Volt pár őrült nap a hazai ingatlanpiacon, de immár minden lecsendesült

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az Otthon Start Program utolsó hetében, október 26. és 30. között elképesztően felpörgött a hazai ingatlanpiac. Az Ingatlan.com tapasztalatai szerint 250 ezerrel, azaz 38 százalékkal több telefonos érdeklődés érkezett a portálon meghirdetett eladó lakásokra és házakra, mint szeptember átlagos napjain – jelezte Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az olvasóban ilyenkor két jogos kérdés merülhet fel: hogyan lehet ezt egyáltalán mérni, illetve miért pont ezekre a napokra zúdult rá az eszelős kereslet?

Balogh László elmondta a Telexnek, hogy a potenciális vevők által elindított telefonhívásokat valójában két eszközzel is tudják mérni, a mobilapplikációból indított telefonhívásokat látják közvetlenül, a nem applikációból indított hívások előtt pedig az oldalon a telefonszám-felfedésből lehet becsülni a hívásszámot, nyilván lehet olyan, hogy utána valaki elballag a telefonhoz, és sokszor érdeklődik, vagy olyan is, aki megnézi a számot, de aztán nem telefonál, vagyis az adat nem 100 százalékos, de nagyon pontosan becsülhető.

De miért csak ekkor?

Na, de miért ugrott meg ennyire a kereslet? Nyilván lehetett arra számítani, hogy előbb vagy utóbb Magyar Péter kormánya módosítja az Otthon Start Program (OSP) szabályait, mégis elég sokan eszméltek az utolsó pillanatban.

Az utolsó hét nagy forgalma még a szakembernek is részben meglepetés volt, részben azonban nem, hiszen mint Balogh László fogalmazott, az mindenesetre jól látszott, hogy a kormány miért nem az év végéig hagyta nyitva az OSP-t.

Lássuk a menetrendet!

  • Október 19-én a kormány bejelentette a Wekerle Plusz indulását 2027-től.
  • Majd jött a hosszú hétvége, az október 23-át is tartalmazó pár nap, ekkor nem sok minden történt.
  • Október 27-én jött az újabb bejelentés, Kármán András pénzügyminiszter akkor még az aznapi adásvételekkel lezárta volna a programot.
  • Emiatt vélhetően lett volna némi felhördülés, ha egy állampolgár már heteket, hónapokat keresett, de az ügyvédje éppen elutazott az őszi szünetben, nem lehet egy-két órán belül reagálni, így a kormány megkegyelmezett, és gyorsan kitolta a zárást október 31-ig.
  • A szabály úgy szólt, hogy a bankok november 15-ig tudják befogadni azokat az OSP lakáshitel-igényléseket, amelyeket egy legkésőbb október 31-ig megkötött szerződéshez vennének fel az igénylők.

Kilőtt a kereslet

Az utolsó októberi héten végül a szeptemberi munkanapok átlagához viszonyítva 22 százalékkal volt élénkebb a piaci kereslet, és ugyanekkora volt a növekmény október első két hetéhez viszonyítva is. A bejelentések nélkül várható szinthez képest Budapesten az Otthon Start Programnak megfelelő lakások iránt 55 százalékkal, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 46 százalékkal nőtt az érdeklődés. A községekben ugyanez 10 százalék volt.

A csúcspontot október 28. jelentette, amikor az országos hívásszám 41 százalékkal haladta meg az Otthon Start Program megszűnésének bejelentése nélkül várható szintet. (Hozzátehetjük, október 31-én már nem túl reális elindítani egy egyetlen nap alatt lezongorázható folyamatot.)

A nagy kereslet természetesen előrehozott érdeklődést is jelentett, vagyis elszívta a telefonhívásokat a későbbi napoktól, október 31-én már egy átlagos szombatnál is valamivel kevesebben telefonáltak.

A következő napokra, hetekre így leginkább Vörösmarty Mihály Előszó című versének egyik híres sora lesz jellemző:

„Most tél van és csend és hó és halál.”

Majd jön a Wekerle Plusz

Az ingatlan.com tájékoztatása szerint októberben 31,1 ezer eladó lakás- és ház új hirdetése jelent meg a kínálatban, ami 13,5 százalékos csökkenést jelent éves szinten. Az elérhető teljes kínálat ugyanakkor bővült: október végén a vevők 150,4 ezer eladó lakóingatlan-hirdetés közül válogathattak, ami havi összevetésben 1,4, éves szinten 10,5 százalékos növekedésnek felel meg.

November 1-től már az Otthon Start programot felváltó Wekerle Plusz feltételeinek megfelelő hirdetésekre lehet keresni. A következő időszakban a kínálat további növekedése várható, és folytatódhat a kereslet konszolidációja, így a lakáspiac nyugodt tempóban fordulhat rá 2027-re.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!