Egyre több a magáncég az űriparban, a SpaceX-en és a Virgin Galacticon túl is van élet: a francia Spartan Space például űrbéli élőhelyeket épít és tesztel a Földön, a tervek szerint hamarosan Magyarországon is. Ezeknek a tapasztalatai alapján építhetnek majd később valódi Hold-bázisokat. Erős jelölt a Kiskunsági Nemzeti Park és a gánti bauxitpark is, de a kőbányai elárasztott pincerendszer vagy a Molnár János-barlang is a jelöltek között van. Peter Weiss-szel, a Spartan Space egyik alapítójával beszélgettünk, aki azért járt Budapesten, hogy a Semmelweis Egyetemen bemutassa, hogyan dolgozik együtt a magyar űrszektorral.
Tegnap az előadásában élesen bírálta az Európai Uniót, mondván, többet kéne tennie az űriparban, mint amennyit most belefektet. Miért gondolja így?
Nem értem, hogy lehetünk ilyen passzívak. Egy űrverseny közepén vagyunk, mindegy, hogy diplomatikusan fogalmazzuk meg ezt, vagy sem. Ezúttal ez a verseny az Egyesült Államok és Kína között zajlik. Nem gondolom, hogy ez negatív dolog lenne egyébként, mert élénkíti a fejlődést, én pedig nagy rajongója vagyok a világűrnek.
Sokáig két részre oszlott a tudóstársadalom: akik először a Holdra mennének, és akik rögtön a Marsra. Ön melyik táborba tartozik?
Igen, ez mindig nagy dilemma: melyikre költsünk pénzt és időt? De szerintem nem az a kérdés, hogy a Holdra vagy a Marsra menjünk inkább, hiszen a Hold egy lépés a Mars felé. Garantálom, hogy ha nem megyünk a Holdra, akkor a Marsra sem fogunk eljutni. Nincs meg a technológiánk hozzá, nincsenek megoldások a legnagyobb problémákra. Csak megölnénk az űrhajósokat.
A Hold nagyon különleges hely. Nagyon közel van, és most mindenki a déli sarkvidékére akar menni. A legtöbben úgy képzelik el az egészet, mintha a földi Déli-sarkról beszélnénk: egy kis részt adunk Norvégiának, egy kis részt a briteknek, és így tovább. Ez azonban nem így megy a Holdon. A komoly űrjelenléttel rendelkező országok most mind igyekeznek ott lenni – azért, mert ugyan az űrjog értelmében a Hold nem lehet senkié, de ha valaki leszáll rajta, akkor kijelölhet egy biztonsági zónát, amibe senki más nem léphet be, és szólnia kell előre, ha csak meg akarja közelíteni. Ne feledje, egy Párizs nagyságú területről beszélünk, ahol megtalálható az összes olyan fontos erőforrás, amire szükség van a további munkához. A Hold stratégiailag nagyon fontos hely.
Szóval ha az Egyesült Államok az Artemis misszió során leszáll a Holdra, kialakít egy élőhelyet, gyakorlatilag lefoglalhatja az összes fontos nyersanyagot és vizet, amivel később tovább építkezhet, vagy akár rakétákat is indíthat?
Igen, és megvannak azok a stratégiai helyek, ahová érdemes menni. De nemcsak az Egyesült Államok teheti ezt meg, hanem például Kína is. Mindenki a Holdra készül most. Ha egy kicsit provokatív akarok lenni, akkor felteszem a kérdést: miért nincs ott Európa is? Mit csinálnak az európaiak?
Nekünk nincs tervünk a Hold déli sarkára?
Nincs. Az Európai Űrügynökség a Gateway projekt része, ami egyébként nagyon jó, de nem megy a felszínre. Amennyire én tudom, a Holdra nem készülünk. Tervben van az Argonaut misszió, de számomra ez csak az alapvonal. Ha ezt nem sikerül tető alá hozni, elfelejthetjük a Holdat. Ha nem fejlesztjük ki ezt a rendszert, Európának nem lesz hozzáférése a holdi felszínhez. Mindig csak utasok leszünk más hajóján.
Mit gondol, miért nem prioritás Európának a Hold?
Nem tudom. Kicsit abszurdnak tartom, hogy Európa miért éppen az űrszektorban ilyen félénk, és kullog mindig valaki más mögött. A privát vállalatok, Japán, Izrael is a Holdra készül. Európa pedig, egy egész kontinens, talán a leggazdagabb kontinens a világon, a technológiailag egyik legfejlettebb, ebből a szempontból nem fejlődik. Engem ez nagyon feldühít. Nem tudom, Magyarországon is ez-e a helyzet, de Franciaországban nagy probléma most, hogy honnan szerezzünk be egyes gyógyszereket, a megoldás pedig valószínűleg Kína lesz. Ez egy folyamatosan fennálló probléma Európában. Elefántcsonttoronyból nézünk le mindenkire, de a politikusok nem igazán értik, miért lenne fontos a Holdra menni.
