Nem puffogunk a vb-kudarcért kapott büntetés miatt, a feladatra koncentrálunk

Június 29-én az olaszokkal szemben telt ház, hétezer néző előtt veszítettek a margitszigeti világbajnokság negyeddöntőjében, ami azt jelentette, hogy lecsúsztak a vb-éremről, és később a hetedik helyen végeztek. Azóta eltelt egy kis idő az okok megemésztésére, hogyan látja, mi vezetett a kudarchoz?

Talán az extrém rövid felkészülési idő miatt nem tudtuk kihozni magunkból azt, ami bennünk volt. Az apró, utolsó simítások hiányoztak, és az egészből az a tanulság, hogy ezek mennyire fontosak. A kiélezett helyzetekben nem azok az elemek jöttek elő, amiket csapatként jobban begyakorolhattunk volna, hanem még kicsit bezavart az, amit a klubokban az idény alatt megszoktunk, és ott működött. Így nem összeszokott csapatként akartunk nyerni, hanem egyénileg, saját, hozott ötletekkel. Amikor vezetett az ellenfél, könnyebben borult a taktika, akkor úrrá lett a kapkodás, nem kidolgozott közbelövésekkel próbálkoztunk. Amikor pedig felzárkóztunk a hajrában, akkor is inkább az egyéni megoldások miatt jött az eredmény, nem az eltervezett akciók és a jó végrehajtás hozta össze a belőtt gólokat.

Ha még egy közösen eltöltött hetünk lett volna, meggyőződésem, minden a helyére kerül, de nem volt, ahogy persze másoknak sem, a riválisainknak sem, ám ők tagadhatatlanul jobban megoldották ezt a helyzetet. A több munkából tudtunk volna nagyobb önbizalmat meríteni, akkor a felszabadultság kísért volna minket a meccsekre, ami láthatóan sokat számít. Sokkoló volt a helyezés, nem erre készültünk, de az elmúlt heteket nem az elemzés töltötte ki, tudtam pihenni és feltöltődni családi körben, és a vb-ből is inkább a jót, a pozitívumot, a közönség utánozhatatlan buzdítását igyekeztem elraktározni magamban, természetesen a levont tanulságok mellett.

Milyen volt az első edzés három héttel később, amikor ismét találkoztak?

Mélyen voltunk. De az apátia sem tart örökké, mindenkit megviselt a hetedik hely, és közhely, de innen csak felfelé vezethet az út.

Märcz Tamás kapitánynak ez a torna lett a veszte, az Európa-bajnoki felkészülést már nem vele kezdték meg július végén. Meglepte a döntés?

Nem, benne volt a levegőben, és Varga Zsolt ideális jelölt, mindent megnyert játékosként és edzőként is, a fanatizmusából csak tanulhatunk, a Fradiban voltam a játékosa.

Elgondolkodtató volt az ön nyilatkozata a hetedik hely megszerzése után, hogy a hierarchiában nem találta a helyét. Mire gondolt itt?

Montenegró legyőzése után beszéltem, és még a meccs hatása alatt voltam, ez hozzátartozik a teljes képhez. A szűk felkészülési idő miatt nem találtam a helyem, ez a pontos fogalmazás. Több gyakorlással jobb döntéseket hoztunk volna, és ezt talán a többiek nevében is mondhatom. Nem lőttem volna el egy félhelyzetet, hanem jobb megoldást keresek, nem csúszott volna el a védekezés, hanem mindenki odaér a lövő játékosra, ahová kellett volna.

A Reccóval elért idei Bajnokok Ligája-győzelem nem helyezte önt egy kicsit magasabbra a csapatban?

Egy csapat hierarchiájának kialakulása nem egyik napról a másikra történik, ezzel a szezonnal nem hiszem, hogy egy csapásra magasabbra kerültem volna, és nekem ettől máris nagyobb szavam lenne, és azt kellene követni, amit én, 27 évesen jónak gondolok. Az tény, hogy javasoltam valamit a védekezésre, de azon átsiklottunk, és nem azért, mert eleve nem figyeltek rám, és semmit sem ért a meglátásom, hanem mert kockázatos lett volna az idő rövidsége miatt belevágni új elemek gyakorlásába. Ezért maradt az A opció, a B vagy a C, amit én vagy mások mondtak, már nem számított, de ebből nincs feszültség vagy sértődés.

