Menczer: Néhány napon belül egy kínai gyártó vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja érkezhet Magyarorszára
2020. december 5. – 14:47
frissítve
Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra – közölte Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára. Elmondása szerint jelenleg három kínai céggel állnak kapcsolatban: két magán és egy állami vakcinagyártóval. Úgy tűnik, hogy a vakcina fejlesztésében az állami gyártó tart előrébb, és még az idén tömeges oltást tervez a cég.
Ez a cég küldheti meg a vakcinája teljes dokumentációját az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek; a magyar szakemberek tanulmányozni fogják a dokumentációt, és ha megfelelőnek találják, akkor lehet majd szó a vásárlásról – mondta Menczer, aki szerint ehhez még a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleménye is szükséges. (MTI)