Húsz év múlva nagyon bánni fogjuk, hogy lemaradtunk erről a lehetőségről. Nagyon érdekes időszak ez, amiben élünk, az emberiség egyre messzebbre megy a Földtől, én pedig nagyon aggódom, hogy Európa csak áll, és végignézi mindezt. Az Egyesült Államok három-négy év múlva embert akar küldeni a Holdra. Nem kérdés, hogy meg fogják csinálni. A kínaiak követni fogják őket. Európa pedig nem lesz ott a felszínen. Mi holdi élőhelyekkel foglalkozunk, rohangálunk körbe Európában, és mondjuk, hogy házakat akarunk építeni a Hold felszínén, az emberek pedig azt gondolják, hogy őrültek vagyunk. Nem vagyunk azok. Ez egy hiba Európában, hogy engedik, hogy ilyesmit startupok csináljanak. Mint például a SpaceX – csakhogy az emberek nem tudják, hogy a SpaceX az amerikai állam kreálmánya.
Ezt hogy érti? Nem Elon Muské?
Nagyon komoly állami támogatással működik. Állami döntés volt a megvalósítása, és a NASA-n keresztül valósították meg. Ha ugyanez nem történik meg Európában, a startupos megoldás nem fog működni.
Gondolja, hogy az egyik oka Európa lemaradásának az, hogy az európaiak nem támogatják annyira az űrkutatást, míg a NASA-nak évtizedes előnye van ezen a téren?
Igen, abszolút. Másrészt viszont akárhányszor prezentációt tartok valahol az űrkutatásról, azt látom, hogy mindenki nagyon lelkes. Viszont a világűrt általában az amerikaiakkal azonosítják. Ezzel kellene valamit kezdenünk, Európa a felfedezők kontinense, kötelességünk tenni valamit. Ha most lemaradunk, kiesünk a versenyből. Másodrendű kontinens leszünk, és biztos lehet benne, hogy 50 év múlva mások kegyelmére szorulunk.
Most van lehetőségünk, hiszen az amerikaiak előbb el akarnak jutni a Holdra, mint a kínaiak. Európának nem ebben az űrversenyben kellene részt vennie, hanem infrastruktúrát szolgáltatnia. A NASA most arra koncentrál, hogy embert küldjön a Holdra, de nincs meg minden technológiájuk, lehetőségük ahhoz, hogy mindent lefedjenek, ami ehhez hosszú távon szükséges. Kellenek élőhelyek, kommunikációs rendszerek, felszíni mobilitás. Ezeket mind tudná Európa biztosítani. Ha nem csináljuk mi, a következő hét évben valaki más fogja megcsinálni. Az Egyesült Államok fenntartható jelenlétet akar a Holdon. De egyelőre nincsenek élőhelyeik, egyszerűen odamennek majd az Artemisszel, gyűjtenek mintákat, és visszajönnek. Európának ebben kellene partnernek lennie, biztosítania azokat az elemeket, amelyek fenntarthatóvá teszik az ottlétet.
Ez az, amit az ön vállalata csinál: élőhelyeket épít fel a Földön, amelyeken az űrhajósokat és robotokat lehet tréningezni. Milyen élőhelyek ezek pontosan?
Több különböző projektünk van, többek között a Gatewayen is dolgozunk, és emellett van az Eurohab, ami egy szekunder élőhely. Ezt robotok segítségével lehet a holdi felszínre navigálni, és alaptáborként használni a további felfedezésekhez. Az űrhajósoknak szükségük lesz egy ilyen alaptáborra kiindulási pontként. Az amerikaiak jelenleg tíz kilométerre tudnak elmenni a landolási helyszínüktől járművel, gyalog mindössze két kilométerre, biztonsági okok miatt. Ezt úgy számolják ki, hogy ha bármi baj történne, még visszaérjenek a bázisra. Ha megnézzük ezt a tíz kilométeres területet a térképen, azt látjuk, hogy nagyon sík, hiszen nem akarják az asztronautákat veszélyes terepre érkeztetni. De a sík terep nem az a terület, ami valójában érdekes.
