Fertőzöttségi térképet adtak ki Magyarországról

2020. november 19. – 07:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest és Pest mellett elsősorban a nyugati megyékben, főként Győr-Moson-Sopron és Vas megyében jelentős a fertőzöttség – mondta Müller Cecília szerdán az operatív törzs sajtótájékoztatóján, majd megjelent egy fertőzöttségi térkép a hivatalos tájékoztató oldalon, ami a leírása szerint „a települések és fertőzöttek életkori megoszlását” hivatott bemutatni. A térkép nem kattintható, képként töltötték fel az oldalra, a 2020. március 4. és 2020. november 17. közötti időszakot öleli fel, és „a települést szimbolizáló pötty piros színű, ha az ábrázolt időszakban, volt a településen igazolt fertőzött, zöld színű, ha a településen nem volt igazolt fertőzött”. Erről bővebben itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!