A nyolcvanas-kilencvenes évek izompacsirtáihoz fogható brancs azóta sincs a világon

Nagy igazság és közhely, hogy akkor kezdünk el értékelni valamit igazán, amikor az már nincsen. Amikor Schwarzenegger visszavonult, Stallone a tévésorozatokat választotta, Bruce Willis súlyos beteg lett, Jackie Chan pedig inkább a kínai propagandának hajolt be, nem pedig a különböző pörgőrúgások elől, akkor rájöhettünk, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek egy mágikus korszak volt a világ és jellemzően az Egyesült Államok filmgyártásában. Amikor egy csomó, amúgy erre nagyrészt alkalmatlannak tartott figura áldozatos munkával, emberfeletti kitartással, egy csomó idegesítő szokással és kikötéssel, de világsztár lett, méghozzá olyan sztár, akit felismertek a világ bármelyik pontján, akinek az arcával ugyanúgy el lehetett adni instant kávét és soviniszta akciófilmet egyaránt. Igen, gigantikus nosztalgia, de a filmgyártás történetében egy különösen érdekes korszak, aminek a résztvevőiről szól Az utolsó akcióhősök című könyv, ami decemberben Magyarországon is megjelent.

Az utolsó akcióhősök szerzője Nick De Semlyen, a brit Empire magazin főszerkesztője. Ha valaki ismeri az Empire-t, akkor tudja, hogy nem feltétlenül a kultúrértelmiségi kritika bástyája, hanem egy kifejezetten sztárokra, népszerű filmekre és alkotókra specializáló, szórakoztató magazin, és ezt nem a szipákoló sznobizmus mondatja velem, mert annak tökéletes. Ha valaki nem ismeri, akkor az évtizedek óta létező magyar Vox magazin nagytestvéreként kell elképzelni, nem is véletlen, hogy részben a magyar újság adja ki De Semlyen könyvét.

Erre a disclaimerre csak azért volt szükség, hogy támpontot adjak: Az utolsó akcióhősöktől senki sem várjon mélyreható vizsgálatot, kulturális-történelmi kontextust, itt nincsen olyan szakértés, ami mondjuk segítene más perspektívákat megismerni arról, hogyan termelte ki ezeket a popkulturális félisteneket a 20. század második fele. Pedig a 2020-as évekből nézve talán ennek lenne leginkább értelme, amikor ilyen figurák egyszerűen nem léteznek, amikor a hollywoodi világ elviekben sztárnak számító színészei és híres emberei (Dwayne Johnson, Glen Powell, Sydney Sweeney) képtelenek nézettségre váltani az ismeretségüket. Sőt, manapság már a tévé, pontosabban a streaming a sztárcsináló, bár hogy a sztárság mit jelent, az egy sokkal bonyolultabb könyvnek lehetne az alapja.

Az utolsó akcióhősök viszont egyáltalán nem bonyolult, sőt: De Semlyen tulajdonképpen csak kisebb-nagyobb körökben már keringő anekdotákat gyűjtött össze, rendszerezett, majd azokat a karrierívekhez igazítva elmesélte a következő emberekről: Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Chuck Norris, Jackie Chan, Steven Seagal, Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren. Egyes nevek azért nincsenek egy szinten, mint a többiek, akármennyire is szimpatikus jelenség mondjuk Lundgren, és akármennyire is a legrövidebb szöveget kapja a könyvben, nem biztos, hogy helye van itt. Chuck Norrisról is lehetne vitatkozni, hogy ő mennyire mérhető mondjuk Stallone alkotói-művészi karrierjéhez. De Semlyen mintha inkább magyarázót írt volna A feláldozhatók akciósorozathoz, amit pont azért rántottak össze, hogy leporolják az akciósztárokat, és egy tető alá hozzák a könyvének szinte összes szereplőjét.

Hogy mennyire fogjuk szórakoztatónak tartani De Semlyen könyvét, az nagyban függ attól is, hogy melyik sztárhoz milyen a viszonyunk. Schwarzenegger és Stallone karrierje azért sosem volt különösebben titokzatos, minden értelemben szupersztárok voltak, akik a nyilvánosság előtt éltek, bár ezt a nyilvánosságot máshogy élték meg. Willisről a legmeglepőbb tény öt elkészült Die Hard, az Armageddon és még megannyi akciószerep után, hogy mennyire nem tudta senki elképzelni, hogy egy akciófilm főszereplője lehet – a Drágán add az életed! első plakátjaira fel se merték tenni, nehogy eltántorítsa a nézőket, de azért ez is inkább csak egy érdekes tény a múltból, mint valami óriási felfedezés, Willis-rajongóknak biztos nem lesz új.

