Gulyás: Minden olyan helyet be kell zárni, ahol zene és álló vendégek vannak

2020. november 4. – 15:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A vírushelyzet folyamatosan romlik az egész világon, különösen Európában, és Magyarország sem kivétel” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón.

Gulyás szerint az átlagos halálozási szám fele az európai átlagnak, de mégis, egyre többen vannak azok, akik kórházi kezelésre szorulnak, ez mára az ötezret is elérheti. Azt elismerte, hogy halálozások számában valamivel jobb a helyzet Ausztriában, mint itthon.

A miniszter elismételte, amit kedden Orbán Viktor is bejelentett, hogy a 15 napos veszélyhelyzetet az Országgyűlés 90 napra hosszabbítsa meg. Azért kell kilencven nap, mert az „elegendő lehet”, és azért nem időhatár nélküli veszélyhelyzetet vezetnek be, mert az tavasszal is nagy kritikát kapott.

  • A rendkívüli jogrend alatt a kormány a törvényektől eltérő szabályokat hozhat.
  • Gulyás szerint egyértelmű, hogy minden olyan helyet be kell zárni, ahol zene van, és a nem asztaloknál ülő vendégeket szolgálnak ki.
  • Ha ültetett egy hely, és csak zenés, de nem táncos, akkor nem kell bezárni.
  • Koncerteket lehet úgy tartani, ha a vendégek ülnek, és egymás között két széket kihagynak.
  • A kocsmákat nem zárják be.
  • Minden megyei jogú várost és a fővárost arra kérik, hogy sűrítsék a tömegjáratokat, de erről előzetesen nem egyeztettek velük. Az ingyenes parkolás miatt kieső bevételeket a jövő évi támogatásnövekedéssel kompenzálja a kormány.
  • A kijárási korlátozás pedig arra van, hogy ne legyenek különféle összejövetelek, amikre „egész iparág” épült nálunk.
  • Az éjjel-nappali boltok és gyógyszertárak, benzinkutak saját maguk döntik el, hogy érdemes-e nyitva tartaniuk éjfél és hajnali öt között.
  • Továbbra is a WHO eljárása alapján tesztelnek, figyelik a szlovákokat, hogy milyen eredményre jutnak az országos tesztelés után.
  • Nem látják indokoltnak, hogy iskolákat zárjanak be, ezek az intézkedések elegek lehetnek a kormány szerint. A felsőoktatási intézmények maguk dönthetnek arról, átállnak-e otthoni tanulásra. Az alapítványi iskolák is dönthetnek arról, hogy átállnak-e, az állami iskoláknál a fenntartó dönt.

Gulyás a Telex kérdésére azt mondta, szerinte ezek jól értelmezhető rendeletek.

A kormány úgy gondolja, egyszerre van szükség arra, hogy ingyenessé tegyék a parkolást, és sűrítsék a tömegjáratokat is. Éjfél és öt között a BKV minimális kapacitását kell fenntartani, ha egyáltalán fenn kell tartani, mondta a Telexnek.

Mi van azokkal a szórakozóhelyekkel, amik nem szórakozóhelyként definiálják magukat? – kérdezte a Telex. A különbség világos Gulyás szerint: ha nem csak ültetett a hely, és zene van, be kell zárni, ezért nevezik őket zenés-táncos helyeknek.

A kaszinókra és az edzőtermekre azért nem hoztak rendeletet, mert nem tartoznak a veszélyes helyek közé, mivel köztudott, hogy a táncos helyeken jobban terjed a vírus, mondta Gulyás. Éttermeket pedig azért nem zárnak be, mert nem akartak nagy gazdasági visszaeséseket okozni nekik és a munkavállalóknak. Ezért az éttermekben más rendeleteket hoztak korábban, például azt, hogy maszkban kell ülniük, kivéve akkor, amikor esznek, mondta a miniszter a Telexnek.

Ezektől az intézkedésektől azt várják, hogy a járvány terjedése 8-14 nap alatt lassulhat. A miniszter szerint bár felmerült, hogy esetleg visszavezetik az idősek vásárlási sávját, végül ezt most elvetették. Az újonnan hozott rendeleteket komolyan be fogják tartatni, nagy felelősségük van az intézményeknek, boltoknak és klubtulajdonosoknak is, mert ha nem tartatják be a szabályokat, akkor bezárják ezeket.

Ha zárt, fedett közegben megengedjük, hogy három székenként üljenek, akkor egy stadionban a szabad ég alatt is meg lehet ezt engedni Gulyás szerint,

ezért lesznek továbbra is nyílt kapus focimeccsek, de lehet, hogy később ezt szigorítani kell majd. A rendező feladata, hogy megoldja azt, hogy a sporteseményeken is három ülésenként üljenek, hiába adtak el több jegyet korábban, mondta Gulyás a Telex kérdésére. Szerda este is lesz focimeccs Budapesten, háromnegyed 11-kor vége lesz, Gulyás szerint egy és negyed óra haza lehet érni onnan az éjféli határidőig, még vidékre is.

