Az Emmi szerint a legrosszabb forgatókönyv esetén is lesz elég szakember

2020. november 13. – 19:27

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány legrosszabb magyarországi forgatókönyvének megvalósulása esetén is lesz elég szakember, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV megkeresésére. Azt is elárulták, hogy nem okozott zavart a kórházakban az egészségügyi dolgozók átirányítása, mert az minden esetben az intézmények által ellátott betegszám, és a betegellátásban részt vevő szakemberek számának figyelembe vételével történik.

Az Emmi válaszában szerepelt az is, hogy a második hullámra már sokkal felkészültebbek az egészségügyi dolgozók az első hullám alatt szerzett tapasztalatoknak köszönhetően. Hozzátették, hogy a koronavírusos egészségügyi dolgozók többsége nem is a kórházban, a betegek ellátása közben, hanem otthon, családi, baráti körben fertőződik meg.

Az Emmi alighanem Kásler Miklós a Magyar Hírlapnak adott interjúja nyomán nyilatkozott. Abban azt mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, hogy december 6-10-ig jelentősen megnő az új fertőzöttek száma, összesen 26-28 ezer kórházi, infektológiai ágyra lehet szükség, és körülbelül négyezer-ötszáz intenzív ágyra.

Orbán Viktor korábban november 6-án, a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy az operatív törzs értékelése szerint november 21-én 2240 olyan intenzív ágyra lesz szükség, amihez van lélegeztetőgép, december 10-re pedig majd 4480 intenzív ágyra és mellé ápolónőre, orvosra lesz szükség.

A Magyar Orvosi Kamara alelnöke, Lénárd Rita csütörtökön már a 2240 intenzív ellátásra szoruló beteg ellátását is problémásnak látta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!