Nem kaptak rá engedélyt, de átállnak a digitális oktatásra az iskolában, ahol minden tizedik tanár koronavírusos

2020. november 02. – 10:02

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap estig nem kapott hivatalosan engedélyt az igazgató arra, hogy hétfőtől az iskola átálljon digitális oktatásra. Ennek ellenére hétfőn nem térnek vissza sem a diákok, sem a tanárok a III. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumba – válaszolta a Telex megkeresésére Berczelédi Zsolt.

Ez az az iskola, amelyről szombaton már megírtuk: a tanárok tizedéről kiderült az őszi szünet alatt, hogy koronavírus-fertőzöttek.

Berczelédi Zsolt igazgató már múlt hét szerdán, az első hat fertőzött tanár pozitív tesztje után felvette a kapcsolatot az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK). Mindkét hivatalos szervnél javaslatot tett a digitális munkarendre történő átállásra. Ezután csütörtökön két újabb, szombaton pedig még egy tanárról kiderült, hogy fertőzött. Ezeket az eseteket szintén egyből jelezték az Emmi és az NKK felé is.

A Telex legfrissebb koronavírusos híreiért kattintson ide>>>

Az iskolabezárás a hivatalos protokoll szerint egy soklépcsős, több hatóság (az Emmi, az NNK, az Oktatási Hivatal és az operatív törzs) közös munkáját igénylő folyamat, ahogy ezt részletesen leírtuk az előző cikkünkben. A minisztérium az engedélyt eddig még nem adta meg a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumnak, de vasárnap telefonon és levélben is ismét tájékoztatták, hogy saját hatáskörében nem dönthet a digitális munkarend bevezetéséről. A minisztérium ezenkívül azt is hiányolta, hogy miért nem egyeztetett az igazgató az NNK-val.

„Azt kérték, hogy én egyeztessek a NNK-val, majd az egyeztetés eredményéről értesítsem őket. Ilyen eljárásrendről nem szól a miniszter által kiadott eljárásrend. A hatóságoknak egymás között kellene egyeztetniük”

– mondta az igazgató. Korábban a minisztérium azt ígérte, hogy péntekre vagy legkésőbb szombatra lesz döntés, és elmondták, hogy akár még vasárnapi is tud döntést hozni az operatív törzs, „a levelükben annyit közöltek, hogy vasárnap este javaslatot tesznek az átállásra”, állította vasárnap este Berczelédi Zsolt.

Covid-19-szűrés a III. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban szeptemberben Fotó: Facebook / Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium

Hétfőn már digitális tanítás szerint tartják meg az órákat a gimnáziumban. A diákokat és a szülőket múlt pénteken tájékoztatták arról, hogy erre a hétre így készüljenek. A tájékoztatásban az is szerepelt, hogy a hivatalos engedélyre még várni kell, de az iskola vezetése biztos abban, hogy át kell állítani digitális munkarendre egy hétre a gimnáziumot.

Berczelédi Zsolt azt mondta, az újraindítás előtt egy igazgatói hatáskörben kiadható tanítási szünetet átcsoportosítva szabadítanak majd fel egy napot arra, hogy az összes diákot és dolgozót teszteljék. Ehhez a gimnázium saját költségén és szülői támogatásokkal rendelt 650 darab tesztet, amelyek elvégzésében orvosként dolgozó szülők fognak segíteni.

A gimnázium igazgatója szerint a jelenleginél egyszerűbb és gördülékenyebb adminisztratív ügyintézésre lenne szükség, ugyanakkor bízik abban, hogy a tesztelés után az iskolában hagyományos munkarend keretében folytathatják az oktatást.

Az üggyel kapcsolatban vasárnap este írásban megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát; ha a minisztérium válasza megérkezik, cikkünket frissítjük.

FRISSÍTÉS 14:20-kor: Az EMMI hétfő koradélután a Telex kérdésére megerősítette, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban hétfőtől tantermen kívüli, digitális munkarendben vesznek részt. Az, hogy erre a minisztérium mikor tett javaslatot az operatív törzsnek, illetve hogy kiadták-e már az erről szóló határozatot, nem derült ki az EMMI válaszaiból.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy átlagosan mennyi időbe telik a digitális munkarendre való áttérés onnantól kezdve, hogy azt egy iskola igazgatója kérvényezi, illetve, hogy a harmadik kerülteti gimnázium esete alapján felmerülte, hogy a sok hivatalos bonyolult adminisztratív procedúrán egyszerűsítenek, hogy az igazgatók akár saját hatáskörben is elrendelhessék az iskolák bezárását.

„Mivel nincs két teljesen egyforma eset, ezért minden esetben szükség van az egyedi mérlegelésre a döntési javaslat megfogalmazását megelőzően. Amint látható, nem születik döntés az intézménnyel való egyeztetés nélkül, ugyanakkor az oktatásirányításnak látnia kell, hogy melyik intézményben mi történik, ezért alakította ki ezt az eljárásrendet a Kormány.”

Arra nem tért ki a minisztérium, hogy a hatósági ügyintézés időigényessége miatt hétfőn az őszi szünet végeztével a diákoknak hivatalosan vissza kellett volna térnie az iskolába, annak ellenére, hogy a tantestület több mint tíz százaléka igazoltan koronavírus-fertőzött. Azt ugyanakkor kiemelték, hogy a múltheti egyeztetések alatt az őszi szünetnek köszönhetően

„egyetlen tanulónak vagy pedagógusnak sem kellett bejárnia az intézménybe. Éppen az őszi szünetre tekintettel volt indokolt, hogy a meghozandó tanügyi döntés minél naprakészebb adatokra támaszkodjon. Ezt alátámasztja, hogy az iskola részéről még szombaton is érkezett újabb bejelentés”.