Négy évet kapott a járványról vlogoló vuhani nő

2020. december 28. – 10:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Első fokon négy év börtönt kapott az a kínai nő, aki a járvány kiindulópontját adó Vuhan helyzetéről számolt be videóiban a járvány kezdeti szakaszában – írta a South China Morning Post. Zhang Zhant azzal vádolták a hatóságok, hogy videóival felforgató tevékenységet folytatott, a viták szításával veszélyhelyzetet provokált.

Zhangot május közepén vették őrizetbe. Videóiban a kijárási tilalomról, a hatóság járványkezelési intézkedéseiről beszélt.

A nő az eljárás alatt éhségsztrájkba kezdett, a sanghaji bíróságon tolószékben tudott megjelenni. A per után – amelyen nem lehettek ott Zhang támogatói, hiába utaztak tucatnyian a helyszínre az országból – a 37 éves nő ügyvédje elmondta: az ügyész csak felsorolta a bizonyítékokat, de azokat érdemben nem mutatta be.

Zhang egyelőre nem döntött arról, hogy fellebbez-e. Az ellene hozott vádpontok alapján a legmagasabb kiszabható büntetés öt év, Zhang tehát a maximumhoz közeli büntetést kapta. Őrizetbe vétele után megritkultak a hozzá hasonló civil beszámolók a kínai járványhelyzetről.

A hivatalos adatok szerint Kínában mindössze 4634-en vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben, és alig 87 ezer fertőzést regisztráltak. Kétségtelen, hogy Kínában főként a 8 milliós Vuhanban és környékén szigorú lezárások voltak érvényben – bár a hatóságok sok héten át tagadták, hogy új vírusról lenne szó – ám vannak kétségek afelől, hogy az adatok pontosan tükrözik az elmúlt hónapok járványügyi helyzetét.

Az 1,3 milliárdos országban az elmúlt napon 21 új fertőzést jelentettek. Peking egyik kerületében pedig szombaton részleges lezárást léptettek érvénybe, miután öt új beteget azonosítottak.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!