Kulka János: Nincsen kecmec!

Szórakozásból indult Kulka János karrierjének harmadik nagylemeze, aztán a majdnem hét éven keresztül tartó munka folyamán valami egészen más lett belőle: 2016-ban a színész súlyos sztrókkal került kórházba, majd miután azt túlélte, afáziát (agyi sérülés következtében fellépő nyelvi zavart) diagnosztizáltak nála, a beszédkészségét szinte teljesen elvesztette. Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró (Amorf Ördögök, Péterfy Bori & Love Band) viszont nem hagyták elveszni az ötletet, és minden nyomástól mentesen folytatták a közös munkát, majd azt vették észre, hogy Kulka nehezen, kemény munkával, de megint tud énekelni.

A sztrók előtt írt és a sztrók után felvett dalokból október 7-én jelenik meg a Pálmaszív című album, amihez egy teljes hosszúságú videóklip is készült. A megjelenés előtt beszélgettünk a lemez létrejöttéről, a közös munkáról a három résztvevővel.

A Pálmaszív teljes egésze magán viseli Tövisházi és Tariska stílusát, de más, mint az eddigi Kulka-albumok: nincsenek rajta feldolgozások, sem magyar, sem külföldi számokból, a szövegeket pedig erősen meghatározta, hogy a színész mit tud elénekelni: főleg rövid, tömör szavakat és kifejezéseket, ahogy a való életben is kommunikál. De ez nem azt jelenti, hogy nincs vagy kevés a mondanivalója („belül up-to-date vagyok” – mondja Kulka az interjúban), hanem hogy meg kell válogatnia, hogyan is mondja el. Kulka nem szerette a hangos dobokat, ezért a Pálmaszív azok nélkül készült, a szaggatott, lényegre törő énekkel pedig az egész egy lebegő, melankolikus fél óra lett, aminek, ha minden résztvevő úgy akarja, még folytatása is lehet.

2016-ban megjelent egy Nők Lapja-mellékleten az Esti Dal című szám koncertfelvétele, amit már közösen jegyeztek. Ez volt az első közös munkátok?

Kulka János: Nem! Kék Pelikán.

Tövisházi Ambrus: Csáki László barátomnak van egy elég régóta készülő filmje, aminek Kék Pelikán a címe. Csináltunk ehhez egy főcímdalt, amihez Szabi megírta a szöveget, majd elkezdtünk gondolkodni, hogy ki legyen az énekes. János szóba került, akkor fel is vettük vele a kapcsolatot. De valahogy ez az egész dolog nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, és végül a Pa-Dö-Dővel vettük fel ezt a dalt. Az a dolog annyiban maradt, de elkezdtünk arról beszélgetni, hogy valami zenét csináljunk. János mondta, hogy jó, persze.

Tariska Szabolcs: Mi azt gondoltuk, hogy te ekkorát kockáztatsz, hogy ilyen kis
hülyegyerekekkel kezdesz? Az a lényeg, hogy belementél, merted ezt a kockázatot vállalni.

Ismerted őket, hallottál róluk?

KJ: Persze. Péterfy Bori, Amorf Ördögök, voltam koncerten, persze.

TA: A találkozás után kezdtem el azokba a dolgokba belehallgatni, amiket János korábban csinált. Hihetetlen komoly közönsége van.

KJ: Giccses dallamok, borzasztó.

Én is meghallgattam most a régi lemezeket.

KJ: Tényleg? Giccses? Érdekel!

Olyan, mint a korszakok, amikben készültek. Főleg ehhez az albumhoz képest.

KJ: Merész, ugye?

Igen. Egyvalaki írja a szöveget, egyvalaki írja a zenét, nincsenek feldolgozások.

TSz: Az akkori koncertszervezője azt mondta, hogy nyugodtan dolgozzon velünk, ha el akarja veszíteni a közönségét.

Ti mit szóltatok ehhez, hogy Kulka János veletek szeretne lemezt készíteni?

TA: Ez nem úgy történt, hogy leültünk egy nagy, komoly tárgyalóasztalhoz, aztán elhatároztuk.

TSz: Fura helyekre hívtuk Jánost. Például a Vágóhídra, ahol a próbaterem volt.

