Megvan, milyen páncélszekrényeket találtak Seszták Miklós biztonsági ajtóval zárt, hangszigetelt szobájában
Két nagy méretű Wertheim DWS 1901 10 RE típusú, darabonként 1660 kg önsúlyú, „tipikusan nem otthoni használatra készült páncélszekrényt” találtak az NVVH nyomozói Seszták Miklós kisvárdai házában az októberi házkutatás során – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal az MTI-nek küldött tájékoztatásában.
A közlemény szerint a páncélszekrényeket egy „biztonsági ajtóval zárt, hangszigetelt szobában” találták az NVVH nyomozói, és a páncélszekrényekről még azt is írták, hogy ezt a típust „jellemzően zálogházak, illetve egyéb pénzügyi szolgáltatók alkalmazzák”.
Azzal indokolta az NVVH a hétfői tájékoztatást, hogy „az elmúlt napokban a dr. Seszták Miklós letartóztatásáról szóló bírósági tájékoztatást követően találgatások jelentek meg a nyilvánosságban arról, hogy mit találhattak az NVVH nyomozói a letartóztatott országgyűlési képviselő kisvárdai házában az október közepén tartott házkutatás során”.
A Wertheim DWS 1901 típusú páncélszekrény űrtartalma egy méretes hűtőének felel meg (548 liter), magassága 188,3 centi, szélessége 81 centi, mélysége pedig 72,5 centi.
Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt fejlesztési miniszter letartóztatását nemrég január végéig meghosszabbították, a bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás veszélyeztetésének különös indokaira figyelemmel rendelte el a letartóztatás meghosszabbítását. Akkor derült ki, hogy a nyomozó hatóság kutatást tartott Seszták lakóhelyén, de csak egy üres páncélszekrényt találtak. Azt közölték, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 9 milliárd forint készpénzt tartott a széfben, így annak elrejtéséről a kihallgatását megelőzően gondoskodhatott.
A KDNP-s képviselőt szeptember végén tartóztatták le. Azzal gyanúsítják, hogy 2014 és 2018 közötti minisztersége alatt több százmilliós és többmilliárdos kenőpénzeket fogadott el építési vállalkozóktól. Az ügyészség szerint Seszták és Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő akkori vezérigazgatója 11 milliárd forintnyi jogtalan előnyre tett szert, de Sesztákra más terhelő vallomások is vannak. A KDNP-s politikus ártatlannak tartja magát, ügyvédje szerint készen áll bármelyik hatóság előtt megjelenni, nyilatkozatot tenni, és megvédeni az igazát.
Seszták ügyvédje, Papp Gábor nemrég azzal állt elő, hogy védencét túl korán, még azelőtt vették őrizetbe, hogy a politikus mentelmi jogát felfüggesztő határozat megjelent volna a Magyar Közlönyben. Az NVVH szerint azonban a bíróság törvényesnek ítélte az őrizetbe vételi eljárásukat.