Merkely: Március-április környékére tudunk túljutni a járványon

2020. november 28. – 12:30

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki maga is átesett a koronavírus-fertőzésen, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, számításai szerint már több mint másfélmillió magyar esett át a koronavírus-fertőzésen, ami nagyjából 15 százalékot jelent. Ahhoz, hogy a nyájimmunitás meglegyen 60 százalékra van szükség.

„Nap, mint nap újabb tízezrek kapják meg a megbetegedést. Azt gondolom, hogy nagyjából március-április környékére túl tudunk lenni ezen a járványon”.

Mint a műsorban elmondta, mivel a négy orvosi egyetem adatszolgáltatását is ismeri, így látja, hogy hány beteg van, aki ténylegesen megfertőződik egy nap alatt a koronavírussal. Hozzátette: az abszolút számon kívül a pozitívak aránya is nagyon fontos.

„A mostani ugrás, ami látható, nem a PCR-mérésekből adódik, hanem a többletaktivitásból” – mondta a műsorban a rektor. Merkely elmondása szerint korábban teljesen egészséges emberek is megbetegedhetnek annyira, hogy kétoldali tüdőgyulladásuk lesz, és lélegeztetőgépre kerülnek.

„Semmiben sem bízhatunk túlságosan” – vélekedett, majd arra biztatott mindenkit, hogy kerüljék el a megbetegedést, mert senki sem lehet abban biztos, hogy elkerüli a súlyos lefolyást.

A teljes műsort itt lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!