Müller mindenkit oltásra ösztönöz, elismerve, hogy százszázalékos védelem nem létezik

2020. december 23. – 13:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1894 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 308 262 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 154 beteg, így az elhunytak száma 8616 főre emelkedett, 6727 koronavírusos beteget ápolnak egészségügyi intézményben. Az aktív betegek száma négy nap alatt 10 ezer fővel csökkent, jelenleg 185 015 fő – ezeknek az adatoknak az ismeretében indult az operatív törzs szerdai beszámolója, a tervezettnél másfél órával később, mivel a testület ülése elhúzódott.

<<< A járvány legfontosabb szerdai híreit itt találja >>>

„Az új fertőzöttek száma most már napok óta stagnál, enyhén csökkenő tendenciát mutat” – kezdte sajtótájékoztatóját Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos szerint némi bizakodásra ad okot, hogy csökken a napi halálos áldozatok száma, ám felhívta a figyelmet, hogy a környező országokban újra emelkedni kezdett a napi fertőzések száma, ezért óvatos bizakodással kell kezelni a helyzetet.

Müller részvétét nyilvánította a halálos áldozatoknak, akik között a legfiatalabb áldozat 29, a legidősebb százéves volt.

Jönnek az első oltóanyagok

December 26-án érkezik az első Pfizer-vakcina, ez „jelképes mennyiségű” – a többi országhoz hasonlóan tízezer adag – lesz, ezért másnap a Dél-pesti Centrumkórházban az egészségügyi dolgozók beoltása kezdődik meg.

Eddig már 300 ezren regisztráltak az oltásra, „ezzel tervezhetővé teszik a folyamatot, amelyet a tömeges oltás megkíván tőlünk” – mondta Müller, kiemelve, hogy elegendő oltóhelyet biztosítanak, amelyekben külön oltószobák lesznek.

Erre később kerül sor, de Müller már beszámolt a várható folyamatról:

  • Ki kell tölteni egy kérdőívet, ebben az oltakozónak be kell számolnia arról is, ha tud allergiás reakciókról; ezt azért fontos közölni az orvossal, mert az oltóanyag valamely alkotórészével szemben ilyen felléphet.
  • A tájékoztatás után beleegyező nyilatkozatot kell tenni, mivel önkéntes védőoltásról van szó.
  • Ezután történik a védőoltás, a deltaizomba, jobb vagy bal oldalon.
  • A dokumentációval, oltással és utána a néhány perces megfigyeléssel együtt félórás folyamatról van szó.

Az oltottak igazolási kártyát kapnak, az oltóanyag típusával, gyártási számával és az oltott személyi adataival, valamint azzal, hogy a páciensnek mikor kell jelentkeznie a második védőoltásra, amelyre nagyjából három héttel később kerül sor. Egyelőre csak a Pfizer oltóanyaga kapott engedélyt a magyarországi bevetésre.

Müller elismerte, vannak még kérdések, amelyeket egyelőre nem lehet megválaszolni, de kiemelte: érdemes élni az oltás lehetőségével, hiszen ez növeli a védelmet a betegséggel szemben.

A karácsonyról is beszélt a tisztifőorvos: „A karácsony üzenete bennünk fogalmazódik meg, a külső körülmények ezt befolyásolják, de az ünnepek megélését nagyban alakítja az, hogy mi van bennünk, milyen lelkülettel éljük meg ezt a karácsonyig. Azt kívánom minden magyar családnak, hogy béke legyen otthonukban, szeretetteli, örömteli és áldott karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek.”

Ezután Kis Róbert rendőr alezredes a rendőri intézkedéseket számszerűsítette:

  • A tízezer lakosúnál népesebb településeken 248 esetben sértették meg a maszkviselésre vonatkozó, önkormányzati rendeletet a közterületeken, ebből 84 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 58 esetben szabálysértési feljelentés következett.
  • Megállóban 10, boltban 18 személy ellen intézkedtek a rendőrök a maszkviselési szabályok megszegése miatt.
  • A kijárási tilalom megszegése miatt 381 személy esetében intézkedtek, így a november 4-én bevezetett kijárási korlátozás óta összesen 16 113 rendőri intézkedést hajtottak végre.
  • 8513 esetben a tranzitálási szabályok megszegése miatt történt rendőri intézkedés.

Szenteste lehet közterületen lenni, de csoportosulni nem

A kormányrendelet alapján 20 óra és hajnali 5 óra között mindenki köteles a szálláshelyén tartózkodni – a megfelelő kivételekkel.

Szenteste azonban lehet közterületen tartózkodni, ám ez a csoportosulási tilalmat nem érinti, tehát közterületen, nyilvános helyeken szenteste sem lehet csoportosulni.

Lehet oltani két oltás között megfertőződött beteget?

Az első védőoltás beadása után nem lesz rögtön megfelelő mennyiségű ellenanyag a szervezetben, ekkor indul el a szervezet védekezési munkája, amit a második oltás fog megerősíteni – mondta Müller, hangsúlyozva, hogy nincs százszázalékos biztonsággal működő oltás.

A jelenlegi alkalmazási előirat szerint a második oltás után hét nappal alakul ki a teljes védelem

– mondta a tisztifőorvos, ennélfogva tehát nem zárható ki, hogy a két oltás között is meg lehet fertőződni. Ebben az esetben is tartsa be a beteg a higiénés előírásokat, mindent megtéve annak érdekében, hogy a második oltás beadható legyen – mondta Müller, bár szavaiból nem derült ki egyértelműen, hogy ebben az esetben tehát beadható-e a második oltás a tervezett időben, ugyanis azzal folytatta, hogy

ha valaki egyéb fertőző megbetegedést kap a két oltás között – tehát nem koronavírusos lesz –, akkor nem kapja meg a második védőoltását, csak azután, ha betegsége már elmúlt. Ez más oltások esetében is szokásos eljárás.

A kérdések köre a tájékoztatón hamar lezárult, a következő tájékoztatót december 28-án tartja az operatív törzs.