A kormány egy-egy milliárd forintot ad tíz térségnek vidékfejlesztésre, bárki jelentkezhet a fejlesztési testületbe
Indul a Szent István Vidékfejlesztési Program, szerdától lehet pályázni a program helyi fejlesztési testületeibe – írja közleményében a Miniszterelnökség.
A programban a térségeknek egy hosszú távú, részvételi alapú fejlesztési modellt hozna létre a kormány, amiben a döntéseket a fejlesztési testületek készítenék elő. A feladatuk a térség fejlesztési stratégiájának kidolgozása, a projektjavaslatok összegyűjtése, és a projektlista kialakítása lesz. A program első, kísérleti szakaszában tíz eltérő adottságú vidéki mikrotérségben fog elindulni, amiknek egyesével egymilliárd forintos fejlesztési keretet nyújtanak.
Tíz-tíz tagot nyílt pályázaton választanak ki a térségekben felállítandó fejlesztési testületekbe, ahová szerdától pályázhatnak az érdeklődők. A kiválasztásnál figyelembe veszik a pályázó helyi beágyazottságát, a térségi ismereteit, a korábbi fejlesztési és projektmegvalósítási tapasztalatait, a benyújtott fejlesztési elképzeléseinek minőségét, és azt is, van-e a releváns szakterületi és részvételi tapasztalata.
A testületek október végére fognak felállni a tíz térségben, ahol a 10 nyertes pályázó mellé térségenként négy szakértőt és egy térségi koordinátort is felkér a kormány. A testületekben emellett az érintett önkormányzatok képviselői és a helyi országgyűlési képviselő is részt vehet megfigyelőként.
A testületek novembertől elkezdik kialakítani a térség fejlesztési stratégiáját, és meghatározzák a térség legfontosabb problémáit, erőforrásait, és 4-6 fejlesztési prioritását, miközben elkezdik összegyűjteni a mások által benyújtott konkrét fejlesztési projektötleteket. A kormány tervei szerint a testületek 2027 januárjára összegyűjtenék a lehetséges projektek listáját, amit egy minisztériumi ellenőrzés után szavazásra bocsátanak a lakosság körében. A szavazáson prioritás szerint sorba rendezik a projekteket, az így kialakuló sorrend határozza majd meg, melyik beruházások valósulhatnak meg.
A kormány célja, hogy a kísérleti szakasz után 2027. augusztus 20-ával megkezdődhessen a program országos bevezetése, ami a kormány szerint körülbelül 2174 települést és 1,8 millió embert érinthet. A programról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.