105 millió forintot keresett tavaly Schadl György felesége a végrehajtói irodájából

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Hiába függesztették fel a vádlottak padján ülő Schadl Györgyöt és feleségét a végrehajtói tevékenység végzése alól, mindkettejüknek százmilliókat termel a megmaradt végrehajtói irodájuk – derül ki a 24.hu cikkéből, ami Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda beszámolójából megállapította, hogy Schadl önállóan is vádlott felesége 2025-ben 105 millió forintot hozott a cége.

A Schadl házaspár mindkét tagját felfüggesztették a végrehajtói tevékenység végzése alól, de megtalálták a módját, hogy továbbra is részesülhessenek a haszonból: végrehajtói irodájukat állandó helyettesítéssel átvette két másik önálló bírósági végrehajtó, Kovássy Szabolcs és Bihari Zsófia Nóra, akik 10 százalékos tulajdonrész fejében vállalták át az irodák üzemeltetését. A profit is így oszlik meg, 90 százaléka marad tehát minden évben Schadléknál. Schadl feleségének irodája, aminek beszámolója csak most, hónapokkal a határidő után került fel, annyit árul el a pénz sorsáról, hogy a cég az adózott eredményt részben eredménytartalékba helyezi, részben osztalékfizetésre fordítja. Schadl György irodája viszont a mai napig sem tett közzé beszámolót, így az ott keletkezett tavalyi haszonról nem tudjuk, mennyi lehetett tavaly, korábban azonban kiderült, hogy a megelőző három évben összesen 249 millió forintot keresett végrehajtói maffia ügyében megvádolt Schadl György az irodákban meglévő tulajdonrészei révén.

A végrehajtói irodákkal való trükközést – amit a Schadl házaspár alkalmaz – lehetővé tevő szabályokat azután sem változtatták meg, hogy a végrehajtói kart felügyelő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) többször hangsúlyozta, hogy a végrehajtói hivatásrend megújításán dolgozik. A Tisza-kormány viszont menet közben elkezdte vizsgálni, hogyan lehetne megszüntetni az SZTFH-t, aminek feladatait a jövőben kormány által irányított szervek vehetik át.

A 24.hu teljes cikkét itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!