Dupla hullazsákot javasol a koronavírusos elhunytaknál az Emmi utasítása

A koronavírusos elhunytak biztonságos szállítása érdekében most is dupla hullazsák alkalmazását javasolja az emberi erőforrások minisztere a kórházaknak. Ez az intézkedés is abban a Kásler Miklós miniszter által október 12-én kiadott egyedi utasításban szerepel, amelyben a kórházaknak összefoglalják a legfontosabb tudnivalókat a járvány kezeléséhez.  

A dokumentum szerint az egészségügyi szakmai kollégium patológia tagozata által összeállított eljárásrend alapján  

“a koronavírus fertőzésben elhunytat dupla exit zsákba szükséges tenni, a külső zsák felületét fertőtleníteni majd jelöléssel kell ellátni. Ez az osztályos ápoló feladata, amely során az egyszer használatos védőkesztyű, vízlepergető védőköpeny és minimálisan FFP2 maszk használata szükséges.”

Hasonlóan kell eljárni minden olyan elhunytnál is, akinél csak a fertőzés gyanúja merült fel. Ez a protokoll június elején született meg, amikorra a járvány első hulláma véget ért. 

Az utasítás megismétli azt a korábbi rendelkezést, amely a hivatalos halottvizsgálati bizonyítványokban a halálokok megfelelő feltüntetéséről szól.   

A Telex legfrissebb híreit ide kattintva találja. 

Az elv az, hogy ha az elhunyt kórtörténetében olyan krónikus betegség vagy állapot szerepel, amely önmagában is halálához vezetett volna, akkor a halottvizsgálati bizonyítvány kijelölt rubrikájába ezeket, illetve ezen betegségek szövődményeit kell szerepltetni. 

A koronavírus fertőzést annál a pontnál kell feltüntetni, ahol a kísérő betegségeket és állapotokat szokták rögzíteni, amelyek az alapbetegségtől függetlenek, de hozzájárulhatnak a halálhoz. Ha az elhunyt kórtörténetében nincsen olyan betegség vagy állapot, amely a halálozást magyarázza, csak akkor kell fő halálokként feltüntetni a Covid-19 fertőzést.    

Pénteken ismét szomorú negatív rekord született: 33 krónikus beteg hunyt el, a járvány kezdete óta még nem volt ilyen magas ez az szám. Szerdán érte el az ezret az elhunytak száma Magyarországon. Ebben a cikkben elemeztük, mi olvasható ki a korukból, a nemek arányából, vagy épp az alapbetegségeikből. 

 

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.