TA: Fölveszegettünk dolgokat, hogy valami legyen. Nem volt ez kimondva, hogy ez lesz akkor az, hanem csak gondoltuk, hogy elkezdjük ezt a munkát. Vannak olyan dalok, amiket felvettünk, és nem kerültek fel a lemezre.

TSz: Ezek szerkezetkész számok voltak, énekkel, dallammal, hangszerrel kísérve.

KJ: Csodálatos volt.

Volt Jánosnak elképzelése arról, hogy milyen dalokat akart hallani?

TA: Színészekkel való közös munkában az a csodálatos, hogy mindent el tudnak énekelni. Nincsen olyan színész, aki azt mondja, hogy ezt nem tudja megcsinálni. János is ilyen volt, mindenre azt mondta, hogy elénekli.

KJ: Kényszeres voltam. Szorgalmas voltam.

TA: Péterfy Bori felől van egy ilyen tapasztalatom, róla már azt gondolom, hogy inkább énekes, mint színész. Nekünk sokszor ez a nehézség, hogy viszünk egy dalötletet, és azért nem derül ki egyből, hogy jó vagy nem, mert elénekli jól. Borinál a koncerten derült ki régebben, ha valami marhára nem volt neki való. Én ettől függetlenül azt gondolom, hogy már akkor megvolt a közös rezgés Jánossal.

KJ: Pontosan.

TA: Bizonyos zenei dolgok is kiderültek. Kiderült, hogy János nem szereti a dobokat. Ahol hangos dob van, az bántja a fülét, a végleges lemezt pedig ezzel a tudással kezdtem el.

TSz: Egy közös halmaz nagyon gyorsan kialakult, nagyon hamar egymásra hangolódva. Nem volt semmi töprengés vagy kínlódás, hogy a nagy Kossuth-díjasnak kell megfelelni.

TA: Ennek az is lehetett az egyik oka, hogy nem vontunk be senkit hármunkon kívül. Nem volt egy koordináta-rendszer, amiben meg kellett felelni. Nem volt egy nagy kiadó, ami verte az asztalt, hogy Kulka János új lemezének el kell készülnie. Úgy fogtuk fel, hogy mi hárman ezt így elkezdjük, és meglátjuk, mi lesz belőle. Felvettünk öt dalt.

KJ: Hatot!

TA: Hatot, igen. És aztán 2016-ban, a negyvenedik születésnapjaink előtt pár nappal történt…

KJ: Lobotómia.

TA: Előtte pár nappal volt egy müpás koncert. Ott János már elénekelt két közös dalt is, és nagyon kedves volt, mert bekonferáltál minket is, hogy újakat készítünk. Ez nagyon jól esett, tudtam, hogy el fog hangzani a dal, de hogy ennyire komolyan veszed, hogy még be is mondod. Utána pár héttel jött a hír, hogy János kórházba került. Amikor kijöttél, és tudtunk egyáltalán beszélgetni, és szóba került, hogy találkozni is tudnánk, akkor egyből mondtuk, hogy próbáljuk meg tovább csinálni.

A sztrók után ezt nem engedtétek el?

TSz: Nagyon össze voltunk törve. Az, hogy túlélte, az is egy csoda volt.

TA: Az volt bennünk, hogy azért csináljuk. Elmentünk egy stúdióba, hogy még vegyünk fel éneket. És az nem ment.

KJ: Próbáltam, próbáltam egy órát. Nem megy.

TA: Az sem volt oké, hogy hosszan kellett állnia. Utána következett egy olyan időszak, hogy tartottuk a kapcsolatot. Jártam át ide, Jánoshoz, hoztam az iPadet, hogy hallgassuk meg a dalokat. Akkor azt lehetett érezni, hogy már nincs is kedved az egészhez. Volt is egy időszak, amikor érződött, hogy nagyon félsz tőle. Mutogattam a dalokat, csináltunk demókat, de ez elmúlt. Ezek az alkalmak egy idő után elmaradtak. Aztán jött egy új lendület.

TSz: János valakinek mutatta a demókat, aki azt mondta, hogy ezt mindenképpen meg kell csinálni.

TA: 2020-ban aztán sok év után találkoztunk megint.

