Mezey, Nyilasi és Détári – három ász és a magyar Platini

Cikksorozatunk első részében a brit, olasz, német sportlapokban néztük meg, mit gondoltak rólunk az 1986-os futball-világbajnokság előtt. Most jöjjenek a francia újságok, amelyek – mivel a csoportellenfeleink voltak – kiemelten foglalkoztak velünk!

Az Onze először 1985 decemberében, egy különszámban foglalkozott a vb-csapatokkal. A cikk kiemelte, hogy Magyarországon fokozottan nőtt az érdeklődés a válogatott meccsei iránt, 1984 szeptemberében, az Ausztria elleni első selejtezőre csak húszezer néző volt kíváncsi, nyolc hónap múlva, a hollandok elleni utolsó csoportmeccsre viszont már megtelt a Népstadion.

A magyarok sztárja ekkor még egyértelműen Nyilasi Tibor volt, rajta kívül Détári Lajos, Disztl László, Kiprich József és Esterházy Márton kapott említést. Érdekes módon kétszer is felbukkant Törőcsik András neve, aki 1984-ben volt utoljára válogatott, és egy vb-selejtezőn sem játszott. „Törőcsik kiesett a kapitány kegyeiből, holott egy kivételes tehetségű játékos. […] A magyarok bíznak abban, hogy Törőcsiket újra behívja Mezey, ha nem, akkor ott van még a 18 éves, tehetséges és gyors csatár Zsinka” – írta a szerző, Francis Huertas. Ez talán annak köszönhető, hogy Törőcsiknek respektje volt a franciáknál. Fénykorában, 1978-ban az Onze magazin elutazott Budapestre, és hatoldalas képes riportot csináltak vele, de a Mondialban is többször írtak róla. 1985-ben, 30 évesen leigazolta őt a Montpellier. Törő végül nem került be a mexikói keretbe, ahogy Zsinka János sem. Csak 1989-ben lett válogatott, Olaszország ellen játszott egyszer, aztán soha többé nem hívták meg.

A France Football a februári számában írt négy oldalon a magyarokról. A fókuszban Nyilasi szerepelt, aki a „mentálisan és taktikailag kiegyensúlyozott magyar csapat fő ütőkártyája”. És visszafogott, szerény ember is. A riporter kérdésére, miszerint ő-e a magyar Platini, zavarba jött, majd azt válaszolta, hogy „túl nagy megtiszteltetés, ha hozzá hasonlítanak, de sem az eredményeivel, sem a tehetségével nem rendelkezem. Én Nyilasi vagyok, és jól érzem magam így a bőrömben. De ha mindenképpen kell egy hasonlat, akkor inkább Détári a magyar Platini.” Détárira kétségkívül nagyon oda kell majd figyelni Mexikóban, ezzel az újságíró is egyetértett.

Kiderült még, hogy Mezey György fantasztikus edző, „el sem tudod képzelni, mit adott nekünk” – mondta róla Nyilasi, aki döntetlenre számított a szovjetek ellen, mert „erőnlétileg fel tudjuk venni velük a versenyt”. Kanada ellen győzni kell, és akkor 3 ponttal a zsebben jöhetne az utolsó, franciák ellen meccs, így számolt, de három pont a cél, annyinak elégnek kell lennie a továbbjutáshoz. A France Football úgy vélte, Nyilasi a magyar futball első igazi csillaga Albert Flórián után, de holnap már a világ nagy sztárja is lehet. „Hogy Puskás többé ne érezze magát egyedül.”

A lap külön cikkben írt Mezey kapitányról, aki kitette a csapatból az öreg, illetve nem profi hozzáállású játékosokat és új tehetségekhez nyúlt. A magyar válogatott új lendületet kapott, és szinte mindenkit lesöpört, aki az útjába került, még az NSZK-t is, igaz, csak egy barátságos meccsen. „A kontinens egyik legfélelmetesebb csapatának tűnik és a vb-re való gondos felkészülés jól mutatja, mi lesz a célja júniusban: végre túljutni a csoportkörön, ami Argentínában és Spanyolországban nem sikerült.”

