2026 nyara megváltoztatta, mit gondolunk a paksi erőműről, és még csak nem is ez a legnagyobb gond Paks II.-vel

A paksi nukleáris projektek, vagyis a működő és életciklus-hosszabbítás elé néző Paks I. és az építés alatt álló Paks II. megítélését alapvetően változtatta meg a nyári energiakrízis. A közvéleményt legjobban érdeklő kérdés természetesen továbbra is az, hogy mindez befolyásolta-e a fő kérdést, vagyis hogy ezek után megépülhet-e Paks II. A folyamatra rálátó forrásaink szerint jelen morális, műszaki, szankciós, illetve engedélyezési helyzetben így, a jelenleg szerződésben rögzített feltételekkel,

érdemi módosítás nélkül biztosan nem.

Ugyanakkor a szakmai közeg szerint hiba lenne első felindulásból vagy egy-egy súlyosabb probléma láttán kidobni a projektet, hiszen ha más szereplők (leginkább nyugati cégek) is partnerek lennének az alkatrészgyártás kiváltásában, az uniós lobbiban, az engedélyeztetésben, akkor még lehetne belőle valami. De az is biztos, hogy az augusztusi események pró és kontra is átírták a projekt helyzetét.

A nyári válság magas szintre emelte mind a társadalomban, mind a kormányzatban az ellátásbiztonsági, illetve az áramrendszer stabilitásával kapcsolatos kérdéseket. A mögöttünk álló heteknek fontos tanulságai vannak a hazai atomenergia jövője és politikai szempontjából is. Cikkünkben ezeket részletesen is kifejtjük, de először dióhéjban a lényeg:

• Kiderült, hogy a lakosság fogyasztását, mentalitását nagyon is lehet befolyásolni, ami rendkívül pozitív tapasztalat volt.
• Magyar Péter miniszterelnök és Kapitány István szakminiszter gyorsan felvették a tempót, az élére álltak a válságkezelésnek, alapjaik is lehettek, értelmesen kommunikáltak az ügyekről.
• Ugyanakkor ennek a kommunikációnak hála, egyes már megvalósított vagy elhatározott személyi kérdések más megvilágításba kerültek – például mert olyan szakemberek jutottak (vagy jutottak volna) pozícióba, akiket felelősség terhelhet a miniszterelnök által sokat ostorozott, elmaradt szivattyúberuházás miatt.
• Mind Paks I., mind Paks II. esetében, de olykor a kettő közös összefüggésében is műszaki, jogi és pénzügyi átvilágítások zajlanak, ahol kulcsterület a hűtés, de a fő kérdés természetesen a magyar nukleáris ipar jövője. Hiszen, ha egyszer komolyan felveti egy felelős döntéshozó, hogy Paks II.-nek vége, akkor az alighanem azt jelenti, hogy tényleg nem valósul meg, de onnantól már semmi nagy projekt nem valósulhat meg a magyar nukleáris iparban (a kisebb SMR-ek kivételt jelenthetnek).

Paks II. alacsonyabb vízállással is működne

A Paksot ismerő szakemberek megfogalmazása szerint a nyári krízis valójában nem energia- és nem is ellátási válság volt (hála az importnak és az önkéntes fogyasztás-visszafogásnak, Magyarországon volt áram), inkább klíma-, illetve szolgáltatási krízis. Utóbbi azt jelenti, hogy egy nagyon fontos alaperőmű nem szolgáltatott megfelelően. Ebben a helyzetben nem voltunk egyedül, a térségben több helyen (így Bulgáriában és Romániában is) olyan helyzet alakult ki, ahol más megközelítésű, illetve kiegyensúlyozottabb mixszel bíró energiarendszerek is kénytelenek voltak a Dunára optimalizált, a hűtéshez folyóvizet használó nukleáris létesítmények működését korlátozni.

Az elmúlt években, majd az idei nyáron extrém mértékben fontossá vált a hűtés kérdése. A nukleáris szakemberek szerint minden atomerőmű kulcskérdése a hűtés, ezt mindig meg kell tudni oldani, akkor is, ha egyáltalán nincs Duna, akkor is, ha már le van állítva az atomerőmű, tehát ezen a téren többszörös biztonságra van szükség.