KJ: Két éve…

TA: Azt beszéltük, hogy hat számot nem lehet kihozni. Az pont az a mennyiség, ami nem létezik, sem kislemez, sem semmi. És különben is: ha van Jánosnak kedve az egészhez, akkor csináljunk újakat. János először mondta, hogy…

KJ: Nem-nem!

TA: Kábé pont így. A meggyőzés fokozataira már nem emlékszem pontosan. De arra igen, hogy valahogy engedett.

TSz: És onnan már csak egy fél év kellett.

KJ: Tíz hónap!

TA: Kimondtuk, hogy oké, írjunk egy új dalt. De hát milyet? Az első dal írásához képest eltelt 5-6 év. János egy teljesen másik ember lett. Nem csinálhattunk volna egy olyan lemezt, ami olyan, mintha mindez meg sem történt volna. Az nagyon nagy zsákutca lett volna, és nem éreztük volna magunkat jól. Abban a korszakban David Lynch-filmeket néztem újra, és az egyik után lett egy ötletem, hogy kellene Jánosnak egy olyan szám, ami egy párhuzamos valóságban játszódik a hetvenes évek elején, Moszkvában, egy titkos melegbárban, ő pedig egy furcsa közönségnek énekel, és akkor még egy férfikórus is ott van valahol. Úgy képzeltem, hogy David Lynch akár már ott is lehetett, titokban kiszökött Moszkvába, és ott nézte ezt az előadást, és minden filmje ebből jön.

Ez azért egy elég bonyolult kép.

TA: Ebből lett a Pálmaszív című szám.

TSz: Megírtad a zenét, és leírtad ezt a történetet. Én ezekkel az itinerekkel sosem foglalkozom, a zene hangulatából bontom ki a képeket.

Milyen volt egy albumnyi dalszöveget írni Kulka Jánosnak?

TSz: Egy belehelyezkedő képesség kell. Nekem nem nagyon van nagy egóm. Könnyen tudok mássá változni.

KJ: Egy kaméleon vagy.

TSz: Néha egy tinilány vagyok, néha egy Kossuth-díjas művész.

TA: Volt a lemeznek egy régi állapota, és amikor már a felvételek második fele következett, Szabi belenyúlt és átírta picit a szövegeket, hogy az új helyzetre és János új életére sokkal jobban passzolt.

TSz: Mint ahogy egy szabó átalakítgatja a ruhát.

TA: Ez volt a kaland: az új Jánosnak írni dalokat, és a régi Jánosnak készült dalokat valahogy belekombinálni, miközben mégis egy emberről van szó. Olyan jó volt, hogy senki nem zavart minket, próbáltunk olyan körülményeket teremteni az új daloknál is, mint ahogy a régiek készültek. Az új dalok itt készültek, ennél az asztalnál, ahol most ülünk.

KJ: Csönd volt.

TA: Senki nem dumált bele. A felvételeket is úgy csináltuk, hogy idehoztam a laptopot és a kis stúdiót.

TSz: Visszatértünk az Amorf Ördögök időszakához, csak egy nagyobb házban, nem egy húsz négyzetméteres lakótelepi ingatlanban. Tét nélkül csináltuk. Nem volt célunk az egésszel, nem gondoltunk olyanokra, hogy koncert.

TA: Voltak azért nehéz pillanatok, amikor azt éreztük, hogy egy-egy dal nehezebben megy. Olyan érdekes ezt a sztrók: János sokszor a legbonyolultabb dolgokat énekelte el könnyedén, de volt tök egyszerű két szó, az egyszerűen nem ment. És azt újra kellett venni, még egyszer, még egyszer, huszadszorra sikerült. Csomó mindent egyszerűsítettünk.

TSz: Kidobáltuk a kötőszavakat.

TA: Milyen jó, hogy a Sorskereső című dalból is kivettük a kebabos sort.

KJ: Igen.

TA: Akkor még nem is gondoltunk arra, hogy az orosz–ukrán háború visszahozza az aktualitását.

TSz: Az a szám úgy kezdődött, hogy „ház, kofte, kebab”, és ebből lett az, hogy „ház egy se maradt.”

János, te tudtál megint énekelni?

KJ: Papírról. Afáziám van. Egy börtön, tényleg. Szörnyű.

TA: Sokszor kellett elolvasnia, de nekem nem ez az élményem, hogy mindig szenvedés volt.

TSz: Egyáltalán nem.

