Mol: remek lett a negyedéves riport, de ennél fontosabb az, ami Washingtonban és Belgrádban történik éppen

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A Mol-csoport- jó szokásához híven – a szokásos negyedéves riportját november 6-án is éjfél után pár perccel már közzétette. A harmadik negyedéves gyorsjelentés – részben a Hormuzi-szorosban kialakult válság miatt magas finomítói árrés miatt – nagyon erős lett, ám, a társaság részvényeseit biztosan jobban érdekli, hogy a régóta várt szerbiai NIS olajcég tranzakciójának ügyében végre érkezett egy igazán erős amerikai engedély, illetve úgy tűnik, hogy a szerbiai politikai változás sem akadályozza meg a folyamatokat.

Kezdjük a főszámokkal! A Mol-csoport legfontosabb mutatója, vagyis a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti EBITDA-eredménye a harmadik negyedévben 554,9 milliárd forint (1760 millió dollár) lett, az előző év azonos időszakában elért 330,3 milliárd forint (974 millió dollár) után.

Az MTI összefoglalója elsőként ezt emelte ki, de akit részletesebben is érdekelnek a cég aktualitásai, a leghasznosabb a Mol prezentációját átnézni.

Washington: végre igazi engedély

Ám ennél is izgalmasabbak azok a hírek, amelyek a harmadik negyedév után érkeztek. A Mol erről szóló közleménye ugyan nagyon „hivatalos” nyelvezeten született, de megpróbáljuk lefordítani. A bejelentés így szól:

„Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala (”OFAC„) engedélyt adott a Molnak és a Mol Serbia Investment Kft.-nek a NIS a.d. Novi Sad tulajdonrészének esetleges megszerzésével kapcsolatban. Az engedély lehetővé teszi bizonyos tranzakciók végrehajtását a Mol Serbia Investment Kft. számára történő orosz kibocsátású értékpapírok átruházásával, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységekkel kapcsolatban, beleértve bizonyos orosz kormányzati engedélyek megszerzését is. Az engedély 2027. február 28-ig érvényes.”

Na és akkor a „fordítás”, vagyis mi ennek a tartalma? Ez a rész konkrétan azt jelenti, hogy abban a csiki-csukiban, amikor a Mol rohangál Washington és Moszkva között, hogy „ha ő benne van, ugye ti is benne vagytok, hogy megvegyük a NIS-t?” most a Mol végre tényleg kapott egy erős amerikai felhatalmazást, vagyis a Mol már nem csak tárgyalhat a Gazpromnyety céggel, de akár valóban meg is állapodhat.

Közben Belgrádban

Igen ám, de közben Szerbiában választás volt, ez vajon nem kavar be? Van olyan, hogy egy radikális váltás után bármire azt mondja az új erő, hogy az előző jól csinálta? Nos, talán ilyen nincs, de még az a lokális optimum, ha csak annyit mond, hogy ezt megvizsgáljuk. Kicsit olyan a helyzet, mint a Tisza Párt érkezése után a Paks 2-vel, az új erő mindent átnézne, mindent megvizsgálna.

Az Egyetemisták Listája konkrétan sajtótájékoztatót is tartott, amelynek középpontjában ugyan a bankszektor (Alta banka) állt, de az energiaágazat is intenzíven szóba került.

Dejan Radivojević, a győztes koalíció parlamenti képviselőjelöltje – aki egyben a Belgrádi Egyetem Bányászati és Geológiai Karának professzora – az üzemanyagokat terhelő jövedéki adókról, a Szerbia és Oroszország közötti gázmegállapodásról, valamint a NIS helyzetéről is beszélt.

A professzor kijelentette, hogy a NIS és a Mol közötti megállapodást teljeskörűen tisztázni kell, különös tekintettel a tranzakciós feltételekre, a tulajdonosi szerkezetre, Szerbia részvényesi jogaira, valamint arra, hogy a jövőbeli tulajdonos milyen kötelezettségeket vállal a pancsevói finomítóval, a Petrohemija céggel és a munkavállalókkal szemben.

A Molnak ebben tehát az lehet a pozitív, hogy a professzor nem ostorozta a szerződést, nem beszélt államosításról, vagy hasonlókról, csak a részletek megismeréséről, és ha az új szerbiai erők és a magyar kormányzat között immár jobb a viszony, talán a politika is segíthet abban, hogy a Mol érkezése támogatott legyen.

A riport részletei

Visszatérve az eredményekre, a csoport 252,3 milliárd forint (802 millió dollár) adózott eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, tavaly a harmadik negyedévi eredmény még csak 94,8 milliárd forint (279 millió dollár) volt.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki eredményesnek értékelte a negyedévet. A 10 országban jelenlévő kutatás-termelés (upstream) üzletág ki tudta használni a kedvező árkörnyezet hatásait, másrészt a finomítóik profitáltak abból, hogy a nemzetközi geopolitikai események hatására magasra emelkedtek a termékárak – fejtette ki. Az elnök-vezérigazgató szerint a jó teljesítményt beárnyékolta, hogy szinte valamennyi piacukon valamilyen hatósági árszabályozást vezettek be a kormányok. Ellátási problémákat ugyanakkor ezek az intézkedések nem okoztak – tette hozzá. Hozzátehetjük, a cégnek az sem kedvezett, hogy érdemben megsarcolták őket az egyes államok.

Hernádi Zsolt kiemelte: az elmúlt évtizedben az adóterhek gyorsabb ütemben nőttek, mint a nyereség. 2016-ban 20 százalékot tett ki árbevételarányosan az adó, míg 2026-ban 35 százalékot, igaz közben 2022-ben 56 százalékon tetőzött, annál már jobb a helyzet.

A társaság közleménye szerint kutatás-termelés üzletág eredménye javult az előző negyedévhez képest, ennek hátterében elsősorban a földgázárak emelkedése állt, amit viszont részben ellensúlyozott a negyedéves átlagos kőolajárak csökkenése.

A napi termelés valamivel meghaladta a 94 ezer hordó kőolaj egyenértéket (boepd), amihez hozzájárult az iraki Kurdisztán régióban található Shaikan és Pearl mezők, valamint a kazahsztáni Fedorovskoye mező termelésének növekedése. Közép-Kelet-Európában ugyanakkor csökkent a kitermelés a horvátországi és magyarországi tervezett karbantartások miatt. Az azerbajdzsáni ACG mező esetében a magasabb olajárak miatt csökkent a Molra jutó kitermelési hányad.

A harmadik negyedéves eredményt egy egyszeri biztosítási kártérítés is javította, ez vélhetően a Dunai Finomító tűzesete miatt járt, az AV3 üzem a teljes harmadik negyedévben állt, ami azért különösen szomorú, mert ebben a periódusban nagyon magas lett volna az elérhető marzs, jó hír viszont, hogy a helyreállítási munkálatok szeptemberben befejeződtek, az üzem október végén újraindult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!