Egy maszkellenes és egy turizmusvédő tüntetést is hozott a vírus

2020. szeptember 26. – 14:11

frissítve

Egy maszkellenes és egy turizmusvédő tüntetést is hozott a vírus

Másolás

Vágólapra másolva

(Ez a cikk eredetileg a Telex.hu elindulása előtt, lapunk Facebook-oldalán jelent meg 2020. szeptember 11-én.)

---

Németország, Nagy-Britannia és Hollandia után Magyarországon is tüntetést szerveztek pénteken a budapesti Szabadság térre, ahol a résztvevők a koronavírus-járvány miatt bevezetett, „mindannyiunkat érintő korlátozó intézkedések értelmetlenségét” vitatták meg. A kezdésre 150-200 ember gyűlt össze, többségük nem viselt maszkot. A maszkviselést, és más korlátozásokat hevesen ellenző emberek tüntetése nem meglepő, az új típusú koronavírus már a felbukkanásakor vad teóriákat szabadított el. Azóta pedig mindennel összefüggésbe hozták már az 5G-től a globális összeesküvésig.

Ezt lovagolta meg világszerte pár orvos, akik hónapok óta állítják: a vírusnál még az influenza is veszélyesebb, a tesztek megbízhatatlanok, és a maszkviselés semmit nem segít. Mindezeket a WHO és az egyes országok orvosokat összefogó szervezetei is rendszeresen cáfolták. Az óvintézkedéseket betartókat ok nélkül rettegőknek beállító orvosok azonban elég nagy népszerűségre tettek szert, nemcsak külföldön, de Magyarországon is. Ennek veszélye az, hogy relativizálják a járvány mérséklését szolgáló intézkedéseket, pláne akkor, amikor már tényleg mindenki belefáradt a járvány miatt bevezetett intézkedésekbe.

A korábban kamupártokban is utazó dr. Gődény György ismert szereplőnek számít ebben a közegben, hozzá köthető a pénteki tüntetés is. A Magyar Orvosi Kamara múlt csütörtökön kiadott nyilatkozatában róla is szót ejtett, amikor elhatárolódott az egyre nagyobb publicitást nyerő vírusszkeptikus, és a védekezés fontosságát megkérdőjelező csoportoktól, az azokat vezető orvosoktól és gyógyszerészektől.

Ezzel egyidőben a hazai turizmus támogatói is demonstráltak, ők az egész fővárost keresztülszelő autóbuszos felvonulást tartottak. A menet 15 órakor a X. kerületi Expo téren, a Kincsem Park parkolójából indult, majd az útvonal a Hősök tere, a Petőfi híd, a Budai Vár, a Clark Ádám tér és az Árpád híd érintésével a BOK (régebben SYMA) Sportcsarnokhoz ért. A politikamentes felvonulás célja a turizmusban dolgozók munkahelyeinek megmentése volt. a szervezők a pártpolitikai üzenetek teljes mellőzésére szólítottak fel. A szakma ugyanis úgy érzi, hogy a koronavírus második hullámában nem kapnak segítséget, a korábbi állami támogatások (járulékkedvezmény, Kurzarbeit) már kifújtak, és a segítség nélkül maradt szakma utolsó reményei is elvesztek azzal, hogy a külföldiek beutazását ellehetetlenítette a szeptember 1-től érvényes új beutazási korlátozás. Ezzel a belföldi turizmus felélénkülése miatt részben megmentett nyár után az ősz a teljes kiszáradást hozhatja el az ágazatnak.

(Borítókép: Marjanovic Mira / Telex)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!