Nagyon másmilyenek az új generációs kínai milliárdosok, mint az elődeik

Van valami különös abban, ahogy Kína jelenleg meghódítja a világgazdaságot: a legnagyobb cégeinek alapítóit alig ismeri bárki. Ott van például a DeepSeek mesterségesintelligencia-fejlesztő alapítója, Liang Ven-feng, aki sosem szerepelt élőben a kínai televízióban, nyilvánosan elérhető fotót szinte alig találni róla, miközben az amerikai Forbes globális milliárdoslistája alapján a világ 300 leggazdagabb embere közé tartozik. Sőt, gazdagabb, mint az OpenAI vagy az Anthropic vezetője.

Hasonlóan szerény a Cambricon Technologies nevű csipgyártó alapítója, Csen Tien-si is, aki bár 16 évesen már egyetemre járt, saját magára csak egyszerű, hétköznapi kutatóemberként hivatkozik, miközben vagyona 2024 eleje óta több mint 800 százalékkal nőtt. Szöges ellentéte volt ennek az Alibaba alapítója, Jack Ma, aki a kínai techforradalom úttörője és az ázsiai ország felemelkedésének egyik jelképe volt, egészen addig, amíg kritizálni kezdte a kínai vezetést, majd évekre eltűnt a nyilvánosságból.

Az Economist szerint Kína új milliárdosnemzedéke szembetűnően különbözik elődeitől, nemcsak a szerénységük miatt, hanem azért is, mert az új generáció tagjai közül legtöbben soha nem álltak szóba külföldi sajtóval, miközben cégeik korábban soha nem látott gyorsasággal tarolják le a globális piacot. A legtöbben pedig még a negyvenet sem töltötték be.

Pedig lenne mivel dicsekedniük

A nyolcvanas években induló kínai szupergazdagok úgy szerezték a vagyonuk jelentős részét, hogy kihasítottak kisebb-nagyobb szeletet már meglévő, állami tulajdonú cégekből. A legismertebb talán Csang Zsuj-min, most már a világ egyik legnagyobb háztartásigép-gyártójának számító Haier alapítója, aki az 1980-as években csődközeli állapotban lévő csingtaói hűtőszekrénygyár újraszervezéséből gazdagodott meg.

Az ezredforduló előtt a kínai ingatlanpiac átalakulása újabb milliárdosokat termelt ki, ingatlanfejlesztők kerültek fel akkoriban a milliárdosokat gyűjtő listákra, majd a kétezres évek elején, miután Kína belépett a Kereskedelmi Világszervezetbe, egyre több gyár létesült, ekkor indult például az eleinte még akkumulátorgyárként működő BYD, de az akkoriban kezdő gyártulajdonosoknak jó pár évre volt szükségük ahhoz, hogy globálisan jegyzett milliárdosokká váljanak.

A 2010-es években már az internet adta Kína első technológiai moguljait, a korábban már említett Jack Mát és a WeChat Tencent mögött álló Pony Mát. Néhány évvel később a TikTokot készítő ByteDance és a Shein alapítói is tetemes vagyonra tettek szert, ők ma a negyvenes éveik elején járnak.

Ezzel szemben az új generációs milliárdosok egészen más úton haladnak. A South China Morning Post szerint Kínában idén 470 milliárdost számoltak össze – a világon csak az Egyesült Államokban van több –, és 98 százalékuk elsőgenerációs vállalkozó. Harmincan még a 41. életévüket sem töltötték be, cégeik pedig az elődeiknél jóval korábban – ahol évtizedek voltak jellemzők –, pár év alatt agresszív külföldi terjeszkedésbe kezdenek.

Sokkal hamarabb lépnek külföldre, mint az elődeik

A fiatal milliárdosok között egyetlen ingatlanmágnást se találni, a cégalapítókat gyűjtő Hurun listáján hét videójáték-készítő, négy tea- vagy kávéüzletláncot létrehozó vállalkozó szerepel, de ott van a játékpiacot letaroló Pop Mart, valamint több mesterséges intelligenciát fejlesztő cég alapítója is.

A Chagee teázólánc két évvel az indulás után nyitotta az első külföldi üzletét, ma már kilenc országban működik, az itthon is népszerű Dreame elektronikai márka bevételének 80 százaléka külpiacokról érkezik, a Pop Mart tavaly több mint 2 milliárd dollárt keresett Kínán kívül a Labubu babákkal. Nem beszélve az MI-hullámra felülő vállalkozókról, a Bloomberg listája alapján az új kínai MI-milliárdosok együttes vagyona 100,5 milliárd dollár, azaz közel annyi, mint Bill Gatesé.

Az új generációs cégvezetők a hatnapos, napi 9 órás munkavégzéssel is felhagytak, ehelyett jóval rugalmasabb, a mentális egészségre is figyelő szemlélet terjed köztük. Liang Ven-feng például úgy nyilatkozott, hogy az agy napi 6-8 óránál tovább úgysem tud koncentrálni, így értelmét vesztette a korábbi kínai munkakultúra, ami azon alapult, hogy az ottani munkavállalók a világon mindenkinél többet voltak hajlandók dolgozni. Az Economist szerint ez a lazaság abból fakad, hogy az fiatal milliárdosok között legtöbben már eleve jómódban nőttek fel, így nem kell küzdeniük a puszta túlélésért.

Az állammal eközben elmérgesedett a viszony

A fiatal kínai milliárdosok helyzete azonban korántsem felhőtlen, mivel a kínai vezetés és az ország leggazdagabbjai közti viszony az utóbbi években megromlott. Az idősebb milliárdosok még egyfajta nemzetépítő projektként gondoltak a munkásságukra – az ingatlanszektor felépítésében, amely a csúcsán Kína GDP-jének negyedét adta, a vállalkozók és az állami tisztviselők közösen dolgoztak, de Jack Ma is kulcsszerepet játszott a digitális gazdaság felépítésében –, amiben számíthattak az állam közreműködésére.

Mostanra viszont az állami támogatású ingatlanpiaci hitelek megcsappantak, az állam ezzel egy időben pedig egyre szigorúbban kezdett fellépni a milliárdosokkal szemben. Ennek a leghíresebb példája volt Jack Ma eltűnése, emellett csak 2024-ben több mint nyolcvan tőzsdén jegyzett vállalat vezetőit vették őrizetbe a kínai hatóságok, valamint olyan szabályozásokat vezettek be, amik a magánszektor mozgásterét mérsékelték. A kínai vezetés egyebek között megvonta a finanszírozást az állami tulajdonú bankoktól, az eladósodott helyi önkormányzatok bírságokat szabtak ki magánvállalkozásokra és háztartásokra.

Mindez kiábrándította a fiatal milliárdosokat. Steven Hai, egy Kínában működő kínai–brit egyetem szakértője szerint

a nemzetközi ambícióik és terjeszkedésük miatt a fiatalok különösen ki vannak téve a romló kínai–amerikai viszonynak.

Hsziao Hung, a Manus nevű MI-cég 33 éves alapítója például az idén már milliárdos lenne, ha a kínai kormány nem akadályozza meg, hogy eladja cégét az amerikai Metának.

Rupert Hoogewerf, a Hurun vezetője szerint ezek az emberek azzal a tudattal élnek, hogy vállalkozásukat bármikor kisiklathatja egy hirtelen politikai fordulat Kínában vagy az Egyesült Államokban, és úgy gondolják, a nyilvánosság kerülésével tovább maradhatnak talpon. Egyelőre úgy tűnik, ez a stratégia esetükben beválik.