Ha valaki továbbra is azt gondolja, hogy ezt tűzzel-vassal kell üldözni, azt sajnálom

Szabolcs megyei falu, egy takaros kockaház, a takaros kockaházban pedig a szülők éppen azt nézik az interneten, hogyan kell a legkisebb gyerekük nemváltoztatását igényelni. Ez az egyik első jelenet a Tobi színei című magyar dokumentumfilmben, aminek a főszereplője, Tobi transzférfi, szülei pedig teljes mellszélességgel támogatják, segítik, akár a Pride-ra is vonulnak mint LMBTQ-barát szülők. A film évekig követi Tobit, aki készül az érettségire, Budapesten szórakozik a barátaival, szorong, szülinapozik otthon, sír, nevet, és éli az életét. És a színek a címben? Azok a frizurájára vonatkoznak, amely szinte minden egyes jelenetben más színű és fazonú.

A Tobi színei az SZFE-n végzett Bakony Alexa első dokumentumfilmje, ami évekig készült, hogy aztán a sors furcsa fintoraként pont az után kerüljön a magyar mozikba, amikor a parlament kétharmados többséggel elfogadta a törvényt, ami korlátozza az LMBTQ-tartalmak megjelenését. A rendezővel arról beszélgettünk, hogy vajon most 18-as korhatárkarikát kap-e a filmje, miért van benne bizakodó érzés a fiatalokat látva, és hogy azt szeretné, hogy a jobboldaliak is megnézzék a filmjét.

Hogyan találta meg a filmje alanyát?

Egy barátomról kiderült, hogy transznemű. Ez engem először sokkolt. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel, de elkezdett érdekelni. Ő mit érezhet? Mi lehet benne? Mi ez az egész? Nyilván hallottam már a témáról, de nem volt személyes érintettségem. Vele kezdtem el forgatni, de nem sokáig; azt mondta, hogy végiggondolta, és nem szeretne a nyilvánosság elé kiállni. Ezt tiszteletben tartottam, és el is engedtük. De a téma továbbra is nagyon izgatott, főleg az, hogy hogyan lehet erről mindenféle indulattól és elköteleződéstől mentesen beszélni. A barátomon keresztül megismertem Évát, Tobi anyukáját és az LMBTQ-támogató szülők csoportját. Kiderült, hogy Éváék nagyon közel laknak a nagymamámhoz. Igaz, hogy én nem ott nőttem fel, de ismertem a vidéket, ismertem Szabolcs megyét, sűrűn megfordultam arra. Sokat beszélgettünk Évával az interneten, aztán 2016 júliusában elutaztam hozzájuk. Akkor kezdtünk el a projektről beszélgetni, Tobi nagyon aranyos volt, azt éreztem, hogy egy nap alatt többet tudtam meg erről az egészről, mint előtte egész életemben. Először kerestem a formát: próbafelvételeket csináltam, fotókat készítettem, ők közben szokták a jelenlétemet és a kamerát is.

Legnagyobb meglepetésemre sikeresen pályáztam az Inkubátor Programra. Akkor el kellett döntenem, hogy ezt egyedül viszem tovább, vagy egy stábbal. Bevontam másokat is, ami utólag jó döntés volt. A helyszínen hárman voltunk: rajtam kívül Táborosi András operatőr és Bohács Tamás hangmérnök, akik szintén nagyon elkötelezettek voltak, szakmailag és emberileg is. Sikerült egy bizalmas viszonyt kialakítanunk egymás között és a családdal is.

Mennyit kellett puhítani a családot? Egyáltalán, mit szóltak ahhoz, hogy betoppan hozzájuk egy dokumentumfilmes, aki éveken keresztül akar velük foglalkozni?

Ők szerették volna ezt a történetet elmesélni, volt bennük egy közlési vágy. Mások is keresték őket, de jöttem én, és mondtam, hogy mélyre szeretnék menni, évekig szeretném ezt követni, és szeretnék erről az egészről ezzel a filmmel egy értelmes párbeszédet kezdeni. Szeretném megmutatni, hogy egy családban ez a folyamat hogyan zajlik, egy olyan szinten, amit nagyon kevesen látnak.

Ön szerint mi lehet a magyarázat arra, hogy Tobi szülei ennyire elfogadók?