Az 1970-es években, amikor Paks I. készült (az alapkövet 1975-ben tették le), a Duna vízszintje és vízhőmérséklete még nem volt akut kérdés, amikor Paks II. tervei készültek, még szintén nem igazán, noha az első betonöntésnél, vagyis 2026-ban már igen.

Paks I. és a Paks II. (feltéve, ha az utóbbi elkészül) egy ideig párhuzamos üzemek lesznek, ez egyszerre nehezíti is technológiailag a feladatot, de a közös hidegvíz-csatorna és a párhuzamos (azaz külön) kivezető melegvíz-csatorna valójában javítja az egész rendszer hűtési helyzetét. Emellett az is igaz, hogy ha Paks II. megvalósul, akkor Paks I. sokkal óvatosabb lesz a Duna vízállása és hőmérséklete tekintetében, sokkal nagyobb tartalékai vannak. Bár a mostani dunai válság Paks II.-t is rosszabb társadalmi megítélésűvé tette, valójában az igazság az,

ha Paks II. már működne a 2 méterrel alacsonyabbra tervezett szívócsonkjaival, illetve a szélesebb és mélyebb közös hidegvíz-csatornával, az Paks I. vízellátását is segítette volna – hallottuk szakmai forrásoktól.

Azzal természetesen mindenki egyetért, hogy a klímaváltozás nagyban befolyásolja a projekteket, és bár nem lehet tudni, hogy a következő évek időjárásában milyen arányban lesz probléma az aszály és az áradás, ezekre fel kell készülni, noha természetesen mindenre nem lehet. A Telexnek egy évtizede Paks környékén dolgozó szakember most arról panaszkodott, hogy a rendkívüli helyzetek felerősítik azokat a radikálisabb hangokat zöld oldalon, amik minden formájában ellenzik az atomerőművet.

„Ha kiszárad a Duna, akkor a jelenlegi formájában Paks nem működtethető, de akkor már ez lenne a legkisebb problémánk”

– jellemezte a helyzetet ez a forrásunk.

Kockázatok, lehetőségek

A szakemberek szerint alapvetően a projektek megítélése változott meg a nyári helyzettel. Míg korábban leginkább pénzügyi, finanszírozási kérdésként volt szó a bővítésről, illetve olyanokat kellett mérlegelni, hogy Paksnak épüljön-e alternatív hűtési megoldása (például hűtőtornyok), vagy drága újraindítási mechanizmusa (olyan gőzkazánok, amelyek segíthetik a „bebikázást”), ma már az ellátásbiztonsági kérdések kerültek előtérbe. Ennek hozadékaként annak ellenére, hogy Paks II. esetében az eredeti tervek szerint is sokkal válságállóbb a hűtés, ugyanez a téma vált hangsúlyossá.

Ahogy az egyik beszélgetőpartnerünk mondta,

„a normál életben nem lenne logikus, hogy egy dízellel hajtott autó húzzon maga után egy utánfutót egy 200 literes dízelhordóval, hátha nem lesz útközben működő benzinkút. Az atomenergiában viszont olykor ilyen ötleteket is el kell fogadni.”

Akad, aki arra figyelmeztet, hogy bár természetesen mindenki tudja, hogy Bős–Nagymaros elutasítása a rendszerváltás nagy tette volt, amiben láttuk a civil kurázsit, a környezetvédelem felértékelődését, de azért abba is gondoljunk bele, hogy azáltal, hogy végül sehol nem építettünk duzzasztót, valójában ma már mi vagyunk az egyetlen ország, amelyik nem fogja meg egyáltalán a Dunát. Pedig a vízduzzasztás teljes elutasítása nem biztos, hogy kedvező, a vízgazdálkodásnak és az energiaügynek kéz a kézben kellene járnia. A logika lehetett volna fordított, vagyis hogy ahol jobbak a duzzasztási lehetőségek, oda telepítünk atomerőművet. Ma viszont reálisan már csak arra van lehetőség, hogy az atomerőmű mellett gondolkodjunk el a vízduzzasztáson.

