Egy könyvben találtuk meg a másnaposság ellenszerének örök titkát

Melyik az a kérdés, amire az emberiség legrégebb óta keresi a választ? Az élet értelme? Mi van a halál után? Van-e Isten? Vagy az, hogy mi a gyógyír a másnaposságra? Kétségtelen, hogy ez utóbbi legalább olyan régóta foglalkoztatja az emberiséget, mint a többi.

Részegek akarunk lenni, és másnap egészségesen, fitten ébredni – éppúgy, ahogy enni akarunk, és vékonyak maradni, rombolni magunkat, és örökké élni, nem dolgozni, de gazdagnak lenni.

Sokan mondják, hogy a lényeg nem a válasz meglelése, hanem a keresés maga. Ez ad keretet a Giganagy macskajajkönyvnek, ami a másnaposság ellenszerének keresésén és a részegségen keresztül mutatja be a gasztronómia egyetemes történetét.

Alkoholfogyasztás: van, él, épít és rombol

Az alkohol rossz, és ezt természetesen a szerzők, Cserna-Szabó András és Darida Benedek is tudják. Tudták már 2013-ban is, mikor ez a könyv először megjelent, most felújítva adták ki újra. Időközben több fontos gasztrotörténeti munkát elvégeztek: kiadták és esszékkel kísérték Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvét, latinról lefordították az első nyomtatott szakácskönyvet, megjelentették Rézi néni fontos szakácskönyvét – szóval azon dolgoztak, hogy megértsük, hogyan függ össze a kultúra, az irodalom és a gasztronómia története.

A könyv szervezőelve nem is az alkoholfogyasztást igyekszik népszerűsíteni. Tényként fogadja el, hogy az ivás, a berúgás és a másnaposság olyasmi, ami az ókor óta átszövi az ember mindennapjait, legyen az uralkodó, politikus, művész, író vagy költő. Középkori, modern kori, ókori, magyar vagy görög. Ennek mentén gondolhatnánk azt, hogy a részegség összeköt, de nincs ilyen mondanivalója a könyvnek, sőt végig igyekszik kerülni az alkoholfogyasztás minősítését, démonizálását vagy mennybe vitelét. Úgy tekint rá, mint magára az emberi gyarlóságra, ami egyszerűen van, él, épít és rombol.

A részegség az elbeszélés stílusában is megjelenik. Olyan, mint amikor az ember nagyon okos és művelt részegek mellé ül egy hosszúra nyúlt kocsmázás alkalmával. Korok és nagy nevek keverednek, együtt iszik az asztal körül Faust, Apicius, Széchenyi és Hamvas Béla, meg persze a legkedvesebb örök részeg, Weöres Sándor.

A mámoros sztorizásban, ha kusza is és részeg, megtalálható az intelligens ittas elme működési logikája.

A narratíva nem törődik idővel, kronológiával vagy azzal, hogy egységes választ adjon azokra a kérdésekre, melyek rendre felmerülnek annak kapcsán, milyen hatással volt végül is az emberiségre az állandó piálás. Kérdez, majd felvázolja a lehetséges válaszokat, de végül általában arra jut, hogy a lényeg maga a gondolkodás, ami közben elfelejti a kérdést magát. Mindeközben azért mégis körbejár olyan fontos dilemmákat, amelyek már sokunkban felmerültek. Például azt, hány történelmi jelentőségű csata, háború dőlhetett el totál részeg uralkodók és vezérek kótyagos elméjében? Hány létfontosságú irodalmi mű keletkezhetett részeg művész elméjében? Milyen hatással van az alkohol a szerelemre és a szexre? Általában: mi lett volna, ha az emberiség nem részegen csinált volna annyi mindent?

Apropó szexualitás: a részeges elmélkedők, költők, művészek, írók és uralkodók közt valahogy nem bukkannak fel női hősök, csak mint a részeg férfi vágyainak kielégítői. Pedig tudnak, tudtak ők is inni, részegen írni, főzni, de hogy vajon hol és miért függ össze a történelem során a piálás a férfiassággal? Ez talán majd a még gigábbra bővített macskajajkönyvben szerepelhet.

A legedukatívabb részeges sztorizás

A sztorizás heve egészen szenvedélyessé fűti az elbeszélőket, olyannyira, hogy néha hőseik bőrébe bújnak, és ők maguk kezdenek el beszélni helyettük, néha saját műveik vendégszövegei formájában, máskor képzelt, régi írók, költők szájába adott művek alakjába bújva.

A piálós történetek valójában végtelen mennyiségű művelődéstörténeti információt ölelnek fel a legvadabb témákról. Ilyen a vér fogyasztásának ellentmondásos története, melyben ugyanolyan fontos szerepe van Jézusnak, Drakulának és a magyar disznóvágás hagyományainak. Ahogy egy berúgás néha az ember egész életét megváltoztathatja, itt annyi iszákos nagy szellem vicces, hihetetlen története bukkan elő, hogy a Nagy macskajajkönyv böngészése közben az olvasó önkéntelenül lekap egy-egy kötetet a könyvespolcról, utánanéz egy Baudelaire-versnek vagy egy Sztálinnal kapcsolatos sztorinak. Így, bár ez aztán tényleg abszurdnak hangzik, ez a legedukatívabb részeges sztorizás, amivel valaha találkoztam.

A könyv közben nemcsak további olvasásra sarkall, de ami a legfontosabb, főzésre is, hiszen az anekdoták mellett 77 recept is szerepel benne. Hogy a főzés szorosan összefügg a részegséggel, azt is inkább kérdésként teszi fel a kötet, és főleg a nagy szakácsokra, szakácskönyvírókra vonatkozik, mindenesetre elég sok olyan történet akad a könyvben, amiben a főzés és az alkoholgőz szorosan összefonódik, és nem csak Keith Floyd vonatkozásában.

A receptek közt persze akadnak bőven gegek – nem hiszem, hogy a kutyalevest főzésre szánták a szerzők, ahogy a barackelixír hozzávalói közt fellelhető reményt és bizalmat sem fogjuk megkapni a sarki kisboltban –, de azért rengeteg remek recept is szerepel a könyvben. Ezek közül sok akár még segíthet is, legalábbis átmenetileg, a kiszáradt, fejfájós, enervált állapotokon. Ilyen például a húsleves vagy a sokféle korhelyleves, savanyú káposztás étel. Hogy ezek bizonyítottan megoldást nyújtanak-e majd a másnaposságunkra, arra mérget nem vennék, de a Giganagy macskajajkönyv végére érve kiderül, hogy ez lényegében mindegy is, hiszen az egész körforgás úgyis újrakezdődik valamilyen formában, és nem is nagyon akarunk belőle kiszállni.

Darida Benedek, Cserna-Szabó András: Giganagy macskajajkönyv
Helikon, 2025, 5999 Ft