TA: Szenvedés volt, aztán egyszer csak jött.

KJ: Bocsánat, megszakítom a szavadat. Pálmaszív, negyedóra. Rövid szó.

TSz: Mert azt mostanában írtuk, direkt ezért.

KJ: Csodálatos volt. Cumbia? Hússzor.

TA: Közben jöttünk rá arra, hogy Jánosban egy kitartó, olimpiai sportoló lélek van. Amikor harmincszor vettük fel, akkor is mondta, hogy „még egyszer!”.

KJ: Egyszer kiabáltam is.

TSz: Csináltuk, amíg szinte össze nem esett. Szédültél közben, székbe kapaszkodtál, és még akkor is csináltad.

TA: Volt valami emberfeletti kitartás benned, ami nagyon fasza volt, és nagyon csodáltunk. Hasznos is volt, mert sikerült nagyon klasszul megcsinálni. Amikor az egész anyag elkészült, megmondom őszintén, hogy a régi dalokkal sokkal több bajom volt. A régieket is teljesen újracsináltam. Mindig mindent újracsinálok, mert teljesen hülye vagyok. Az újak viszont sokkal könnyebben adták meg magukat. A régiekben több modorosság volt.

KJ: Borzalmas, borzalmas.

TA: A színészlemezekre jellemző modorosság, amit el kellett kennem, amire olyan módszert kellett találnom, amitől nem lett hangsúlyos, ne ugorjon annyira ki. Mariann is azt mondta, aki jó barátja Jánosnak, hogy most sokkal jobban énekel, mint régen.

KJ: Ez az a János!

TA: A bullshit része teljesen hiányzik. Nem énekel olyat, amit nem tud átérezni. Ahogy beszél: csak azt mondja, ami tényleg van. Nincsen megfelelési kényszer.

KJ: Nincsen kecmec!

TSz: Az artikulációs és ábrázolási készsége teljesen megmaradt. Úgy tud kimondani szavakat, ahogy énekesek nem, olyan töltet van benne.

KJ: Belülről teljesen up-to-date vagyok. Belülről. A szót formálni nem tudom, rekedt vagyok. Furcsa.

És énekelni?

KJ: Az megy.

TA: Mariann koncertjén láttam, ahogy János elénekel egy dalt, annyira jó volt.

KJ: Elrontottam a szöveget.

TA: Kit érdekel? Beyoncé is elrontja a szöveget. Nincs ezzel gond. Nagyon finoman próbáljuk Jánost is rávenni arra, hogy valahogy egyszer élőben is majd ezeket a dalokat adjuk elő.

Zeneileg mik voltak az irányok?

TA: Én egyáltalán nem úgy élem ezt meg, hogy a régi Kulka János-lemezekhez képest merész lenne. Én egy olyat szerettem volna, hogy János világába passzoljon, egy sanzonlemez. Nekem ilyen egy sanzonlemez, benne legyen az a szépség, a sanzonos lebegés.

KJ: Jó szó.

TA: Ilyen értelemben azért folytatása azoknak a daloknak, amiket például Dés Lászlóval írtak, de hát azok egy más korszakban léteznek. De érdekes ez, mert most még távolabb vagyunk attól, amit mi sanzonnak hívunk. Ami nekem erről eszembe jut először, azok a hatvanas-hetvenes évek lemezei.

KJ: Jacques Brel!

TA: Nekem inkább Serge Gainsbourg. A dobnélküliség mellett nekem volt egy vezérelvem, hogy ne riasszuk el azokat, akik régen szerették Jánost, ne legyenek olyan extrém dolgok, amik mellett a dalszerűség nem egyértelmű. Van benne egy-két kísérleti dolog azért, az Elgurult a Föld című dalt nem biztos, hogy értették volna mint első kislemezt, de a legtöbb olyan, hogy egy tábortűz mellett is el lehet énekelni.

Több számban is van egy nagyon jellegzetes pampam hang, ez a dobok helyett kellett?

TA: Nekünk van egy becsípődésünk a Honvéd Férfikarral, még az Amorf Ördögökkel csináltunk közösen pár dalt, úgyhogy ez lehet, hogy onnan jön.

TSz: Volt olyan ötlet is, hogy bevonjunk egy kórust, csak aztán ez a Covid alatt elaludt.