A nyári paksi probléma pozitív következményei között azt hallottuk többször említeni, hogy az import végig tudta segíteni a magyar ellátást, és ehhez

nagyon sokat tettek hozzá a hazai iparvállalatok és a lakosság is.

Öröm volt az ürömben továbbá, hogy végül nem kellett teljesen leállítani Paksot. A rezsicsökkentés kritikusai szerint az, hogy még egy egyszerű kérésre is működik a keresletoldali szabályozás, vagyis az, hogy a fogyasztók energiafelhasználását lehet alakítani a hálózat terhelésének mérséklése érdekében, jól megmutatta, hogy milyen lehetőségek lennének abban, ha a fogyasztói árat is bekapcsolnánk a rendszerbe.

Az emberek nagyon tudatosak, ha a saját pénzükről van szó, ha a csúcsidőszakban drágább lenne az áram, az üres órákban pedig olcsóbb, akkor rengetegen átszokhatnának a jól időzített energiafelhasználásra (mosásra, mosogatásra, autótöltésre). Mindez mindenképp egy egyelőre kevéssé kihasznált potenciált jelent a magyar áramfelhasználás optimalizálásában, ami arra is kihat, hogyan gondolkodjunk az áramrendszerünk jövőjéről.

Hogy állunk, és mennyi pénz ment el eddig Paks II.-re?

Magyarország messze legkomplexebb beruházásában, vagyis a Paks II. projektben régóta keverednek a lóhalálában összedobott és a nagyon lassan csordogáló, akár évekkel megcsúszó elemek. Emlékezhetünk még a rajtra, amikor is többéves gondolkodás után, a 2014-es parlamenti választás előtt Orbán Viktor Oroszországban járt, majd azzal jött haza, hogy lesz egy Roszatom által épített új atomerőművünk. A minta a leningrádi atomerőmű II. volt,

a szerződést pedig elég gyors jogi munkával véglegesítették; mint azt többektől hallottuk, „olyan is lett”.

Egy erőmű építésének a fő szerződése az EPC (Engineering, Procurement, and Construction), vagyis a tervezési munkát, a beszerzéseket és a megvalósítást szabályozó szerződés. Ez Paks II. tekintetében egyszerre másolat (az említett orosz szerződés utánzata) és specifikus, hiszen 3000 műszaki mérföldkövet definiál, ehhez 110 pénzügyi teljesítés társul. De még egy ilyen részletes dokumentum is lehet elemeiben pontatlan, vitatható.

Az eredetileg 12 milliárd eurós szerződés alapkonstrukciója szerint a projektet 20 százalékban a magyar költségvetés közvetlenül, 80 százalékban orosz hitel fedezi. A nagy finanszírozási szerződés, a paksi FIGA (orosz rövidítéssel: ФИГА), vagyis a Paks II. atomerőmű megépítésére kötött orosz–magyar kormányközi pénzügyi megállapodás többször módosult, jelenleg a 2025. XXXI. számú törvény van érvényben.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyi orosz pénzt használunk fel, állandóan változó számok keringenek. A Telex úgy tudja, hogy nemsokára eléri az 1,1-1,2 milliárd eurót az összesített költés, aminek a konstrukció értelmében 80 százaléka orosz hitel, de amikor a fix, 3,95 százalékos kamatnál kedvezőbb nemzetközi finanszírozást tud felvenni Magyarország, akkor előtörleszt. Jelenleg nagyjából 450-500 millió euró orosz hitel után fizetünk kamatot, és mint hallottuk, az oroszok előrébb tartanak, vagyis több munkát végeztek el, mint ami már ki van fizetve. A fizetés ugyanis elég bonyolult, az elért műszaki paraméterek után teljesítésigazolás, engedélyezések, majd pénzügyi rendezés jön, de mindennek lassú a jóváhagyása.

A munka során, akár orosz hitelből, akár magyar költségvetési forrásból érkezik a pénz, mindenkit a Roszatom-csoport, vagyis a fővállalkozó fizet ki.

Ahol most tartunk, az elsősorban a két gödör, vagyis a komoly résfalazási és talajszilárdítási munkák után elkészített alap, amire az úgynevezett nukleáris sziget (az atomerőművek 5 kulcsépülete) kerül.

