Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Doktor24 kifogását
Tovább zajlik a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató cégcsoport elleni felszámolási eljárás, a Fővárosi Törvényszék ugyanis kedden elutasította a vállalat kifogását a felszámolási eljárás ellen – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője a Portfolióval. Szabó József tájékoztatása szerint az eljárás a hatályos jogszabályoknak megfelelően folytatódott le, és a másodfokú határozat pedig automatikusan jogerőre emelkedik, nem csak a kézbesítést követően.
Kedden derült ki, hogy jogerős felszámolási eljárás indult a Doktor24 Medicina Zrt. magánegészségügyi szolgáltató cégcsoport ellen, de a cégcsoport szerint nem fizetésképtelenség, hanem súlyos eljárásjogi szabálytalanságok állnak a döntés hátterében. Az ország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatójának számító Doktor24 társalapítója Kóka János, korábbi gazdasági miniszter. A cégcsoport közleménye szerint a vita egy évekkel ezelőtti 40 millió forintos beszállítói követelésből indult, amit jogi alapon jóhiszeműen vitattak.
A cégcsoport szerint a másodfokú döntés kézhezvételének napján a teljes követelést kiegyenlítették, ezt igazolta a hitelező is, közösen kezdeményezték az eljárás megszüntetését. Tájékoztatásuk szerint az ügy nem függ össze a Doktor24 fizetőképességével, „hanem olyan eljárásjogi hibák eredménye, amelyekről ma reggel meggyőző bizonyítékokat nyújtottunk át a Fővárosi Törvényszék munkatársainak.”
Bíztak benne, hogy a bíróság a benyújtott kérelmük, kifogásuk alapján rögtön helyreállítja a helyzetet, az ügy azonban nem így alakul: a törvényszék még kedden elutasította a kérelmet. A Fővárosi Törvényszék szóvivője kedden úgy tájékoztatta a Portfoliót, hogy bár a vállalat valóban kiegyenlítette utólag az eredeti tartozást, az azonban már nem változtat a felszámolás joghatásain. A felszámolás célja az összes esetleges hitelezői követelés felkutatása és rendezése.
A szóvivő szerint „ha a cég valóban fenn kívánja tartani működését, akkor a felszámolóval kell felvennie a kapcsolatot, ahol kiderülhet, hogy vannak-e további hitelezők, illetve milyen követelések állnak még fenn. A felszámolási eljárás keretei között lehetőség van különböző megállapodásokra, így például részletfizetésre vagy más egyezségekre is.” Szabó József a lapnak arról is beszélt, hogy az ügy egy hitelező kezdeményezésére indult, miután a végrehajtási eljárás nem vezetett eredményre.