A korlátozások meghosszabbítását sürgetik vezető német politikusok

2020. november 22. – 12:29

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozások meghosszabbítását sürgette a német kormánykoalíció több vezető politikusa vasárnap. A november 2-án bevezetett korlátozások az eredeti tervek szerint a hónap végén automatikusan megszűnnek. Angela Merkel kancellár és a tartományi kormányfők szerdán tárgyalnak arról, hogy miként folytassák a védekezést decembertől.

„Szembe kell nézni a tényekkel”, amelyek azt jelzik, hogy „a zárlatot meg kell hosszabbítani, és el is kell mélyíteni” – mondta Markus Söder bajor kormányfő a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak. „A hullámot megtörtük, de az új fertőződések száma sajnos nem csökken, az intenzív osztályok pedig egyre inkább megtelnek, és emelkedik a halálos áldozatok száma” – mondta a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Szerinte két-három hétig kell még fenntartani az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseken – maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás, szellőztetés – túlmutató korlátozásokat, de legalább addig, amíg ötvenre nem süllyed a hét nap alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma. Ez a mutató a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) legutóbbi, szombati kimutatása szerint 140,7-en

Hasonlóan fogalmazott a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, aki a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak azt mondta, hogy el kell kerülni az ország teljes lezárását, amihez nagyban hozzájárulhat, ha az eddiginél szigorúbban korlátozzák az emberek fertőzésveszéllyel járó érintkezését.

A szövetségi szinten a CDU/CSU-val kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) több vezető politikusa is a határidő meghosszabbítását sürgeti. „Minden amellett szól, hogy egy ideig még fenn kell tartani a korlátozásokat” – mondta a Bild am Sonntagnak Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter. (MTI)

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!