Most egy olyan Európa-bajnokság jön Horvátországban, ahol négy idősebb játékos nem lesz ott. Ők lettek a kapitány mellett a gyenge vb-szereplés bűnbakjai?

Dehogyis, már tudtuk a vb előtt, hogy Varga Dénes és Hárai Balázs nem jön velünk az Eb-re, Vámos Mártonra pedig műtét vár. Szerencsétlen egybeesés, hogy így alakult, senki nem keresett bűnbakokat, ez nem egy vagy két emberen múlott. A 34 éves Varga Dénes a világ egyik legjobb játékosa, és tett már annyit a magyar pólóért, hogy érdemel egy kis pihenőt. Mindenki építkezik, a párizsi olimpia van mindegyik nemzet célkeresztjében, nekünk is az a végcél. Örök probléma és dilemma az összes csapatsportban, hogy a kapitány a rutin vagy a fiatalság közül válasszon, mitől lesz a legerősebb a csapat. A fiatalok soha nem tudnak rutint szerezni, ha nem kapják meg az esélyt. Az éles helyzetekben szerzett tapasztalatot nem lehet szimulálni, és azt gondolom, ez most egy jó lehetőség nekik.

A férfiaknál a hétfőn kezdődő spliti Eb-n ön lesz a csapat vezére, az egyik legrutinosabb, de mindenképpen a legsikeresebb játékosa, a hierarchiában most nagyon gyorsan előrelépett. Szóba került ez már a kapitánynál?

Érzékelem a helyzetet, Varga Zsolt biztat is, hogy mutassak példát a hozzáállásommal a fiatalabbak előtt, de legyek türelmes is velük, mert nem egyik napról a másikra alakul ki egy jó csapat, egy fiatalban benne van a hiba, de ez teljesen normális, kell egy-két év, amíg tanul mindenki a saját hibáiból, és már nem követi el ugyanazokat. Próbáljuk függetleníteni magunkat attól, és nem puffogunk, hogy a szövetség elnöksége büntetést szabott ki ránk a vb után.

Egyelőre nem látom ennek az építő jellegét, inkább csak bosszúságot okozott, nem azért lettünk hetedikek, mert fegyelmezetlenek lettünk volna, vagy akarat, szív nélkül játszottunk. Együtt élünk ezzel, és csak a feladatunkkal törődünk, hogy eredményesen tudjunk együtt dolgozni, és a medencében, téthelyzetben is akár egy pillantásból vagy apró mozdulatból is megértsük azt, mit akar a másik, mondjuk egy emberelőnyös helyzetnél, mert ez az összhang az, ami győzelemre viheti a csapatot. Az emberi kapcsolatok nagyon fontosak, leginkább egy friss, formálódó csapatban. Azon vagyok, hogy megosszam a tudásomat, kérdezgetik is már a fiatalok, hogyan lehet jobbá válniuk, mire figyeljenek, nekem milyen tapasztalataim vannak. Apuka is vagyok már, nem esik nehezemre terelgetni őket, sőt, nagyon szívesen teszem.

A válogatott sikerkorszakában is volt egy balkezes játékos, aki magával tudta ragadni a társait, és aki történetesen szintén az etalonnak számító Pro Reccóban játszott.

Benedek Tibor egy legenda. Reprodukálhatatlan játékos, hihetetlenül profi mentalitással, kisugárzással. Azt feladatomnak érzem, hogy segítsem a fiatal játékosokat, a kapitány ösztönzi is, hogy a csoportdinamika általam jobban működjön. Kicsi gyerekkorom óta az volt a szemem előtt Egerben, hogy olimpiai bajnok akarok lenni. Először úsztam, egy kicsit fociztam, de a vízilabda lett az én terepem. Tibi volt az, aki kapitányként először berakott a válogatottba, és 21 évesen elvitt a 2016-os riói olimpiára. Én addig mindent feláldoztam a vízilabdáért, harmadikos koromban magántanuló lettem. Kimaradtak az osztálykirándulások, még tablóképem sincs, de akkor éreztem először, hogy megérte, amikor még ha csak tartalékos játékosként is, de ott voltam egy sokra hivatott csapatban. Mit nem adnék, ha a mai tudásommal tudnám szolgálni azt a csapatot.

Hogy csapódott le a 2016-os olimpia ötödik helye önben? Veretlenül lettek ötödikek, Benedek azonban erkölcsi kötelességének érezte a lemondást.

