A Tisza-kormány által fenntartott kamatstopnak az Alkotmánybíróságon ment neki az OTP és több bank
Az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank és több más piaci szereplő az Alkotmánybírósághoz fordult a Tisza-kormány idején elfogadott, a lakossági kamatstopot határozatlan időre fenntartó törvényi rendelkezés miatt – derül ki a két pénzintézet pénteki tőzsdei közleményeiből, amelyekben a többi kérelmezőt nem nevezték meg. A kamatstopot még az Orbán-kormány vezette be veszélyhelyzeti rendelettel, az új parlament pedig már májusban törvénybe foglalta, így a veszélyhelyzet megszűnésével is fennmaradt.
A bankok szerint a rendelkezés alkotmányos indok nélkül, utólag, szükségtelenül és aránytalanul avatkozik be a magánjogi szerződésekbe, és a jogbiztonság követelményének sem felel meg. Ezért azt kérik, hogy a testület állapítsa meg a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvény kamatstopra vonatkozó, első paragrafusának alaptörvény-ellenességét. Az intézkedés miatt korábban már három alkotmányjogi panaszt benyújtottak, ezekben azonban még nem született érdemi döntés.
A vita egy eredetileg fél évre szánt intézkedésről szól: az Orbán-kormány 2022 januárjától vezette be a lakossági kamatstopot azzal az érveléssel, hogy megvédik az érintett jelzáloghitelesek törlesztőrészleteit a piaci kamatok emelkedésétől. Ezeknek a hiteleknek a kamata meghatározott időközönként egy piaci referencia-kamatlábhoz, jellemzően a BUBOR-hoz igazodik. Ez azt jelzi, milyen kamattal adnának egymásnak forintkölcsönt a bankok, alakulását pedig nagyban befolyásolja a jegybank kamatszintje és annak várható változása. Ha például az infláció megfékezésére a jegybank kamatot emel, vagy a piac erre számít, a bankközi kamatok is emelkedhetnek, ami a következő kamatfordulókor az érintett hitelek törlesztőrészletét is növelheti.
A kamatstop ezt a folyamatot fékezi: a kamatszámítás alapjául szolgáló referencia-kamatlábat a 2021. október 27-i szinten korlátozza. Az így meg nem fizetett kamatot a bankok később sem adhatják hozzá a tőke- és kamattartozáshoz, így a kedvezmény költségét ők viselik.
Az Orbán-kormány a kamatstopot újra és újra meghosszabbította, idén áprilisban pedig a lejárati dátumát is eltörölte. A kormányváltás után az intézkedés a normál jogrend részévé vált: a tiszás többségű parlament törvényben őrizte meg a veszélyhelyzeti szabályok egy részét, a mostani panasz ezt a törvényi rendelkezést támadja.
A bankok régóta vitatják, hogy indokolt-e ilyen széles körben fenntartani a védelmet. A Bankszövetség tavalyi érvelése szerint az ügyfeleket korábban tájékoztatták a változó kamatozás kockázatairól, és felajánlották nekik a fix kamatozásra váltást is, amivel egy részük élt. A kamatstop ugyanakkor azoknak is kedvezményt biztosít, akik megtartották a változó kamatozású hitelüket. A korábbi beadványok egyikénél a Bankszövetség az OTP Bankot, az OTP Jelzálogbankot, az Erstét, a K&H-t és a Raiffeisent nevezte meg kérelmezőként.
A jelenlegi formát a Tisza-kormány sem tartotta fenntarthatónak. Kármán András pénzügyminiszter júniusban arról beszélt, hogy a kamatstop a változatlan feltételekkel szeptember 30-ig maradna érvényben, ha a parlament elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot. Az addig hátralévő időben dolgozták volna ki a hosszabb távú megoldást, amely a valóban rászoruló adósokat védené. A kormány terve mögött az a megfontolás állt, hogy az általános kamatkorlátozás olyan hitelfelvevőket is segít, akiknek nincs szükségük támogatásra, miközben a nehezebb helyzetű ügyfeleknek inkább személyre szabott megoldásokra, például a hitelük átstrukturálására lehet szükségük.
A szeptemberi határidőből végül nem lett semmi. A Pénzügyminisztérium októberi közlése szerint a többszöri egyeztetés ellenére sem sikerült olyan megoldásban megállapodni a bankokkal, amely garantálná, hogy a kivezetés ne okozzon tehernövekedést az ügyfeleknek. A jegybank becslése alapján a nagyjából 200 ezres érintett ügyfélkörből 19 ezren lennének különösen érzékenyek a kivezetésre, ebbe a körbe azok tartoznak, akiknél a legalább 5 ezer forintos havi törlesztőrészlet-emelkedéshez magas, 40 százalék feletti jövedelemarányos törlesztési teher társulna, vagy akik a kamatstop bevezetése óta nyugdíjasok lettek.
2025 végén még 218 ezer, összesen 842 milliárd forint értékű szerződést érintett az intézkedés, erről korábban részletesen írtunk.