A talajszilárdításkor a folyékony bentonitos-cementes anyag beöntésével azt érik el a kivitelezők, hogy a homokos tájon az alap alatti talaj is betonszilárdságú legyen, ne omoljon be, ne dőljön be a fal. A munka több mint 90 százalékban már kész van a 6-os blokkra is, szeptember végére készülhet el teljesen ez a munkafázis. Az 5-ös blokk esetében már tavasz óta a több méter vastag vasbeton lemez építése és a vízszigetelés készítése folyik.

Ezekben a percekben is vizsgálatok zajlanak

Ezek tehát azok a fizikai munkálatok, amelyek a kelleténél lassabban haladtak az elmúlt években, de azért nem álltak le. Az 500 fős Paks II. Zrt. projektcég, valamint az orosz fővállalkozó folyamatosan együttműködnek. Vagyis bár azt mindenki tudja, hogy magasabb szinten most inkább kivárás van, illetve az egész projekt sorsa bizonytalan az átvilágítások miatt, az operatív munka zajlik.

Paks II. ügyében az első külső vizsgálatot a KPMG tanácsadó cég végezte el. Azt is hallottuk, hogy a vizsgálatok során óhatatlanul összekapcsolódik Paks I. és Paks II. ügye, miközben máris nem egyértelmű, hogy melyiket kellene a másikhoz igazítani. Mivel Paks I. már működik, övé a primátus, de Paks II.-nek előbb volt létesítési engedélye, mint Paks I.-nek életciklus-bővítési engedélye további üzemidő-hosszabbításra. Innen nézve tehát akár fordulhat is a logika.

Mint hallottuk, a működő atomerőmű vizsgálatára több munkacsoport felállt, és ezek éppen a már említett elemeket nézik át: hogyan indítható újra biztonságosan az atomerőmű egy leállás után, mit lehet tenni a szivattyúval, a bemenő-kimenő hőmérséklettel. Illetve ott vannak az egyéb veszélyek (mint például egy földrengés), és a fokozódó kockázatok, ilyen az orosz faktor, egy esetleges a drón- vagy kibertámadás, ezekre is kell hogy legyenek aktualizált forgatókönyvek.

Említettük már, hogy Magyar Péter miniszterelnök erősen kritizálta egy 2018-ban vizsgált szivattyúberuházás elmaradását, de Paksnál az is mindig kérdés, hogy a nukleáris kockázatok mindig elég érvet adnak-e egy-egy nagyobb vásárlásra. Ahogy egy szakember fogalmazott,

„mi a vécépapírt is tízszer drágábban vesszük, ha van valamilyen nukleáris kockázat, ami érvként felhozható”.

Ám azért a másik oldalon egy vezető számára veszély lehet, ha olyan beszerzésre, beruházásra bólint rá, ami nagyon drága, de aztán úgy alakul, hogy (legalábbis egy darabig) nem lehet kihasználni. Ilyenkor a hűtlen kezelés vádja is felmerülhet, így nem mindig könnyű a mérlegelés.

A most zajló vizsgálatok ilyen ügyekre is kiterjednek, de a projekten dolgozók szerint „azt nem szabad feltételezni, hogy itt valami maffia osztogatná a pénzt egymásnak”, a fokozott biztonsági kihívások olykor túlbiztosítást igényelnek. Vagyis a kicsi eséllyel bekövetkező, de potenciálisan nagy kárt okozó eseményekre is fel kell készülni, és mindenkinek az a legjobb, ha aztán a beruházás valóban feleslegesnek bizonyul.

A paksiak és a gyüttmentek

Paks II.-höz Ságodi Attila személyében július végén új vezérigazgató érkezett. Mint hallottuk, ő külön is vizsgálódna, de ehhez csapatot is kell építenie. A Paks II. Zrt. szervezetében sokan dolgoznak a műszaki, az engedélyezési, a jogi, a HR és a kommunikációs területen, de az új vezető igyekezne behozni új szakembereket is pénzügyi, stratégiai, szabályozási, jogi és műszaki területekre, hogy megerősítse a csapatot és új szemléletet honosítson meg. Többször is visszatérő történeteket hallottunk arról, hogy a régi paksiak és a fővárosból érkező külsősök között alapvetően működik a kooperáció, de van némi ellentét is.

