Fővárosi Törvényszék szerint minden előírásnak megfelelt a Doktor24 felszámolási eljárása
A Doktor 24 Medicina Zrt. felszámolására irányuló, több mint két évvel ezelőtt indult, a cég által a nyilvánosság előtt vitatott eljárás mindenben megfelelt a vonatkozó jogszabályoknak. A bíróság a polgári perrendtartásról szóló törvény általános szabályait is megtartva mindvégig együttműködően és segítően járt el, amikor a feleknek még a közbenső intézkedések megtételéről is tájékoztatást adott – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel csütörtökön.
Kedden derült ki, hogy jogerős felszámolási eljárás indult a Doktor24 Medicina Zrt. magánegészségügyi szolgáltató cégcsoport ellen, de a cégcsoport szerint nem fizetésképtelenség, hanem súlyos eljárásjogi szabálytalanságok állnak a döntés hátterében. Az ország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatójának számító Doktor24 társalapítója Kóka János, korábbi gazdasági miniszter. A cégcsoport közleménye szerint a vita egy évekkel ezelőtti 40 millió forintos beszállítói követelésből indult, amit jogi alapon jóhiszeműen vitattak.
A héten tovább zajlik a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató cégcsoport elleni felszámolási eljárás, a Fővárosi Törvényszék ugyanis kedden elutasította a vállalat kifogását a felszámolási eljárás ellen – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője a Portfolióval. Szabó József tájékoztatása szerint az eljárás a hatályos jogszabályoknak megfelelően folytatódott le, és a másodfokú határozat pedig automatikusan jogerőre emelkedik, nem csak a kézbesítést követően.
A Fővárosi Törvényszék felidézte, hogy a Doktor24 felszámolására irányuló hitelezői kérelem 2024. május 24-én érkezett meg hozzájuk. A bíróság 2025. január 22-i végzésében megállapította az adós fizetésképtelenségét és főeljárásban elrendelte a felszámolását. A végzéssel szemben az adós fellebbezést terjesztett elő. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla április 29-i végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, határozatát az arra törvényben előírt 30 napos határidőben, május 27-én írásba foglalta.
Az eljáró bíró június 4-én kijelölte a felszámolót és felhívta arra, hogy öt munkanapon belül jelentse be a felszámolóbiztos nevét és adatait. A másodfokú végzés és a felszámolót kijelölő végzések kiadása június 17-én történt meg. A felszámoló június 24-én jelentette be az adatokat a bíróságnak. A felszámolást elrendelő és a felszámolót kirendelő végzés kivonatának közzétételére június 26-án került sor – részletezte a törvényszék.
Közleményük szerint az adós a közzététel után, június 29-én jelentette be, hogy tartozását a hitelező részére kifizette, majd még ugyanezen napon az eljárás szabálytalansága elleni kifogást terjesztetett elő, amelyben két eljárási cselekményt kifogásolt. Az adós szerint a Fővárosi Törvényszék csak a felszámolást elrendelő másodfokú végzés jogerőre emelkedését követően lett volna jogosult a felszámolást elrendelő és a felszámolót kirendelő végzés kivonatának Cégközlönyben való közzétételére. Az adós álláspontjával szemben a polgári perrendtartásról szóló törvény vonatkozó szabálya szerint az elsőfokú határozat már a másodfokú végzés meghozatalának időpontjában, azaz 2026. április 29-én jogerős lett.
Mivel a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló jogszabály azt írja elő, hogy az adós felszámolását elrendelő végzés jogerőre emelkedését követően a bíróság haladéktalanul köteles kirendelni a felszámolót, majd elrendelni a felszámolást elrendelő és a felszámolót kirendelő végzés kivonatának a Cégközlönyben való közzétételét, a bíróság ezen kötelezettségének eleget tett, a szabályokat maradéktalanul betartotta – írta a Fővárosi Törvényszék.
A közlemény szerint az adós sérelmezte azt is, hogy a Fővárosi Törvényszék a másodfokú határozat kézbesítése során szabálytalanul járt el akkor, amikor a döntést nem 15 napon belül közölte a felekkel. Jelen ügyre azonban adott törvény bekezdése eltérő szabályként a bíróság haladéktalan intézkedését írja elő, amely intézkedéseket a Fővárosi Törvényszék megtette.
A Doktor 24 álláspontja szerint bírói szabálytalanság, bírói műhiba miatt került a cég felszámolási eljárás alá.
Kóka János, a társaság alapítója, felügyelő bizottságának elnöke június 30-i sajtótájékoztatóján azt mondta: a Doktor24 kérelemmel és az eljárás szabálytalansága elleni kifogással élt felszámolásának elrendelése miatt kedden, azt kérve a bíróságtól, hogy a Cégközlönyben is közzétett végzést saját hatáskörben helyezze hatályon kívül.
Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a Portfoliónak kedd este elmondta, hogy a Törvényszék elutasította a Doktor 24 kifogását a felszámolási eljárás ellen és a másodfokú bírósági döntéssel a felszámolást elrendelő határozat automatikusan jogerőre emelkedik, amit törvény ír elő, és ezen sem a bíróság, sem a felek nem változtathatnak.