Moszkvában elkezdték kiosztani a koronavírus elleni oltóanyagokat

2020. december 5. – 22:40

Másolás

Vágólapra másolva

Moszkvában szombaton elkezdődött 70 rendelőintézeten keresztül a koronavírus elleni oltóanyag szétosztása a betegségnek leginkább kitett emberek számára, írja az MTI.

A moszkvai polgármesteri hivatal szerint a lehetőséggel elsőként a naponta sok emberrel érintkezésbe lépő egészségügyi és oktatásügyi alkalmazottak, valamint a szociális munkások élhetnek önkéntesen és ingyenesen, 18 és 60 év között. A két oltásból álló ellenanyagot az ennél idősebbek, a terhes nők, az egyes krónikus betegségekkel élő emberek, valamint az elmúlt két hét alatt felső légúti fertőzésen átesők vagy egy hónap alatt valamilyen más védőoltást kapók nem kaphatják meg.

Szergej Szobjanyin polgármester pénteken elmondta, hogy a feliratokozás első napján ötezren jelentkeztek. Az orosz vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie. A kifejlesztői szerint a vakcina 95%-os hatékonyságú, több külföldi tudós azonban aggasztónak nevezte az orosz oltóanyag kifejlesztésének gyorsaságát és azt, hogy a többfázisú tesztelés még nem fejeződött be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!