Messze a két kedvenc élettörténetem a könyvben Jackie Chanhez és Steven Seagalhoz köthető. Érdekes olvasni, hogy Chan elképesztő ázsiai népszerűségét az amerikai filmipar egyszerűen képtelen volt meglovagolni, a karakteréhez egyáltalán nem passzoló, sőt homlokegyenest eltérő szerepeket adtak neki. Amikor pedig a Los Angeles-i tárgyalásai rendre befuccsoltak, ő visszatért Hongkongba, és inkább elkezdte készíteni a Rendőrsztorit, aminek a harmadik része simán ott van a világ legjobb akciófilmjei között. Seagal pedig egyértelműen az az arc, akit a könyv óvatosan, de azért kiröhög. Persze az is lehet, hogy róla van a legtöbb tökkelütött anekdota, és ő volt az ember, akihez a legtöbb legkevésbé szimpatikus húzás köthető, akár a készülő filmjei forgatókönyvébe szólt bele, akár arról volt szó, hogy rosszul bánik a saját kaszkadőreivel. Seagal ráadásul egyértelműen egyre nagyobb kamukat terjeszt magáról, ahogy haladunk előre az időben, és ha lehet azért számítónak, sumáknak, szeszélyesnek is nevezni a könyv többi szereplőjét, kifejezetten kellemetlennek egészen biztosan nem. Kivéve Steven Seagalt.

Ez persze nem azt jelenti, hogy De Semlyen különösebben cicomázná a szövegeket a többiekről. Stallone néha hisztérikus kontrollmániája ugyanúgy benne van, mint az a nagyon kellemetlen utazós film, amit Schwarzenegger készített Brazíliáról, és amiben gyakorlatilag talán csak a stábot nem fogdossa meg akarata ellenére. Van Damme karrierje elején úgy nyomult, hogy csoda, hogy nem toloncolták ki az Egyesült Államokból. De összességében Az utolsó akcióhősök azért a nosztalgia fátyolos tekintetén keresztül emlékszik vissza azokra a régi jó izmos emberekre és a filmekre, amikben szerepeltek.

Ami valahol a hátránya is: nekem kifejezetten hiányzott belőle az, hogy kapjunk egy másik perspektívát a korabeli interjúk, magazincikkek és egyéb anyagok összegyúrásán kívül. Nincsen szakértői megszólaló, és habár a szereplők körül zajló történetet megérthetjük (vietnámi háború, Reagan-korszak, hidegháború vége stb.), egy még szélesebb kontextust simán elbírt volna. A könyv ráadásul olyan benyomást kelt, mintha az akcióhősök a semmiből nőttek volna ki, holott a szereplők többször is emlegetnek olyan színészeket, mint John Wayne, Steve Reeves vagy Buster Keaton, akikről elfért volna egy filmtörténeti kitekintő, olyan régi hollywoodi gigasztárokról nem is beszélve, mint mondjuk a korai akciósztárnak számító Douglas Fairbanks. Miközben a nyolcvanas éveket is valamennyire ismerni kell ahhoz, hogy könnyen levegyük Az utolsó akcióhősök történéseit, segít, ha már tudjuk, hogy mi a manó az a Golan-Globus, vagy pedig kicsoda is Mario Kassar vagy éppen Andy Vajna.

Mindezek ellenére tényleg gördülékeny, szórakoztató olvasmány Az utolsó akcióhősök, főleg azoknak, akik még mindig elsütnek néha egy Chuck Norris-viccet, vagy fejből tudják idézni valamelyik Rambót (vagy akár a Tango és Casht), vagy nagyon szeretnék egyszer majd egy magyar mozi óriási vásznán megnézni valamikor a Kommandót. Ha nem várunk tőle óriási megfejtéseket, akkor még elég is egy olyan korszakról, amiben semmi nem volt elég.

Pár szerkesztési kritika: a könyv egy rövid előszóval kezdődik, ami tisztázza, hogy bizonyos filmekre mikor milyen címen hivatkoznak, de még így is bele lehet zavarodni, hogy éppen melyik filmről van szó, főleg ha a VHS-korszak szedett-vedett magyar címeit kezdik sorolni a könyvben. Egy ponton a fordító részletesebben elmagyaráz egy nyelvi bakit, amit Van Damme hozott össze a Street Fighter forgatásán, amire azon a ponton nagy szükség volt, de nem kerül minden olyan helyre megjegyzés, ahol a szöveg elbírta volna. Így fordul elő az olyan zavarba ejtő mondat, hogy Schwarzenegger Emlékmás-beli nagy beszólása lesz az, hogy „Rohadj meg!”, amitől azt gondolhatnánk, hogy kreativitásban nem olyan erős Paul Verhoeven korszakos sci-fije. Az eredeti nyelven a beszólás „Screw you!”, ami tényleg szól a magyar értelemben vett megrohadásról, de a fúrásról is, és hát Schwarzenegger figurája éppen halálra fúr valakit.

Nagyon elkelt volna a könyv végén egy címjegyzék és névjegyzék, hogy melyik filmről hol esik szó, de egy tartalomjegyzék is sokat segített volna, ha mondjuk valaki egy konkrét sztorit keres egy konkrét sztárról. Források listája is elkelt volna, néha De Semlyen megnevezi a médiát, ahol egy bizonyos ember nyilatkozott, de néha csak annyit írt, hogy korabeli interjúban hangzott el. Néha szerettem volna azt a korabeli interjút megkeresni, de ez esélytelen – bár ez az eredeti kiadás hibája is lehet.

Nick De Semlyen: Az utolsó akcióhősök
Fordította: Dr. Nagy Gergely Milán
Maya Media, 2025, 6980 Ft