Az Onze a márciusi számában újra írt a csoportellenfelekről. A szovjeteket a Mexikó elleni barátságos meccsen nézték meg, Kanadát Floridában kapták el a Miami Kupán, a magyarokért pedig Katarig utaztak.

A válogatott a vb-re való felkészülést már az év elején megkezdte. A szokásos benidormi edzőtábor után azonban nem jött haza a csapat, január végén pluszprogramja akadt: pénzkereső túra Katarban. Hogy mit kerestek a mieink a Közel-Keleten? A lap szerint az Ázsiai Labdarúgó-szövetség megválasztotta a kontinens legjobbjait, és szervezni akartak nekik egy meccset a Bordeaux vagy a Nantes ellen. Ez nem jött össze, így a szervezők figyelme a vb-re kijutott Magyarország felé fordult. Katar 400 ezer dollárt ajánlott fel, hogy Dohában legyenek a meccsek, így ők lettek a rendezők.

Az edzőtábor miatt fáradt játékosoknak három nap alatt két meccset kellett játszaniuk az Ázsia All-Stars-válogatottal, amire a vendéglátók rátettek még egyet. „A katariak szívesen fizettek pár plusz dollárt, hogy az ő válogatottjuk is megmérkőzzön a világbajnokság egyik résztvevőjével” – írta a lap. Összeget nem írtak, de a Labdarúgás szerint meccsenként 25 ezer dollár volt a fellépti díj. A hakniról természetesen a hazai sportlapok is beszámoltak, csak korántsem olyan jó fotókkal, mint a franciák.

Az Onze megjegyezte, a helyiek sztárként kezelték vendégeiket, a legkiválóbb körülmények közt, luxusszállóban helyezték el a csapatot. A magyaroktól hiányoztak az Ausztriában játszók, így Nyilasi és Szokolai László, vagy épp a Törökországban légióskodó Varga József. Esterházyt csak egy meccsre engedte el görög klubja, Róth Antal pedig sérülés miatt hazautazott az első mérkőzés után. Az újságírót Hannich Péter a francia középpályásra, Luis Fernándezre emlékeztette, Détáriról pedig azt jegyezte meg, hogy „nem annyira tehetséges, mint Platini, akihez gyakran hasonlítják, de a mozgékonysága és a cselezőkészsége tényleg jó”. A magyar egy masszív, jó fizikumú csapat, a fantázia azonban hiányzik belőle. „De a kiváló szakember, Mezey nyilván még ezen is dolgozni fog” – hozta meg a verdiktet az Onze.

A nagy képen látható sólymos ember egyébként Szaad al-Rumaihi, az Al Sagger (A Sólyom) hetilap felelős szerkesztője.

Ugyanebben a lapszámban van egy interjú a BEK- és KEK-győztes lengyel támadóval, Zbigniew Boniekkel, az AS Roma sztárjával, aki szintén nagyban készült a világbajnokságra. A cikkből kiderül, hogy „Zibi” nem igazán bízik a franciákban, akik otthon erősek, de ha elhagyják Párizst, már kevésbé meggyőzőek, az NDK-ban és Bulgáriában is vereséget szenvedtek. Olyat is mond, hogy „Számomra Magyarország és az NSZK a vb favoritja, ez a két csapat tette rám a legjobb benyomást mostanában. Mindenki a dél-amerikai csapatokról, meg a franciákról és az olaszokról beszél, főleg a múltjuk alapján. De a múlt nem számít, csak a jelen.” Végül egy dél-amerikai csapat, Argentína nyerte meg a világbajnokságot, a franciák pedig bronzérmesek lettek.