Nekik elég sok nehézség volt az életükben. Egzisztenciális bizonytalanság, több családtagot is érintő komoly betegség. Szerintem ez a sok rossz dolog – ami nincs mélyen említve a filmben – megedzette őket. Amikor az embert veszteségek érik, akkor rájön, hogy mi a fontos. Minden családnak vannak ügyei, amikkel küzdenek. Nekik Tobi transzneműsége egy teljesen más szinten lévő ügy lett. Vannak családok, ahol jogásznak akarják küldeni a gyereket, de ő nem akar menni, és ezt nem tudják megemészteni. Nekem példaértékű volt, ahogy Éváék kezelték az ügyeiket.

Mit szóltak a faluban, amikor elkezdtek Tobiról forgatni?

Nem kürtöltük világgá, de egy kis faluban mindent látnak. Főleg a család közelében maradtunk, de volt, hogy behívtak a kocsmába, és kérdezgettek. Ilyenkor elmondtam, hogy egy transznemű tinédzser és a családja életéről készítünk filmet, a legtöbben azt kérdezték, hogy akkor ő most fiú vagy lány. Aztán záporoztak a kérdések arról, hogy mi hogyan van nála pontosan. Ezekre próbáltam válaszolni azoknak, akik valóban érdeklődtek, persze csak egy bizonyos szintig, Tobi intim szféráját tiszteletben tartva.

Nem félt, hogy a kamera jelenléte befolyásolja a folyamatot, amit megörökít?

De. Én azzal nem is akarom magam áltatni, hogy a jelenlétünk nem befolyásolt semmit. Az SZFE-re jártam, Almási Tamás osztályába. Rengeteg etikaóránk volt, sokat foglalkoztunk azzal, hogyan viselkedjünk egy film szereplőjével. Az alany a kamera előtt kiszolgáltatott helyzetben van, amivel nem szabad visszaélni. Arra nagyon kellett vigyáznom, hogy az én rendezői ambícióim ne tegye tönkre az ő valóságukat, hogy ne hajszoljak bele senkit olyan döntésbe, amit amúgy nem tenne meg. Mindig hangsúlyoztam nekik, hogy ha valami nem oké, szóljanak. Nem sokszor, de szóltak. Egy idő után szinte baráti viszonyba kerültünk, és az érzelmi bevonódás miatt időnként emlékeztetnünk kellett magunkat, hogy mi ennek a történetnek a krónikásai vagyunk, nem a szomszéd vagy a legjobb barát. Nehéz megtalálni az egészséges egyensúlyt. Az ő életük volt az első, a film a második. Azt is gondolom, hogy a kamerának volt egy terápiás jellege. Azzal, hogy mi ott voltunk, bátrabban mondták el egymásnak, mit éreznek.

Négy és fél évig forgatták a filmet, volt olyan rész benne, amit sajnált, hogy ki kell hagyni?

Volt, persze. Voltak jelenetek, amik szinte ugyanazt jelentették. Ott el kellett dönteni, hogy melyik kerüljön be. Minden jelenetnek adtunk egy fantázianevet, Rudas Mariann vágóval kitapétáztuk a vágószobát, és ezeket pakkokba raktuk. Nehéz volt úgy információt adagolni a filmben, hogy az ne ismeretterjesztő legyen, de mégis tartalmazzon eleget azoknak, akik nem tudnak erről az egészről semmit. Ráadásul interjúk nincsenek ebben a filmben, csak cselekmény. Mintha ott lennénk, és átélnénk velük, ami történik. Annyi film volt már, ahol elmeséltek hasonlókat, én szerettem volna mélyebbre ásni. Attól viszont féltem, hogy ez szét fog folyni, nem fogjuk tudni strukturálni. Nagyon sok munkával sikerült. Olyan volt összerakni, mint egy logikai feladványt.

Milyen érzés, hogy a film egyfajta időkapszula lett? Tobi megkapja az engedélyt, hogy megváltoztathatja a nemét, de ezt nem sokkal később eltörölte a kormány.

Tobi valószínűleg az utolsó emberek egyike volt, akinek sikerült a nemét megváltoztatnia. Egy konkrét példán keresztül láttam, hogy valakinek ez mennyit segíthet. Rossz, hogy ez már nincsen. Ezzel tényleg senki nem nyer, csak azok veszítenek, akik nem csinálhatják meg.

A Tobi színei 18-as korhatárkarikát fog kapni?