A fontos területek a krátereknél találhatók, ahol valószínűleg víz is jelen van. A víz pedig nagyon fontos nyersanyag. A kráterek szélén, a völgyes területen pedig folyamatos a napfény, ami a napenergia miatt nagyon fontos. Ezek a helyek viszont nem azok, amikre asztronautákat akarunk letenni. Túl veszélyes. Ha megnézzük a holdi felszínt, akkor látjuk, hogy nem fedik egymást a biztonságos és az érdekes területek. A rés sokkal több, mint tíz kilométer. Egyedül egy másodrendű élőhellyel érdemes odamenni. Ha az Eurohabot odavisszük, az azt jelenti, hogy az űrhajós 10 kilométer helyett 20-at, 30-at tud majd menni, és ha baj van, még mindig visszaér biztonságosan. Az amerikaiak már érdeklődnek ilyesmik felől.
Akkor európai űrhajósokra kevésbé van szükség, inkább koncentráljunk a kiegészítő szolgáltatásokra?
Franciaországban, de úgy érzem, egész Európában is nagyon sokat beszélünk mostanában a szuverenitásról. Hogy megvannak-e a képességeink űrhajósokat indítani. Én ezt nagyon támogatom, korábban is mondtam: számomra nagyon furcsa, hogy egy olyan kontinens, mint Európa, nem tud saját maga űrhajósokat küldeni az űrbe. Az oroszok tudnak, az amerikaiak tudnak, a kínaiak is, hamarosan az indiaiak is képesek lesznek rá, és Európa még mindig képtelen Föld körüli pályára állítani egy űrhajóst. De nem szabad, hogy ezt üldözzük most. Tovább kell gondolkodnunk, és olyan dolgokat felajánlani, amelyek a holdfelszínen kiegészítik a már meglévő technológiákat. Ha nem ilyen kiegészítő technológiát ajánlunk, senkinek nem fog kelleni.
Szerintem Európának együtt kell működnie az Egyesült Államokkal, mert tudjuk, hogy mi történik most a világban, és jól jön egy ilyen erős partner. Európának abba kellene hagynia azt, hogy mindenki barátja akarjon lenni. Nagyon nyíltan beszélek erről, úgy gondolom, nem szabadna a kínaiakkal együtt dolgoznunk. Örülnék, ha egy nagy rózsaszín buborékban élnénk, de nem ez történik – mindenkinek romantikus elképzelései vannak az űrkutatásról, hogy majd odamegyünk, megkapargatunk pár követ, és visszajövünk, de az embereknek rá kell jönniük, hogy ez egy politikai verseny.
Amikor először szó volt róla, hogy Magyarországon űrkutatási biztost neveznek ki, és hogy magyar űrhajósokat kell az ISS-re vinni, mindenki azt kérdezte, ennek mi értelme, miért költjük erre az egyébként is kevés pénzünket. Mit gondol, tényleg rossz döntés ez egy ilyen országnak, mint Magyarország?
Nagyon érdekesnek tartom, ami Magyarországon történik. Egyrészt úgy gondolom, hogy ha egy országnak van egy űrhajóscsapata, az mindig jó dolog. Ma már milliárdosok járnak turistaként az űrben, sokkal több lehetőségünk van a nagy ügynökségek mellett is az űrbe jutni. Én úgy gondolom, minél több ember jár a világűrben, annál jobb.
Amit most Magyarország csinál, azt kéne a többi országnak is, hiszen minél többen teszik, annál több az infrastruktúra odafenn, a nemzeti űrkutatási ügynökségek együttműködhetnek egymással. Ami pedig a pénzt illeti: ha tényleg milliomosok repülnek az űrbe, egy olyan ország, mint Magyarország, miért ne lehetne képes hasonlóra? Nem a pénzről van szó, hanem arról, hogyan költjük el. Az a baj, hogy ha az űrkutatásra és az űrutazásra gondolunk, mindig az ugrik be először, ahogy az USA csinálja. Ez probléma. Egy új vállalat bármikor jöhet és mondhatja, hogy máshogy fogja csinálni, mert ha a NASA-t vesszük alapul, ahogy az elmúlt 30 évben dolgoztunk, az sokba kerül, és nagyon lassan működik. Van egy rakás ESA-program, amit évekkel ezelőtt indítottak, és egy csomó pénzt elköltöttek rá, mielőtt azt mondták volna, hogy mégsem csinálják meg.
Hogyan dolgoznak együtt a magyar csapattal?