Az Onze a júniusi számában megint végigvette a vb-mezőnyt, ezúttal egy-egy oldalon mutatták be a csapatokat. „Amikor június 9-én találkoznak a franciákkal Leónban, az már a magyar válogatott 600. nemzetközi mérkőzése lesz. Csak összehasonlításképp: a franciák még az 500 meccset sem érték el. Ez is mutatja, hogy a futballnak milyen nagy szerepe van az ország történelmében” – jegyzi meg a cikk. (A pontos számok a következők: a mexikói magyar–francia a mieink 606., a franciák 453. válogatott meccse volt. A jelenlegi állás egyébként 1011–935 a magyarok javára.) A szovjeteknél megemlítik, hogy a májusi edzőcsere miatt egy jóval merészebb, támadóbb szellemű csapat készül a tornára, Valerij Lobanovszkijjal a Dinamo Kijev-féle győztes mentalitás is érkezik.

A Mondial magazin áprilisban foglalkozott a magyarokkal. A „Magyarország ászhármasa” című cikkben előkerültek Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Albert Flórián, mint az elveszett művészek, a múlt iránti vágyakozás, az évtizedek óta tartó napfogyatkozás, aminek lehet, hogy hamarosan vége. A „cigányok földjének” – ahogy a cikk hivatkozik ránk – ugyanis három ütőkártyája van az asztalon. A szövetségi kapitány Mezey az egyik ász, aki leporolta a régimódi válogatottat és példaértékű profizmust alakított ki, mind a pályán, mind hozzáállásban.

A Mondial szerint az 1982-es spanyolországi vb-csapatból csak három játékost tartott meg a kapitány, Sallai Sándort, Garaba Imrét és Nyilasit. A felsorolásból kimaradt a 31 éves Varga József, aki korábban a Honvéd védője volt, akkor pedig már törökországi légiós. Ő is kint volt a spanyol vb-n, még gólt is lőtt a belgák ellen. A ’86-os selejtezőket is végigjátszotta, csak az osztrákok elleni bécsi meccsről hiányzott. A Hollandia elleni rotterdami meccsen kihagyott egy tizenegyest, de így is nyertek a magyarok. Ha az bemegy, talán az újságíró is jobban emlékezett volna rá. Amikor a cikk íródott, valóban nem volt a csapatban, de Mezey végül elvitte Mexikóba, ahol a háromból két meccsen kezdő volt.

A lap úgy számolt a vb előtt, hogy az újak közül Kiprich, Esterházy és Détári fog gyorsan berobbanni. Dicsérték a biztos technikára és kifogástalan erőnlétre épülő támadófutballt, valamint megemlítették a németek elleni hamburgi győzelmet. A Mondial úgy vélte, Mezey mellett Nyilasi és Détári a két másik ász, és ez már olyan alap, amellyel a csapat tovább tud jutni a csoportjából. Utána bármi történhet, de lehet, hogy a mexikói vb „még túl korai megméretés egy fiatal és fejlődésben lévő csapatnak”.

Hát, ebben sajnos igazuk lett.

A válogatott március elején Budapesten 3–0-ra megverte az Európában haknizó brazil válogatottat. Máig emlékszik erre mindenki, talán még a Ludas Matyi szlogenjére is, hogy „Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három-null”. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor az egész ország elhitte, baj nem lehet Mexikóban.

A nyugati lapok is beszámoltak a meccsről, illetve nemcsak erről, hanem a brazilok négy nappal korábbi, frankfurti vereségéről is. A Mondial „brazil fantomokról” írt és egy enyhítő körülményről, a 30 fok különbségről Brazília és Európa között. A Guerin Sportivo katasztrofális európai turnéról beszélt és hangsúlyozta: ez a brazil csapat nem az, amit látunk majd Mexikóban. Megjegyezték, hogy azért a magyaroknál is akadtak hiányzók.

