Tovább javul a járványhelyzet Csehországban

2020. november 22. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

A laboratóriumi tesztek szombaton 3187 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami ezerrel kevesebb, mint egy hete. Az aktív fertőzöttek száma 88 825-re csökkent – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel nyilvánosságra hozott legfrisebb adatokból. A márciusban kitört koronavírus-járvány áldozatainak száma megközelítette a 7100-at. November elején, amikor Csehországban tetőzött a járvány, az új igazolt fertőzések napi száma 15 ezer körül mozgott. Ezen a héten az új esetek száma munkanapokon 4000 és 6500 között mozgott.

Ez azt jelenti, hogy a csehországi járványhelyzet bár továbbra is a súlyosnak minősített negyedik sávban van, de már közvetlenül a harmadik sáv határán, ezért a kormány pénteken az óvintézkedések lazításáról döntött, amelyek a jövő héten lépnek életbe. A kormány döntése alapján szerdán az általános iskolák további osztályainak tanulói is visszatérhetnek az iskolapadokba. Jelenleg csak az elsősök és a másodikosok járnak iskolába. A középiskolákban felújítják a gyakorlati oktatást, az egyetemeken pedig a diákok húszas csoportokban végezhetnek gyakorlatokat. A lakodalmakon, a temetéseken és az istentiszteleteken hétfőtől már 20 személy vehet részt az eddigi 15 helyett. Meghosszabbodik az üzletek nyitvatartási ideje, az éjjeli kijárási tilalom 21 óra helyett 23 órakor lép életbe. A köztereken pedig az eddigi két személy helyett már hatan lehetnek együtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!