Operatív törzs: Január 11-én újra kinyitnak a középiskolák

2020. december 16. – 12:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán is megtartotta szokásos tájékoztatóját az operatív törzs. Elsőként Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár mondta el, hogy jelenleg 146 óvodában van rendkívüli szünet, az operatív törzs pedig 393 iskolában és 31 általános iskolában a teljes intézményre nézve rendelt el digitális tanrendet. Maruzsa szerint „embert próbáló három és fél hónap áll mögöttük”, az elmúlt időszakról pedig több statisztikai adatot is felsorolt, és köszöntet mondott mindenkinek.

Az általános iskolák január 4-től, a középiskolák pedig január 11-én nyitnak újra „jelenléti oktatásban, addig az első hét digitális munkarendben folytatódik majd”

– jelentette be az államtitkár.

Januárban is biztosítják az intézmények számára a tisztítószereket, és marad a „testhőmérséklet-mérés” is, mondta az államtitkár. A téli szünetben pedig kitakarítják, fertőtlenítik az intézményeket.

Azokat a kollégistákat, akik hazautaznak a családjukhoz majd visszatérnek Magyarországra, ingyenesen tesztelik majd.

Januártól folytatódik a pedagógusok tesztelése is, de az másképp folyik majd. Január 2-án és 3-án, azaz egy hétvégén, az Országos Mentőszolgálat tesztelési pontjain vethetik alá magukat gyorstesztelésnek. A két ünnep között adnak erről majd részletes tájékoztatást a kormány tájékoztatási oldalán.

Az államtitkár után Gál Kristóf, az ORFK szóvivője részletes adatokat sorolt arról, hogy az elmúlt egy napban hányszor kellett a rendőröknek intézkedniük a rendeletek be nem tartása miatt, például hány üzletben nem viseltek maszkot, hányszor találkoztak olyan emberrel, akiken a tömegközlekedési eszközökön nem volt maszk. A szóvivő arról is beszámolt, hogy egy presszót hét napra bezártak, mert egy személy szeszes italt fogyasztott.

Az operatív törzs tájékoztatóján ezúttal sem vett részt Müller Cecília országos tisztifőorvos, helyette Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője sorolta el a napi adatokat, majd felolvasta, hogy eddig hányan regisztráltak a védőoltásra. Elismételte, hogy nagy valószínűséggel december végén megérkezik az oltóanyagok egy része, mellyel első lépésben az egészségügyi dolgozókat oltják majd be.

Ezúttal is csak az előre kiválogatott újságírói megkeresésekre válaszolt az operatív törzs. Ezek közül két fontosabb kérdés és válasz hangzott el:

  • Azoknak is ajánlott a védőoltás beadása, akik az első hullám alatt fertőződtek meg, akik viszont a második hullám alatt betegedtek meg, azoknak egyelőre nem feltétlenül szükséges beoltatniuk magukat.
  • A látogatási tilalom nem szűnt meg az idősotthonokban, de külön rendelkezéssel könnyítenek majd a kapcsolattartáson.

Kattintson ide a Telex legfrissebb híreiért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!