Éremért mentünk. A magam szintjén jól játszottam, meg is dicsért Tibi, a Montenegró elleni meccset meg kellett volna nyerni a negyeddöntőben, de a döntetlen után büntetőkkel jobb volt a rivális. Ha az ausztrálok elleni csoportmeccsen, az utolsó másodpercekben kialakuló kisebb dulakodásnál Varga Dániel és Hárai Balázs bordája nem sérül meg, azt a meccset hoztuk volna. Ők utána repedt bordával, összeszorított fogakkal játszottak, és egyikük sem védekezett ezzel, nem szerették volna a sérülésre fogni a szereplésünket. Elképzelni sem tudom, mit élhettek át csak egy levegővételnél, nemhogy egy kőkemény úszásnál. Már annyi idő eltelt, hogy beszélhetek erről, mert az igazság teljes képéhez hozzátartozik. 2021-ben már szerencsésebbek voltunk az olimpián, ahol bronzérmesek lettünk, ott azt sajnálom, ahogy a görögök elleni elődöntőbe belementünk.

Mire gondol?

A másik ágon, a másik elődöntőben szerb–spanyol meccs volt, mi visszakaptuk azokat a görögöket, akiktől a csoportban egyszer már kikaptunk. Eluralkodott rajtunk az a tudat, hogy még egyszer nem verhetnek meg. Azt gondoltuk, ha ötször játszunk velük, akkor csak egyszer kapunk ki, mert mi vagyunk a jobbak, és mivel az az egy már megvolt, a következő győzelem úgyis a miénk lesz. Hát nem lett.

Egy olimpiai elődöntő hiányosságairól nem szoktak ilyen nyíltan és őszintén beszélni.

Őszinteség nélkül nincs élsport. Önvizsgálat, önkritika nélkül nem lehet fejlődni és nyerni. Én is benne voltam, magamat is hibáztatom. Egyszerűen más attitűddel kellett volna játszani. Így is érmesek lettünk, az a bronzérem életem egyik nagy sikere, a spanyolok ellen nagyszerűen összeállt a csapat a bronzmeccsre, de az igazi a döntő lett volna. De nem tudjuk visszafordítani az időt, csak tanulni tudunk a hibáinkból.

Térjünk vissza a jelenbe, az Eb-re címvédőként utaznak, és ön az egyetlen légiós a keretben. A múlt nyáron, az olimpia után váltott, a Ferencvárosból igazolt az olasz Reccóhoz. Nyolc év után döntött ismét valaki úgy itthon, hogy légiósnak áll. Rögtön az első évben megnyerték a Bajnokok Ligáját, a nyolc között ritka fontos gólt lőtt a Dubrovnik ellen, a döntőben a Belgrád ellen ön mentette döntetlenre a meccset az ötödik találatával, és a büntetőkből is belőtte a legfontosabbat, az ötödiket. A Fradi is egy rendkívül erős csapat, de tudott volna ekkorát fejlődni itthon?

Nem hiszem. Ez egy kivételes év volt, minden játékos ilyenről álmodik, és az is lehet, hogy megismételhetetlen év lesz, akárhogy is törekszem, hogy még jobb legyek. Sok ilyen sikeres szezonban reménykedem persze. Nagy vágyam volt a Reccóban játszani, már csak Benedek Tibor miatt is.

Azt állíthatjuk, hogy a nagyobb nyomás, amivel egy külföldinek óhatatlanul szembesülnie kell, a legjobbat hozta ki önből?

Fontos gólokat vártak tőlem, és szerencsére nem okoztam csalódást. Nekem jó volt kiszakadni, Eger közelebb áll Reccóhoz, a budapesti életet és nyüzsgést annyira nem kedveltem meg. A játékom átalakult, az izmaim is, néhány kilóval kevesebb vagyok, a tészta és a tengeri ételek hatása, úgy látszik, ezzel jár. Nem mondom, hogy nem kívántam egy jó pörköltet kint, de ez a vágy egyre inkább a háttérbe szorult, érthetően máshol volt a fókusz. Az igazán nagy titok persze nem az ételekben és a más életstílusban rejlik, hanem az edzésmunkában. Például amikor egymás ellen játszottunk csapaton belül. Az edzőnk, a horvát Sandro Sukno az olasz kupa döntője előtt szétválasztotta a csapatot, az egyik brigádnak ő, a másiknak Ciric lett az edzője, ezt kisorsoltuk. A vesztes csapatnak kellett fizetnie a vacsorát a kupadöntő után. A kupadöntőt március elején megnyertük, de ebbe az egymás elleni csatába, és ez szó szerint csata volt, mindenki kis túlzással belehalt. Vérre menő küzdelem volt. Egy góllal kikaptunk, így mi álltuk a cechet.