Ez a helyzet „a vis maior iskolapéldája”, a színházak vissza tudják adni a hónapokkal ezelőtt megvásárolt jegyeket, vagy tartanak több előadást, mondta Gulyás. Ha egy háztartásból mennek moziba vagy színházba, akkor is ki ki kell hagyniuk egymás között két helyet, mert nem lehet ellenőrizni, hogy valóban egy háztartásból jöttek, mondta Gulyás a Telexnek.

Szeptemberben azt mondta Orbán Viktor, hogy a védekezés sikerét emberéletben lehet mérni. Aznap ketten haltak meg, addigra összesen 621-en. Azóta viszont két hónap alatt 1400 ember halt meg. Miben lehet mérni a második hullámban a védekezés sikerét? -kérdezték Gulyástól. A miniszter szerint hullámoktól függetlenül a legfontosabb az emberélet védelme. Statisztikailag Franciaországban 571, Csehországban 370, Spanyolországban 780 az egy millió emberre jutó halottak száma, ehhez képest Magyarországon ez a szám 210.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) a Karmelita kolostorban, ahová a koronavírus-járvány elleni védekezés szigorításának bejelentése után 2020. november 3-a estére összehívta a megyei kormánymegbízottakat.Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Orbán Viktor miniszterelnök (k) a Karmelita kolostorban, ahová a koronavírus-járvány elleni védekezés szigorításának bejelentése után 2020. november 3-a estére összehívta a megyei kormánymegbízottakat.Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Gulyás szerint a statisztikát tavasz óta kell nézni. „Értem, hogy próbálnak olyan statisztikát keresni, ami a kormányra nézve kedvezőtlen, de a védekezési felelősség március óta van. Ha megnézzük, hogy az országok hogy védekeztek, akkor két dolgot lehet mondani. Idén eddig kevesebben haltak meg, mint mikor nem volt vírus. És az európai átlag felénél vagyunk, ez tény.” Gulyás szerint a második hullámnál tömegessé vált a vírus terjedése, ezért halnak meg most többen, és a világon a legtöbb helyen ugyanez a helyzet, ezért „méltatlan vita” megy a halottak számáról.

Néhány kórházban már nincs általános ellátás

Kormányülésen nem kötelező a maszkhasználat, de Gulyás szerint megvan a kétméteres távolságtartás az emberek között, de nehéz úgy maszkot használni, hogy egész nap ülnek, kávét isznak, ebédelnek. Ő maga néha hord maszkot a kormányüléseken, néha nem, a szerda esti focimeccsre pedig el akar menni.

Szijjártó Péter külügyminiszter elkapta a koronavírust, de jól van, arra Gulyás nem tudott válaszolni, milyen repülőgéppel hozzák haza őt szerdán Ázsiából.

Ma 32 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre a koronavírusos betegeknek, erről beszélt kedden Orbán Viktor, ezek telhetnek be december közepére, de van 66-67 ezer ágy az egészségügyben, így lesznek ágyak, amiket a beteltek után fel lehet szabadítani, mondta Gulyás. Néhány kórházban már most elrendelték az elektív műtétek elhalasztását, ez valószínűleg országosan is meg fog történni.

Olyan kórház is van, ahol már nincs általános ellátás, és több ilyen is lesz

– mondta Gulyás.

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint a nyolcezer orvosból 6,1 ezer nem írná alá az új szolgálati jogviszonyt, miért lehet ezt, kérdezték Gulyást. A miniszter erre azt mondta, hogy a kamara javaslatának megfelelő döntést hoztak a kirendelésekkel kapcsolatosan, és a másodállásokat is meg fogják engedni. Egy válsághelyzetben elképzelhetetlennek tartja Gulyás, hogy az egészségügyi dolgozók tömegesen hagynák ott a munkahelyüket.

Amerika és a tartalékos katonák

Gulyás egyébként 35-40 százalékot tesz arra, hogy Donald Trump nyer az amerikai elnökválasztáson. Azt nem tudják, hogy milyen hátrányt jelentene Magyarországnak, ha Joe Biden győz. Az amerikai elnökválasztást a Telex is percről percre követi, ezt itt nézheti.

Gulyás szerint felháborító, hogy az M0-s hidat megint le kellett zárni, mert újra hibát találtak. Vizsgálják, kizárhatók-e a közbeszerzésből azon cégek – a Strabag és az A-Híd –, amelyek felháborító munkát végeztek.

Arról, hogy a polgármesterek kapnak-e kibővített jogköröket, Gulyás azt mondta, a rendkívüli jogrend alatt a polgármester a közgyűlés hatásköreit tudja gyakorolni, ennél nagyobb bővítést nem nagyon tud elképzelni.

A kérdésre, hogy mennyire bevethetők azok a katonák (például intézmények fertőtlenítésében), akiket az elmúlt fél évben toboroztak, miután a kormány felajánlotta a koronavírus miatt munkanélkülivé válóknak, hogy mehetnek katonának, Gulyás kitérő választ adott: „nagyon örülhetünk annak, hogy sokan tartoznak a tartalékos katonák közé”, mert tíz évvel ezelőtt körülbelül tíz volt belőlük, mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!