Az Onze részletesebben, nyolc oldalon elemezte a meccseket az S.O.S. Brazília című cikkében, amiben azt írták, hogy a brazilok a hátuk közepére sem kívánták a túrát. Az 1985 elején kinevezett régi-új szövetségi kapitány, Telê Santana első dolga volt, hogy lemondja a körutat, amely az NSZK és Magyarország mellett Walest is érintette volna. A németek FIFA-feljelentéssel és pénzbírsággal fenyegetőztek, így végül csak a cardiffi meccs maradt el. Messze nem a legerősebb brazil keret utazott, kimaradt a sérült Zico és Leandro, az olasz légiósokat, Toninho Cerezót, Dirceut, Edinhót és Júniort pedig a klubjuk nem engedte el.

Március 12-én a zsúfolásig telt frankfurti Waldstadionban szép számban jelentek meg a világbajnokságra készülő országok edzői, vezetői, például Enzo Bearzot (Olaszország), Alex Ferguson (Skócia), Omar Borrás (Uruguay), Sepp Piontek (Dánia), Billy Bingham (Észak-Írország) és az egykori világbajnok menedzser, César Luis Menotti. A németek korán gólt szereztek és viszonylag simán nyertek 2–0-ra, a vendégcsapatból egyedül a São Pauló-i Müller emlékeztette a közönséget, hogy a brazilok végül is futballművészek.

Budapesten tovább romlott a helyzet. Március 16-án nagyon hideg volt, a brazil küldöttség folyamatosan didergett. A kezdőből kikerült Sócrates, Falcão, Careca és Müller, részben sérülés, részben taktikai okok miatt. A brazilok még sosem jártak Magyarországon, az érdeklődés óriási volt, háromszázezer jegyigénylés érkezett a szövetséghez. Hetvenötezren tudtak bejutni a stadionba, ott volt a francia Henri Michel és a spanyol Miguel Muñoz, a két csapat jövőbeli vb-ellenfelét képviselve. A dél-amerikaiak még simább vereséget szenvedtek, mint Frankfurtban, kifejezetten alárendelt szerepet játszottak. Egyedül Renato emelkedett ki cseleivel a brazilok közül. Az újságíró említi, hogy 26 évvel korábban Telê Santana még a pályán kergette őrületbe a magyarokat. Valóban így történt, 1960. június 16-án az olimpiai válogatott játszott barátságos mérkőzést a brazil Fluminensével a Népstadionban, Telêt, az „örökmozgó csatárt” a Népsport is dicsérte.

A brazilok kezdője Budapesten a következő volt: Leão – Édson, Oscar, Carlos Mozer, Dida – Elzo, Silas, Alemão, Renato Gaúcho – Casagrande, Sidney. Két és fél hónappal később, 1986. június elsején a spanyolok elleni első vb-meccsükön csak 4 játékos maradt a csapatból, Édson, Elzo, Alemão és Casagrande, illetve a 85. percben csereként beálló Müller. Sidney, Renato Gaúcho, Dida és Mozer el sem jutott Mexikóba. Mezey viszont tulajdonképpen a vb-csapatát küldte a pályára, a brazilok elleni 11-ből mindenki kapott szerepet Mexikóban.

A válogatott egy látványos gálameccsen legyőzte a brazilokat, az ország pedig úgy ünnepelt, mintha a világbajnokságot nyerték volna meg. De az a torna csak két és fél hónap múlva kezdődött. A magyarok március 16-án befejezték a felkészülési meccseket. Májusban elmentek edzőtáborba, Mexikóban volt még pár mérkőzés helyi kiscsapatok ellen.

A brazilok a vb-ig még ötször léptek pályára, Peru, az NDK, Finnország, Jugoszlávia és Chile ellen. A szovjetek ezalatt Anglia, Románia és szintén Finnország ellen tesztelték magukat.

A magyar válogatott komoly ellenféllel már csak június 2-án találkozott. Irapuatóban, a szovjetekkel.

—

Cikksorozatunk következő, harmadik részében 1986, manapság már meglehetősen furcsának tűnő hangulatát idézzük meg azokkal a cikkekkel, grafikákkal, karikatúrákkal, amik négy évtizeddel később már biztosan nem kerülnének bele a focimagazinokba.