Paks I. és II. az Orbán-rendszerben szét volt választva, de a piramis tetején, vagyis a kormányfő szintjén összeértek a döntések. Most már eggyel lejjebb, a Kapitány István vezette Gazdasági és Energiaügyi Minisztériumnál (GEM) van a közös irányítás, de Paks I. esetében még közbe van iktatva az MVM mint közvetlen tulajdonos.

A GEM, az MVM, illetve a paksi cégek jól együtt tudtak eddig dolgozni, de háttérbeszélgetéseink során azért hallottunk arról, hogy mindig vannak konfliktusok a királyság és a kiskirályság között. Paksot döntően generációk óta Pakson élő szakemberek vezetik, ha valaki a fővárosból érkezik, az könnyen megkapja a gyüttmenteknek kijáró bizalmatlanságot. Ezért is nehéz lenne például külföldi szakembert behozni a vezetésbe, aki még magyarul sem beszél, miközben azt többen is mondták nekünk, hogy jót tenne az átvilágításoknak, ha olyan, a hazai viszonyoktól független szakemberek is részt vennének benne, akik mostanában láttak atomerőmű-építést.

A pestiek szerint ez erősen belterjes közeg, ahol minden változás valami régi érdeket sért, és a belső mag nagyon ügyesen keresztülviszi az akaratát, mert az érkező úgyis csak részleteket ismer, könnyű dezinformálni. Eközben a paksiak szerint mindez inkább csak legenda.

Egyvalami azonban biztos: a nukleáris biztonság területén nem írhatja felül semmi a műszaki szempontokat. Mint hallottuk, egy atomerőműben a legrosszabb egy megfélemlített reaktoroperátor. Ugyanis ha egy ilyen munkatárs a legkisebb zavart észleli, azonnal jeleznie kell a főnökének, és ha az nem veszi komolyan, menni kell feljebb, a vezérigazgatóhoz, a miniszterelnökhöz, bárhová. Éppen ezért a szakemberek azt szeretik, ha egy működő atomerőműnek – a jelenlegi vezérigazgatóval, a 2023-ban kinevezett Horváth Péter Jánossal ellentétben – nukleáris szakember vezérigazgatója van, aki maga is végigjárta a ranglétrát, dolgozott a vezérlőben, ha kell, a legalsó szintre lemegy érdeklődni.

Hogyan tovább?

A most zajló vizsgálatok nemcsak régi ügyeket, problémákat tárnak fel, de koncepciókat fogalmaznak meg, leendő tárgyalási stratégiákat támogatnak, még akkor is, ha azt hallottuk, hogy nincs határozott mandátum. Vagyis nem a folytatásra vagy a lezárásra kell készülni, hanem minden részterületen mélyíteni kell a szempontrendszereket.

Paks I. átvilágítása egészen más projekt, mint Paks II.-é. Előbbi egy klasszikus átadás-átvétel lesz, utóbbi sokkal komplexebb, ahol szinte minden mozgásban van. A kormány erről egyelőre nem szeret beszélni, Kapitány Istvánékat nem hallani a leendő atomerőműről nyilatkozni, pedig a társadalom 12 év után szeretne válaszokat kapni olyan alapvető kérdésekre, mint hogy folytatjuk vagy nem folytatjuk, és ha igen, kivel. Vajon reális még egyáltalán, hogy az oroszokkal végig lehet vinni, vagy jönnek az amerikaiak, a franciák?

Azt mindenki érzi, hogy a kérdéskör nagyon összetett. Úgy hallottuk, Magyar Péter miniszterelnöknek nincsenek ebben a témában „megrendelései”, minél több információt szeretne a kormány, és egyelőre nem született semmilyen végleges döntés. Ha a vizsgálatok és tárgyalások eredményeként a lezárás irányába mutatnak majd a vektorok, akkor több szerep hárul a jogászokra. Ha pedig a folytatás mellett teszi le a garast a kormány, akkor a műszaki területen és a projektmenedzsmentben jártas emberek szerepe lesz meghatározó.

