Csak olyan gyógyszert adnak be az orvosok, amelyről szent meggyőződésük, hogy megbízható
2020. november 6. – 17:45
frissítve
Csak olyan gyógyszert adnak be az orvosok, „amelyről szent meggyőződésük, hogy megbízható” – fogalmazott Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az ATV Civil a Pályán című műsorában. Szerinte ezt nem lehet előírni.
Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön jelentette be Facebook-oldalán, hogy Oroszország decemberben elkezdi a koronavírus elleni oltóanyaguk szállítását Magyarországra. Először bevizsgálják itthon az oltóanyagot, majd az ilyenkor szokásos engedélyezési folyamat utolsó lépéseit is végre tudják hajtani.
A külügyminiszter szerint Oroszország január második-harmadik hetétől tudja vállalni a nagy mennyiségű szállítást. A pontos mennyiség még nem tudható, mivel a vakcinát gyártó üzemek előkészítése még folyamatban van. Az orosz egészségügyi miniszterrel megállapodtak abban is, hogy az engedélyezés tekintetében is együttműködik Magyarország és Oroszország.
> > > > > A Telex legfrissebb híreit itt találja > > > > >
Menczer Tamás államtitkár szintén csütörtökön közölte, hogy egy kínai gyártótól is kaphat vakcinamintát Magyarország bevizsgálásra. „Hogyha keleten előbb találják meg az ellenszert, akkor sem a brüsszeli lobbi, sem a gyógyszermultik lobbija nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy a vakcinát Magyarországra hozzuk. A magyar emberek egészsége az első” – fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.