Azt már néhány hetes kint tartózkodás után elmondhattam, hogy az edzések keményebbek kint. Úgy reagáltak, hogy erre azért van szükség, mert egy kisebb csapat is a fejünkön ugrál, és ellenük könnyebb lesz úgy belemenni a játékba, hogy az intenzív edzéseken megszokjuk a keménységet. Az otthoni viszonyokat ezzel eszemben sincs degradálni, onnan is nagy értékek kerülnek ki, és otthon sokkal több időt töltöttünk a konditeremben, a fekvenyomás egy mázsával vagy annál többel teljesen elfogadott, míg kint inkább a lábmunkán, a lábtempón, a gyors leforduláson van a hangsúly. Gyorsan megértettem, hogy miről beszéltek a korábbi edzőim, akik edződtek Olaszországban, például Varga Zsolt is.

A gondolkodásom is gyorsabb lett, a vízilabda pedig a fej játéka, nyilván szükség van fizikumra, de a fej a fontos. Igen, talán nem tartanék itt egyénileg, ha nem váltok, sokat kihozott belőlem a Recco. Érdemes magunkat próbára tenni külföldön, még ha nyilván kényelmesebb is az élet otthon, magyarul megy az edzés, magyar az ügyintéző, de most már szerencsére ott tartok, hogy néhány dolgot el tudok mondani a társaknak olaszul. Van még két év a szerződésemből, azt szeretném kitölteni, és most azt mondanám, ebből még több is lehet.

Az olimpiai győztes csapatok sajátossága volt, hogy több volt bennük a külföldön játszó játékos, mint akik a hazai élvonalból kerültek be. Ez lenne a recept?

Lehetséges. De azt is nagyon gyorsan hozzá kell tenni, hogy A-tól Z-ig, pontosabban B-től V-ig, vagyis Benedektől Vári Attiláig abban a csapatban egytől-egyig klasszisok játszottak, és lehet, hogy ha mindenki otthon játszik, akkor is összejött volna egy olimpiai arany.

Annak idején az olasz újságok a sokadik oldalon számoltak be a pólóról. De azt minden meccs után kipécézték, hogy a külföldi milyen teljesítményt nyújtott. Most is így tudósítanak?

Nem igazán szoktam lapozgatni a Gazzetta Dello Sportot, de azt azért látom, hogy a foci egy vallás, a huszonvalahanyadik oldalon jön a Forma–1 az újságban, majd a bicikli, a motor, és a vége felé a póló, ez így maradt. Amikor vb-döntőt játszik az olasz válogatott, akkor persze van hangsúlyeltolódás. Hogy mennyire hegyezik ki a külföldiek teljesítményére az értékeléseket, azt nem tudom, ilyen szemmel még nem is néztem. De az biztos, hogy a nagyobb nyomás mellett a másik oldal, a szeretet és a megbecsültség is nagy. Ezzel megint nem azt akarom mondani, hogy otthon ne becsültek volna meg. Recco olyan kis sziget, ahol minden a vízilabdáról szól, és tényleg minden a sportág körül forog. A kávézóban már előre tudják, hogyan kérem a kávét, de nemcsak én, hanem a feleségem, Fruzsina is.

Mivel lenne elégedett az Európa-bajnokságon és az után?

Ha azt tudnánk mondani, hogy jó úton indultunk el, és jók a lépteink. A csoportban a szlovénokat és Izraelt muszáj vernünk, a szerbek ellen derül ki, hogy csoportelsők leszünk-e. Ha igen, akkor várhatóan Montenegróval és a vb-győztes spanyolokkal játszunk. Ha nem verjük Szerbiát, akkor várhatóan az olaszok ágára kerülhetünk. Csodás visszavágás lehetne, de ez még nagyon messze van. A magyar vízilabdában a hagyományok miatt mindig az első hely a mérce, ezt el kell fogadni, de azt is, hogy jelenleg nyolc jó csapat lesz az Eb-n is, amelyik közül bármelyik nyerhet. Egy biztos, egy csapatépítés, generációváltás áldozatokkal jár, de megpróbálunk keveset hibázni, és élményeket szerezni. Ugyanúgy vágyunk a sikerekre, mint a szurkolók és az elődeink.