ITM: több mint 20 millió forint értékben váltottak vissza novemberi bérleteket
2020. november 25. – 15:16
frissítve
Az első adatok szerint több mint négyezer, a veszélyhelyzeti intézkedések nyomán feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók, az érintettek összes megtakarítása meghaladja a 20 millió forintot. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján kezelési költség nélkül térítik vissza a szolgáltatók a korábban megvásárolt helyközi bérletek árát azoknak, akik ezt november 18-áig kérték. A visszaváltási lehetőséggel a helyközi közlekedési eszközökön a veszélyhelyzet ideje alatt ingyen utazó egészségügyi dolgozók, a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók is élhettek – írják a közleményben. A visszaváltott bérletek nagyobbik hányada az ismert adatok szerint a Volánbusz járataira szólt. (MTI / ITM)