Romániában meghaladta a tízezret a halálos áldozatok száma

2020. november 22. – 14:13

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában vasárnap meghaladta a tízezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. A stratégiai kommunikációs törzs által vasárnap, kora délután közölt hivatalos adatok szerint a járvány kezdete óta 10 047 koronavírus-fertőzött halt meg Romániában, az elmúlt 24 órában 131-gyel nőtt az áldozatok száma.

A hivatalos adatok azt jelzik, hogy Romániában is állandósult a fertőzés terjedésének üteme, immár nem növekednek a fertőzés sarokszámai. Harmadik napja csökken a napi új fertőzések kéthetes átlaga, mely 8361 napi esettel csütörtökön érte el a maximumot. A napi elhalálozások kéthetes átlaga azonban 150 körül ingadozik, és nem kezdett csökkenni.

Továbbra is nagyon erős a kórházakra nehezedő nyomás. A kórházban ápolt koronavírusos betegek száma immár egy hete meghaladja a 13 ezret. Több megyében is megteltek a kórházak, és már nem tudnak újabb betegeket fogadni. Elkezdődött a betegek szállítása a kevésbé fertőzött megyék kórházaiba.

A járvány terjedésének a gyorsulása azt követően mérséklődött, hogy az elmúlt hetekben települések tucatjait helyezték karanténba. Erdélyben Szatmárnémetiben, Nagybányán, Zilahon, Besztercén, Gyulafehérváron és Nagyszebenben is kéthetes karantént rendeltek el. A karanténba zárt településeket csak munkáltatói igazolással vagy különleges helyzetet igazoló írásos nyilatkozattal lehet elhagyni. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!