Román Katalint és Bezerédi Zoltánt is díjazták a mátészalkai Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Véget ért az első Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet Mátészalka önkormányzata, a Magyar Hollywood Tanács és az Origo Film Group Zrt. szervezett meg a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Szalkai Moziban, írja az MTI.

A tájékoztatás szerint a csütörtöktől szombatig tartó filmszemlére tizenhét országból összesen száz nevezés érkezett, amelyekből a szakmai zsűri ötvenöt versenyfilmet válogatott elő. Ezek közül a közönség végül harminchárom finalista alkotást tekinthetett meg a háromnapos rendezvényen.

A versenyben négy fő kategóriában – játékfilm, rövidfilm, dokumentum-játékfilm és rövid dokumentumfilm – versenyeztek az alkotók. A legjobb dokumentumfilm díját Dér Asia Nem halok meg című filmje, a legjobb rövid dokumentumfilm elismerését pedig Jakab Edit Szarvasbőgés című alkotása vihette haza. A legjobb kisjátékfilm a Mo Harawe rendezte „Meglátogatnak-e a szüleim?” lett, míg a legjobb nagyjátékfilmért járó díjat Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje kapta.

A közlemény szerint a legjobb színésznő Román Katalin (Hat hét), a legjobb színész Bezerédi Zoltán (Lefkovicsék gyászolnak), a legjobb operatőr Steven Samy (Meglátogatnak-e a szüleim?), míg a legjobb rendező Gauder Áron (Kojot négy lelke) lett. A filmfesztiválon tiszteletbeli zsűrielnökként Tony Curtis özvegye, Jill Curtis-Weber is részt vett.

Kövess minket Facebookon is!