Az amerikai katonák előbb kapnak oltást Dél-Koreában, mint a dél-koreaiak

2020. december 23. – 19:50

Másolás

Vágólapra másolva

Dél-Korea jelenleg a járvány harmadik hullámával küzd, kedden 1092 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, az áldozatok száma pedig 739 volt az országban. Eközben egyre nagyobb a társadalmi nyomás nehezedik Mun Dzsein elnökre, egy közvélemény-kutatás szerint tíz dél-koreai közül hat úgy véli, hogy a kormány késlekedik a vakcinák beszerzésével. A helyi sajtó jelentős része amiatt kritizálja az elnököt, hogy túlságosan is hazai fejlesztésű oltóanyagokra akar támaszkodni, és késlekedik a már kész amerikai és európai vakcinák beszerzésével. A kormány korábban azt mondta, az oltások februárban kezdődhetnek el. Eközben a Dél-Koreában állomásozó amerikai katonákhoz már eljutottak a Moderna-vakcinák. A hatóságok Szöulban és környékén az ünnepek ideje alatt, december 23-tól január 3-ig betiltották a négy résztvevősnél nagyobb összejöveteleket. (Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!