Hamarosan olaszul is megjelenik Péterfy Gergely Aegon-díjas regénye

„Fantasztikus hírem van! Jön a Kitömött barbár olasz kiadása Antonio D'Auria fordításában a milánói Anfora, Szilágyi Mónika kiadója jóvoltából” – közölte Péterfy Gergely író a Facebookon. A könyv bemutatója szeptember 12-én lesz a mantovai irodalmi rendezvényen, a Festivaletteraturán.

Péterfy regénye, a Kitömött barbár, amely Kazinczy Ferenc és a rabszolgasorból kiemelkedő Angelo Soliman barátságát meséli el, 2014-ben jelent meg magyarul, 2015-ben Aegon Művészeti Díjjal jutalmazták érte a szerzőjét. „Egy nagyszerű regény, amely a múltat ​​dolgozza fel, és a jelent is felidézi” – méltatta a hét kiadást megért regényt a Die Neue Zürcher Zeitung. A Die Presse pedig úgy fogalmazott róla: „Megindító, felkavaró és lebilincselő.”

Az Edizioni Anfora kiadót 2004-ben alapították, a közép-európai, azon belül is elsősorban a magyar modern és kortárs szépprózára fókuszál, hazájukban és külföldön már elismert szerzőket mutatva be az olasz olvasóknak. A kiadó gondozásában jelent meg többek között Szabó Magda Abigélje és a Für Elise, Kosztolányitól az Édes Anna, de ők jelentették meg Szántó T. Gábor 1945 és más történetek című kötetét, valamint Oravecz Imre 1972. szeptember című művét.

„Végül mindenből regény lesz” – mondta a Szinten túl Krug Emíliával júliusi adásában Péterfy a legutóbbi regényéről. A Digó keletkezéséről szólva az író felidézte: a 2010-es második felében rengeteg interjút készített kivándorlókkal a Klubrádióban, így széles spektrumban látott rá a magyar kivándorlók helyzetére, amit nagyon jól tudott hasznosítani. A könyvről itt közöltünk kritikát a Telexen.

Kövess minket Facebookon is!