Súlyos pénzügyi válság jelei a jakuzzikirály cégénél: nem fizette ki esedékes kötvénytartozását
A Wellis Zrt. elmaradt tőketörlesztése miatt szerdától felfüggesztetik a társaság által kibocsátott, Wellis 2031 nevet viselő, 9,9 milliárd forint értékű kötvény kereskedését, derült ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján megjelent közleményből. A Wellis a teljesítés elmaradásáról október 5-én értesítette a tőkepiaci szereplőket.
„Tekintettel arra, hogy a Kötvényben vállalt esedékes tőketörlesztés elmaradása miatt a Kötvény értéke nem állapítható meg, alapos kétség merül fel arra vonatkozóan, hogy az Értékpapír vonatkozásában a rendezett, áttekinthető és tisztességes kereskedés biztosítható ezért a Kötvény nem felel meg a tisztességes kereskedés követelményeinek, amiért a rendelkező részben foglalt kereskedés felfüggesztése indokolt” – olvasható a szerdán megjelent közleményben.
Az elsősorban jakuzzikat gyártó céget még 2003-ban alapította Czafik Zsolt, akiről nyár végén írtuk meg, hogy 3 milliárdért árulja budai luxusvilláját. A Wellis forgalma a Covid-időszak alatt kilőtt, 2020-ra piacvezetővé vált Európában a jakuzzik gyártásában. 2021-ben Ózdon gyárat nyitottak, amihez egyedi kormánydöntés révén 3 milliárd forint állami támogatást is kaptak. 2022-től viszont kisebb megszakítással lejtmenetbe került a cég, a megtorpanás mögött főként a nehéz gazdasági környezet, azon belül is az orosz–ukrán háború hatásai, illetve az elszálló energiaárak állhattak. 2022-ben hiába nőtt több mint 10 milliárd forinttal az árbevételük, adózott eredményük közel a negyedére csökkent. 2024-ben sikerült ismét növekvő pályára állítani a céget, de 2025-ben bezuhant a cég, 28,8 milliárd forintos forgalom mellett 2,5 milliárd forint veszteséget termelt.
Ahogy megírtuk, a legutóbbi kiegészítő mellékletből az derült ki, hogy a vállalat arra számít, „a piaci folyamatok kedvező irányba mozdulnak, és az ipari szegmens visszatér a Covid előtti nyugalmi állapotához, azaz az értékesítés gerincét a tavasz közepétől ősz közepéig tartó időszak jelenti”. A jakuzzikirály cégének virágzásáról és hanyatlásáról korábban itt írtunk részletesen.