Szeged minden közterületén kötelező a maszk

2020. november 11. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

A polgármesterek, önkormányzatok településenként dönthetnek arról, hol és milyen mértékben kívánják előírni a szabadtéri maszkviselést, az ezt szabályozó határozatok a keddi Magyar Közlöny óta folyamatosan érkeznek is. Botka László, Szeged polgármestere például a város minden közterületére kötelezővé tette a maszkot.

„Ma reggel egészségügyi, rendvédelmi és közigazgatási szakemberekkel egyeztettem. A szakemberek egyöntetű véleménye az, hogy egyedül akkor van értelme a kötelező maszkhasználatnak, ha az Szeged teljes közterületére vonatkozik. Ezért a mai napon a kormányrendelet felhatalmazása alapján elrendeltem, hogy városunk teljes belterületén kötelező legyen a maszk viselése. A rendelet a kihirdetése után azonnal hatályba lép.”

Mint Facebook-bejegyzésében is írja, a maszvkiselést a rendőrség és a honvédség ellenőrzi majd a maszkviselést a városban, akik pedig nem tartják be a szabályokat, azok 5 ezertől 500 ezer forintig terjedő pénzbírságra számíthatnak.