Bezárnak a New York-i iskolák
2020. november 18. – 22:05
A koronavírus-járvány miatt csütörtöktől ismét bezárják az állami iskolákat New Yorkban – jelentette be a város polgármestere, Bill de Blasio. A város vezetői még szeptemberben úgy döntöttek, hogy az iskolákban megkezdődik a tanítás. Most azonban újra kénytelenek voltak úgy határozni, hogy ismét szüneteljen a tanítás. A fertőzöttségi arány New Yorkban elérte a 3 százalékot hétnapos átlagban.
Az egészségügyi felmérések szerint az iskolákban jóval alacsonyabb volt a fertőzöttségi ráta a városi átlagnál, egy friss adat szerint a 0,2 százalékot sem érte el. A New York Times azt írta, hogy az USA legkiterjedtebb iskolahálózata működik az államban, a közel állami 1800 iskolában nagyjából 1,1 millió fiatal tanul, de a többségük már eddig is a távoktatást választotta a személyes órai jelenlét helyett. A koronavírus-járvány az Egyesült Államokat sújtja a leginkább a világon. A Johns Hopkins egyetem friss adatai szerint az országban már közel 11,5 millióan fertőződtek meg, a halálos áldozatok száma pedig megközelíti a 250 ezret. (MTI)