Másfél hónapon belül másodszor kapta el a vírust a magyar válogatott kosaras

2020. november 24. – 21:36

Másolás

Vágólapra másolva

Karanténba került a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott, miután kedden pozitív lett Ferencz Csaba koronavírustesztje. Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a közmédiának elárulta, hogy Ferencz másfél hónapja egyszer már átesett a fertőzésen. „Azonnal karanténba zártak minket, nem mozdulhatunk ki a szobából. Most várunk holnapig, hogy mikor lesz az újabb tesztelés. A nemzetközi szövetségnek nincs protokollja pontosan arra, hogy ez most mit jelent és hogyan tovább. Kicsit fura a hangulatunk, mert ezt nem vártuk. A hitünk az erős. Mindig szoktam mondani a srácoknak, hogy minél jobban ütnek minket, annál erősebbnek kell lennünk” – mondta Ivkovics, aki azt is elmondta, hogy Ferencz Csabának nincsenek tünetei és a csapat minden tagja jól van. A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban, és az osztrák válogatottal szombaton, a szlovénokkal pedig két nappal később találkozik Ljubljanában. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!