Ahogy arról már múlt héten beszámolt a külgazdasági és külügyminiszter, az orosz oltóanyagminta szállításához már csak papírmunka volt hátra, és ahogy az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumának online ülésén azt Szijjártó elmondta, csütörtökön már kap is a mintákból Magyarország, és nem is akárhogy.
„Mindannyian tudjuk, hogy ennek a helyzetnek az igazi megoldása a vakcina lesz, és etekintetben minden irányba folytatunk tárgyalásokat. Éppen ezért szeretném tájékoztatni önöket, hogy mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy tízdózisnyi minta érkezik Magyarországra, amiket a hivatalos laboratóriumokban vizsgálnak majd meg.
A tesztek eredménye dönti majd el, hogy vásárol-e Magyarország az orosz vakcinából. Az ülésen elmondta azt is, hogy a kormány együttműködési megállapodást kötött a kínai vakcinagyártóval is és részt vesz az ellenszer kifejlesztésének európai projektjében. „Tehát igyekszünk a legtöbb forrásból vakcinát beszerezni” – összegezte a tárcavezető. (MTI)