szerint a kormány feladata annak biztosítása, hogy ha a világ bármely pontján biztonságos vakcinát fejlesztenek ki, az minél gyorsabban a magyar emberek rendelkezésére álljon, ezért sajnálatosnak és rendkívül felelőtlennek tartja, hogy „baloldali politikusok kétségbe vonják a magyar orvosok és járványügyi szakemberek szakmai álláspontját”.

Szijjártó Péter szerint jobb lenne, ha „a baloldali politikusok nem rombolnák a magyar egészségügyi szakemberekbe vetett bizalmat, nem akadályoznák a védekezést és nem csinálnának politikai kérdést az oltásból.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!