Egy kezdeti fázisban lévő kutatás szerint több mint hat hónapig is tarthat az immunitás

2020. november 18. – 15:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy korai szakaszban lévő kutatás szerint több mint hat hónapig is tarthat a koronavírus-fertőzés után bekövetkező immunitás.

A CNN cikke szerint egyes embereknél akár még ennél is több ideig tarthat az az időszak, amíg védve van a szervezetük az újrafertőződéssel szemben.

A kutatásban 185, 19 és 81 éves kor közötti ember vett részt, akik mindannyian felépültek a betegségből, és mindegyikőjüknek enyhe tüneteik voltak. Azt hangsúlyozni kell, hogy ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, további kutatásokra van szükség például azon a téren, hogy egy jóval nagyobb csoporton végzett felmérés is ugyanerre az eredményre jutna-e.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!