Ezt nem tudjuk még pontosan, mert nem olyan egyértelmű, hogy ebbe mi esik bele. Most 16-os karikával fut, de a forgalmazóval beszéltem, önkényesen nem lehet egy korhatárt megváltoztatni, mert ennek is van szabályozása. Ha kapunk hivatalos megkeresést, át fogjuk írni. Amíg nem, addig nem.

Ebben az utóbbi majdnem 5 évben, amíg a film készült, milyen változásokat látott abban, ahogy a magyar társadalom az LMBTQ-közösséghez viszonyul?

Nekem nagyon sok pozitív tapasztalatom volt. Megismertem Tobi generációját, ami annyira nincs is messze az enyémtől, nyolc év különbségről beszélünk. Nekem nagyon durva volt, hogy abban a generációban ez már mennyire nem ügy. Tobi közege olyan volt, mintha a magyar Eufória karakterei közé kerültem volna. Sok embernek meséltem a tágabb környezetemben is erről a filmről, és azt éreztem, hogy az emberek kíváncsiak. Ha van is előítélet, az azért lehet, mert nincs kellő ismeret.

Mitől lehet ez a generáció ennyire nyitott?

A sok új platform összessége. Van valami szomorú abban, hogy a kommunikációs tér átkerült az internetre, de jó is, hogy így nincsen semmi gátja az információ áramlásának. Szerintem ők egy felvilágosultabb nemzedék, nem csak az LMBTQ-szférában. Szerintük az már nem oké, hogy a főnököd zsarnokként viselkedik, és nem egyenrangú partnerként. Szerintük nem oké, hogy nőként nem kapsz annyi pénzt, mint a férfiak. Nem oké, ha alád nyúlnak a diszkóban. Nem oké, hogy nem törődsz a természettel. Jogod van felszólalni, jogod van kikérni magadnak, és ők ezzel tisztában vannak. Már nem az van, hogy maradj csöndben, és akkor nem lesz semmi bajod. Te értékes vagy, vannak határaid, a határaidat kijelölheted, szabadon rendelkezhetsz a tested fölött, szabadon rendelkezhetsz afölött, hogy mit osztasz meg magadról. Ez már kezd az alap lenni, és emiatt van bennem egy bizakodó érzés, hogy majd lehet valami változás.

Mi volt a célja ezzel a filmmel, mit akar elérni vele?

Azt szeretném vele elérni, hogy minden oldal nézze meg. Ez nem egy propagandafilm a baloldalnak, pont azt szeretném, hogy jobboldaliak is nézzék meg. Azt szeretném, hogy híd képződjön a két oldal között, és értelmes párbeszéd kezdődjön. Éváék egy nagyon klasszikus családi minta szerint élnek, ahol a női és férfi szerepek jól meghatározhatók. És Tobi itt van, ebben a családban, ez a két világ pedig megfér egymás mellett. Azzal, hogy valaki támogatja a transzneműeket, nem kell lemondania a hagyományos nemi szerepekről, ha abban érzi jól magát. Ez nem a ciszhetero emberek trónfosztása. Azt szeretném, ha ez a két nézet találkozna, és mindenki megölelné egymást. Lehet, hogy nagyon naiv vagyok, és lehet, hogy túl optimista, de túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ezeket az álmaimat feladjam. Ha valakiben rossz érzés marad a film után, és továbbra is azt gondolja, hogy ezt tűzzel-vassal kell üldözni, azt sajnálom, tényleg.

A Tobi színei magyar premierje a Magyar Mozgókép Fesztiválon lett volna, ám a filmet június elején törölték a programból, a hivatalos magyarázat szerint azért, hogy a magyar film 120 éves évfordulójára több régebbi filmet tudjanak vetíteni. A döntés nagyobb publicitást a fesztiválhoz közeledve kapott, azon a héten, amikor a Parlament elfogadta a melegellenes kiegészítőket kapott törvényt. A sajtóban megjelent cikkek hatására a film producere, Osváth Gábor nyilvános közleményt adott ki Facebookon, amiben leírta, hogy nem gondolják a film készítői úgy, hogy tendenciózus döntés született volna azzal, hogy a vetítés elmaradt. A téma nem került szóba az interjún, a rendező nem kívánta később az ügyet kommentálni. A filmet július 1-től lehet megnézni a magyar mozikban.