TA: Csak én játszom ezen a lemezen, az összes hangszeren. Az utolsó dal egy búcsú, ennél gondoltam, hogy itt lehetnének még János körül mások is. A lemezen a járvány miatt ezt nem tudtuk megcsinálni, de a videóban igen.

KJ: Nagyon szép.

Lang Györgyi és Falusi Mariann viszont felbukkan a lemezen. Ez kinek az ötlete volt?

TA: Amikor a kóruson gondolkodtunk, akkor mondta János, hogy „Mariann, Mariann!”. Aztán Györgyivel is dolgoztunk, szuper aranyosak mind a ketten, tényleg nagyon kedves emberek. Összességében nagyon elégedett vagyok az egésszel.

KJ: Milyen lett a lemez? Nézz a szemembe! Talán szar?

Egyáltalán nem. Néha nehéz más szemüvegen át nézni, mint azon, ami veled történt.

KJ: Tudom.

És erről kérdezni is szeretnék, a szövegekbe ugyanis önkéntelenül bele lehet hallani olyasmit, ami nem biztos, hogy bennük volt. Olyan sorok vannak bennük hogy „elfogy az oxigén, félvilág”, „tónustalan fekszem”, „nem mozog a láb, a kéz”.

TA: Ez a legnagyobb csoda az egészben. Ezekkel a brutál szövegekkel Szabi, mint egy kis Nostradamus, megjósolta, hogy mi lesz Jánossal. Amikor meghallgattuk a sztrók után, akkor nem értettük, hogy ez hogy lehet.

TSz: Ezek még a sztrók előtti szövegek. Az elfogyó oxigén például arról szól, hogy megfulladnak a menekültek a buszban. Nem tudom, de vannak néha fura megérzéseim. Én a Covid előtt is sejtettem, hogy valami történni fog. Nagyon sok lett az ember mindenhol, és egyre agresszívebbé vált a lökdösődés a villamoson. Abban a tempóban, zajban, kerékvágásban nem volt benne, hogy az élet végéig viselhető lenne. Valami álmosságot éreztem a levegőben. Jött is aztán egy nagy alvás.

Hogyan jött az ötlet, hogy egy teljes hosszúságú klip is készüljön hozzá?

TA: Volt egy olyan elképzelés, hogy ebből az egész projektből egy könyv lesz, illusztrációkkal, dalszövegekkel, CD-vel, de ezt végül elvetettük.

TSz: Olyan lett volna, mintha egy használati utasítást adtunk volna az egészhez.

TA: És akkor jött a klip ötlete. Amikor elkezdtük forgatni, én Jánost annyira csillogó szemmel még nem láttam, annyira önmaga volt.

Milyen érzés, hogy ez a valami, amin ennyi évet dolgoztatok, az most készen van?

KJ: Megkönnyebbültem.

TA: Ez abba az irányba is kinyit egy ajtót, hogy csinálhatunk még egyet akár. Ha ezt így meg tudtuk csinálni, amilyen ez az elmúlt öt év volt, amilyen kanyarok voltak, amilyen dolgok történtek, amiket közösen meg kellett élnünk, főleg amit Jánosnak meg kellett élnie a betegsége miatt, szóval ha ezt letudtuk, akkor a következő már annyira könnyű lesz.

Lenne kedved hozzá?

KJ: Persze!

TA: Ez nagyon érdekes Jánosban. Sokszor olyan, mint egy buddhista pap, aki felülről figyeli a dolgokat.

KJ: Pontosan.

TA: Felmerül a kérdés, hogy ki vagyok én neki ebben a koordináta-rendszerben, egy szereplő vagyok?

KJ: Vagy a szolgája?

TA: Valaki, akit nézeget, vagy ezt tényleg ő is szereti? Ez a mai napig egy ilyen érdekes kérdés, és tudom, hogy néha így, és néha úgy vagy ezzel. Az igazi nehézség ez volt, nem is az, hogy hússzor vettünk fel egy dalt vagy csak egy sort, hanem az, hogy ezt elrendezze magában. Te is mondtad, hogy gyakran kívülről nézed a dolgokat.

KJ: Pontosan.

János, te meghallgattad már a lemezt az elejétől a végéig egyben? Egyáltalán meg tudod?

KJ: Meg. Tetszett.