Rekordokat dönt a koronavírus-járvány Amerikában, a hálaadás pedig csak ront a helyzeten

2020. november 8. – 19:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden, az amerikai elnökválasztás győztese már a győzelmi beszédében megígérte, hogy teljesen másképp fogja kezelni a koronavírus-járványt, mint a még januárig hatalomban maradó Donald Trump. Az amerikai járványgörbe viszont a szombati ünneplések idején is tovább emelkedett: negyedik napja dönt rekordokat az új napi esetszám, szombaton 134 ezer ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, írja a Washington Post.

A legtöbb halálos áldozata az USA-ban volt a vírusnak: eddig több mint 237 ezer ember halt bele a járvány szövődményeibe, és csak szombaton több mint 1100 halálesetet regisztráltak.

„Azt akarom, hogy mindenki, mindenki tudja, hogy az első napon beindítjuk a tervünket a vírus megállítására” – mondta Biden még péntek esti sajtótájékoztatóján. Szombati győzelmi beszédében pedig megígérte, hétfőn kinevez egy vezető tudósokból és szakértőkből álló tanácsadó stábot, akik az átmeneti időszakban segítenek a terveiket olyan formába önteni, hogy 2021. január 20-án, a beiktatása után azonnal neki tudjanak kezdeni a munkának.

Arról már korábban is írtunk, hogy a CNN úgy tudja, az akciócsoportot három, egyenragú szakember vezeti majd:

  • a korábbi országos tisztifőorvos Vivek Murthy,
  • az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) korábbi vezetője, David Kessler,
  • illetve a Yale Egyetem orvosa, Dr. Marcella Nunez-Smith.

Az amerikai elnökválasztást is rendesen megkavarta a koronavírus-járvány: soha ennyien még nem adták le előzetesen szavazatukat, vagy voksoltak levélben, mint idén ősszel. Joe Bidennel ellentétben Donald Trump elnök többször is alábecsülte a járvány súlyosságát, és el akarta kerülni a szövetségi intézkedéseket a vírus megállítására – egyes politikai elemzők szerint az elnökválasztás egy népszavazás is volt Trump elnök járványkezeléséről.

Bár Biden megnyerte az elnökválasztást, az országszerte kitört szombati ünneplések súlyosbíthatták az amerikai járványhelyzetet. Szakértők szerint a lakosság bele is fáradt a járványügyi intézkedések betartásába. Ráadásul közeledik a hálaadás ünnepe is, amikor rengeteg család és barát találkozik újra egymással – és ami szintén ráerősíthet a járványgörbe további emelkedésére.

A koronavírus-járvány tetőzését a virológusok január közepére-végére várják – éppen akkor, amikor Joe Bident beiktatják az Egyesült Államok 46. elnökévé.

> > > > > A Telex legfrissebb híreit itt találja > > > > >

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!