Már a cégünk indulása után szinte rögtön elkezdtünk együtt dolgozni a Semmelweis Egyetemmel. Nagyon speciális szakértelmünk van űrmissziótréningben, szimulációban és a víz alatti munkában is. Sok a hasonlóság a kettő között. Sok mindent lehet szimulálni a vízben, amire az űrutazás során szükség lesz. Alvállalkozóként vagyunk benne a magyar projektben, és az elején rengeteg ötletünk volt, hol milyen élőhelyet lehetne kialakítani, az elmúlt néhány hónapban pedig rengeteg újabb ötlet érkezett be. Most ott tartunk, hogy tíz különböző helyszínt választottunk ki, de még mindig várjuk az ötleteket. A lényeg az, hogy a helyszínen tudjuk szimulálni valamilyen szinten a holdi környezetet. Lehet az egy bánya, a talaj adottságai miatt, egy víz alatti helyszín, egy föld alatti helyszín, ahol tudunk a bezártságra tréningezni. Ha megtaláltuk a helyszínt, a következő lépés az, hogy egy speciális tevékenységre adunk javaslatot. Dolgoztunk hasonló projekten már az ESA-val is, úgyhogy pontosan tudjuk, milyen réseket tud Magyarország betömni.
Mi az, ami még hiányzik? Ami nincs meg a jelenlegi ESA-projekteknél?
Több ilyen van, gondolkodunk például élőhelyrendszerekben is, de az elmúlt hónapokban többször változott az elképzelés. Kellene még élőhelyrendszer extrém körülmények között is, ami lehet föld alatti vagy akár víz alatti is. Floridában van például egy nagyon híres víz alatti tréningrendszer, ezt nemsokára bezárják, és nincs olyan helyszín, ami helyettesíteni tudná. Ezek olyan dolgok, amiket Magyarországon is tudnánk csinálni a jövőben.
Mi alapján választják ki végül a helyeket?
A legjobb lehetőségünk eddig az volt, hogy a Semmelweis Egyetem segítségét kértük, dr. Papp Renáta a projektmenedzser. Most éppen katalógust készítenek a helyszínekről. Megnézzük, milyen az infrastruktúra a környéken, mennyire van messze a reptértől, mennyire biztonságos a környék, otthagyhatjuk-e a felszerelést nyugodtan, vagy sem. Néhány helyszín nemzeti parkban található, ez pedig komplex kérdéseket vet fel. Minden aspektust igyekszünk figyelembe venni. Biztos vagyok benne, hogy az év végére sikerül kettő-négy helyszínre leszűkíteni a listát, ahová már tudunk konkrét projektötletekkel előállni.
A magyar űrhajósok kiképzését is végzik majd a helyszínen?
Remélem, igen. Attól függ, milyen tevékenységet végzünk végül. Nem feltétlenül csak emberi űrutazásra rendezkedünk be, robotikáról is lehet szó. De fantasztikus lenne, ha a csapat részt vehetne a szimulációkban a jövőben, vagy legalább használná őket, és visszajelzéseket adna, hogy fejlődhessünk. Ami még nagyon fontos, hogy fenntartható dolgot szeretnénk építeni, nem csak egy projektre használható élőhelyet. Az alapvető ötlet az, hogy olyat építsünk, ami évekig kitart.
Van már elképzelés, hogy milyen sokáig használnák ezeket a területeket?
Ez az együttműködés az év végén jár majd le, úgy gondolom, hogy utána gyorsan publikáljuk majd az eredményeinket, és onnantól kérdés, hogy vagy európai vagy nemzeti finanszírozással, esetleg mindkettővel megyünk majd tovább. Lehet, hogy magánbefektetők is érdeklődnek majd iránta.
Szóval a helyszínt az év végéig választják ki, majd utána meglátják, hogyan tovább. Egyelőre akkor nem biztos, hogy lesz ilyen élőhely az országban?
Mi felvázoljuk majd a lehetőségeket, javaslatokat írunk, és onnantól a kormány és az ESA kezében a döntés. Fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy a projekthez nem kell nagyobb helyszín, sokszor elég egy nagyon kicsi terület, aminek sajátos a morfológiája vagy a geokémiája. Biztos vagyok benne, hogy vannak még olyan helyszínek Magyarországon, amelyek nincsenek benne a katalógusban, de ígéretesek.
Szeretném, ha az emberek az űrkutatással kapcsolatban nem csak arra gondolnának, hogy űrhajósok a világűrbe vagy az ISS-re mennek. Ez egy óriási ipar. Miután ‘89-ben az oroszok elmentek, itt teljesen elhanyagolták a témát, mondván, majd a NASA csinálja, mi nem tudjuk. Az embereknek meg kell érteniük, hogy van kapacitás, vannak helyszínek, vannak okos emberek, ezeken keresztül pedig a magyaroknak is van beleszólásuk az űrversenybe.
Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!