Élő adásban oltatta be magát Donald Trump alelnöke

2020. december 18. – 19:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok alelnöke, Mike Pence pénteken élő adásban oltatta be magát a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett koronavírus elleni vakcinával. A nyilvános szerepléssel a védőoltás iránt közbizalmon akart javítani. „A vakcina iránti bizalom megteremtése hozott minket ide ma reggel” – mondta Pence a Fehér Házban tartott eseményen.

Az alelnök felesége, Karen és az amerikai tisztifőorvos, Jerome Adams is megkapta az oltást. Az esemény fontosságát az is jelezte, hogy Anthony Fauci, az ország fővirológusa és Robert Redfield, az betegségmegelőzési és -ellenőrzési központ igazgatója is a teremben volt. Egy valaki hiányzott csak: Donald Trump elnök.

Ő péntek reggel arról tweetelt, hogy a Moderna által gyártott vakcinát már szinte jóvá is hagyták, és „azonnal meg kell kezdeni a terjesztést.” Az üzenet némi zavart keltett, mert az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) még nem hagyta jóvá a végső forgalmazását. Trump korábban világossá tette, hogy nem tervezi magát beoltatni, mivel már túlesett a fertőzésen, ezért úgy véli, immúnis lett a vírusra. (AFP)

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!