Miközben Paks I.-nél még nem történt változás a vezetésben, Paks II. élére már megérkezett Ságodi Attila, aki műszaki hátterű, de nem „ősi paksi” ember. Az ő csapatába már elkezdtek jönni az újak, de az igazolásokat egyrészt nehezíti a Magyar-kormány szigorú bérpolitikája, másrészt az atomenergia területén nagyon nehéz nem bekötött, független embereket találni – a hazai lobbik mellett minden nagy atomnemzet erős a lobbizásban, és biztosan nagyon igyekeznek majd a maguk javára hajlítani a valóságot. Az oroszok ebben különösen képzettek: sok legendát hallani arról, hogy az energiaszerződéseiknél milyen profi nemzetközi jogászok dolgoznak nekik, akik minden eshetőségre készülve ügyesen vetik be készségeiket abban az esetben is, ha megvalósul a projekt, de akkor is, ha végül kenyértörésre kerül sor. És itt bizony a szerződések vesszői is milliárdokba fájnak.

Összességében azért a legtöbb külsős, vagyis Paks II. ügyében nem kormányzati pozícióból beszélő szakember szerint az oroszokkal a hatályos feltételrendszerben, jelenlegi formában nagyon nehéz lenne atomerőművet építeni. Ahogy telik az idő, és nincs vége a háborúnak, a teljesen hadigazdálkodásra átálló ország egyre jobban veszíti el nemzetközi kötődéseit. Ennek gyakorlati jelentősége az erőmű-beruházás szintjén az, hogy a Roszatomnak már nem olyan fontos, hogy legyen erős uniós referenciája, hiszen ők is számolnak azzal, hogy az ukrajnai agresszió után aligha fog bárki az oroszokkal atomerőművet építtetni az EU-ban. De konkrét, beszállítási kérdések is problémássá váltak, volt például egy olyan berendezésgyár, amit Kelet-Ukrajnában szétlőttek, így megsemmisült. A Roszatom gépgyártó divíziójának (AEM-Technology) többségi tulajdonában álló, donyecki területen található Energomaspessztal (EMSS) nehézgépgyártó vállalat felelt volna egyes nagyberendezésekért, de ezt aztán Ukrajnában államosították, mire a Roszatom átszervezte a gyártást Szentpétervárra. Innen már konkrétan a logisztika sem könnyű, például mert potenciálisan Ukrajnán vagy Lengyelországon vezetnének szállítási útvonalak.

Ugyanakkor forrásaink szerint az oroszokkal nem lenne érdemes nagyon összeveszni sem ebben a témában. Ha jogi útra terelődik is majd Paks II. ügye, alapvetően korrekten, jóhiszeműen kell hozzáállni a kérdéshez.

2026 őszén a helyzet úgy áll, hogy mindenki tudja, veszélyben lehet a projekt, de ennek kimondása önmagában nem oldja meg a helyzetet. A felelős tulajdonosi és vezetői hozzáállás az, ha a feltárt problémákra észszerű és végrehajtható megoldások születnek. Az összkép feltárása jelenleg is folyik, és a rengeteg töredékinformáció alapján nehéz kialakítani pontos képet. Egyebek között olyan alapvető kérdések is felmerülnek, hogy mi a helyzet a 2025. szeptemberi bírósági döntés nyomán az állami támogatásra vonatkozó uniós engedéllyel. Ebben is dolgozik és lobbizik Paks – igaz, valójában itt az Unió térfelén pattog a labda, a Bizottságnak kellene új eljárást lefolytatnia, de aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy Brüsszel Orbán Viktor kormányzása idején ezzel nem kapkodott.

Az új kormány három hónap alatt még nem tudta megváltani a világot, most a legtöbben abban bíznak, hogy a Paks II.-t vizsgáló, a jövőben talán részben nemzetközi szakmai stáb majd alkalmas lesz arra, hogy eldöntse, hogy az oroszok tudnak-e, akarnak-e Magyarországon atomerőművet építeni. Eközben még mindenféle lehetséges befejezési időpont is kering, ezek alapján 2033–2035 előtt biztosan nem lesz Magyarországnak új atomerőműve, de jelen pillanatban még ez is nagyon feszített határidőnek tűnik. Különösen, ha figyelembe vesszük a számos nehézséget és megoldandó feladatot.